A kiszivárgott híreknek megfelelően Sesto Elemento néven mutatott be új, szuperkönnyű tanulmányt a Lamborghini Párizsban. Hivatalos megerősítést nyert, hogy a 999 kilogrammos újdonság valóban 2,5 másodperc alatt gyorsul százas tempóra, és 1,75 kilogramm/lóerő aránnyal dicsekedhet.
Ez azt jelenti, hogy 570 lóerős V10-es motort építettek a koncepcióba, mely nevét, a hatodik elemet a periódusos rendszerről kapta, amelyben a szén éppen ezzel a sorszámmal szerepel. Szénszálerősítésű múanyagból (CFK) építették szinte az egész autót, amely hasonlít a Gallardóra, valamivel mégis kompaktabb annál.
Elképesztő fékteljesítményt is ígér a tanulmánnyal kapcsolatban a Lamborghini, részleteket nem közöltek az olaszok, csupán lélegzetelállító "negatív gyorsulásról" beszéltek (ehhez azonban megfelelő gumiválasztás is szükséges). 300 km/óra a tanulmány végsebessége, de a Lamborghininél a sebességhajszolás már nem cél, csak a kiváló vezetési élményre koncentrálnak a mérnökök.
Minden új Lamborghinire hatással lesz a Sesto Elemento tanulmány, amely fogyasztás- és emisszió-csökkentésben is élen jár. Ez nem is meglepetés, hiszen minden autó a tömegének a csökkentésével automatikusan kevesebbet is fogyaszt.