A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Vázlatos előzetes az új Mazda3-ról

Vágólapra másolva!
Kodo néven fut a Mazda új formatervezési irányvonala, melynek szellemében az új Mazda3 is megszülethet.
Vágólapra másolva!

Milánóban mutatta be négyajtós kupéját, a Shinarit a Mazda, a tanulmány az új, Kodo névre keresztelt formatervezési irányvonal szellemében készült. Ennek szerepe meghatározó lehet a japán márka jövőjében, már a Mazda3 és Mazda2 utódját is az új filozófia alapján rajzolhatják meg.

A Kodo japánul valami olyasmit jelent, hogy a "mozgás lelke". Már el is készültek az első olyan vázlatok, amelyek azt mutatják, hogy a Kodo formanyelvet hogyan lehetne átültetni egy háromajtós ferdehátúra, ezek lényegében az új Mazda3 vázlatos előzetesének tekinthetőek.

A Kodo-irányzat a természetre építkező Nagare filozófiát váltotta a Mazdánál, amely nem aratott osztatlan sikert a vásárlók körében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!