A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNKésely Ajna
11:52ÚszásSzabad 800m
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Rekordot döntött a Skoda féléves értékesítése

Vágólapra másolva!
Megdöntötte minden korábbi értékesítési rekordját a Skoda. Az első félévben húsz százalékkal több autót adott el a cseh márka, mint 2010-ben..
Vágólapra másolva!

2010 első félévéhez képest jelentős mértékben, 20,1 százalékkal nőttek a Skoda eladásai világszerte. Összesen 454 700 autót adtak el a csehek, a rekord első félév mellett csúcsot döntött a június is, amikor 81 300 autó kelt el. Ez tízezer darabbal múlja felül a 2010-es adatot. A magyarországi piac nem sokat tett hozzá ehhez az eredményhez, itthon mindössze 8,4 százalékkal javult a Skoda értékesítése.

Nemcsak Európában, hanem a fejlődő piacokon is jól teljesített a Skoda: Kínában 112 ezres rekordértékesítést könyvelhetett el, Oroszországban története legjobb hónapját zárta, míg Indiában megduplázódtak a júniusi eladások 2010-hez képest.

A legnagyobb növekedést a Yeti produkálta, 23,5 százalékkal több kelt el belőle, mint tavaly, az Octavia-eladások húsz százalékkal növekedtek. Legkevésbé a Superb népszerűsége nőtt, csak 3,9 százalékkal adtak el belőle többet, mint 2010-ben.

Forrás: Skoda

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!