A szimuláns, a sokkoló és az eminens - Audi A6 3.0 TDI quattro-teszt

Az eladásakor betegséget szimuláló A6 (2000-es) és egy sokat látott Audi-tulajdonost is sokkoló másik A6 (2005-ös) társaságában mutatjuk be a legújabb A6-ost. Még hogy nem karakteres személyiségek az Audik?

Ez még jópofa fricska volt a riválisoknak

Szegény Audi! Az elmúlt évtizedekben nem győzte bizonygatni, hogy ő is gyárt olyan szintű autókat, mint a konkurensei. A '90-es évek elején még az Alfa Romeo és a Volvo is benne volt ebben a körben (lásd a fenti reklámot), később már inkább a Mercedes-Benzt és a BMW-t használták - joggal - viszonyítási pontnak. Ahogy az Audik egyre magasabb műszaki szintet és minőséget képviseltek, sajnos úgy változott a reklámok stílusa is, olykor lekezelték a Mercedeseket, máskor fejvesztett menekülésre biztatták a BMW-k tulajdonosait, sokak szemében nem túl szimpatikus módon.

De hiába fejlődtek idővel megkérdőjelezhetetlenül az orrukon egyre nagyobb méretű négykarikás logót viselő járművek, az autós újságírók közhelyszótárából csak nem akart kikopni, hogy mégiscsak a Mercedesek jelentik a "kényelem és elegancia etalonját", a BMW-k pedig a "vezetési élményt". Az Audik meg olyan "nagyon jó, de tulajdonképpen ennyi" - minősítéseket kaptak. Iparkodnak, iparkodnak, de még mindig nem osztályelsők.

Tényleg karakter nélküliek lettek volna az elődök is? Több százezer kilométeren át gyűrt korábbi A6-osokat állítottunk a legújabb mellé, hogy ha vázlatosan is, de lássuk a fejlődést. Honnan hová jutott az A6?

A szimuláns - Audi A6 1,8 Avant (2000)

Sajnos csak kombikat tudtunk a limuzin mellett fotózni, de már egy kettővel ezelőtti A6 (1997-2004 között gyártották) is bebizonyította, hogy megkérdőjelezhetetlenül eredeti személyiség. Egy igazi hisztis szimuláns.

Ez volt az első igazi A6, az elődjét a modellciklus közben keresztelték át

Tulajdonosa gyerekkora óta vágyott Audira, ez a 2000-es évjáratú, a napsütésben ezüstben csillogó 1,8 Avant az első az életében, öröm helyett mégis keserűen indult az együttélés. A gondok a vásárlás körül jelentkeztek. A hibátlanra sikerült próbakör, majd a szokásos alkudozást követő megegyezés után pár nappal - de még az adásvétel előtt - telefonált az eladó, hogy alapjáraton lefullad a kocsi, de megnézette, légtömegmérőt kell benne cserélni, ő magára vállalja, megcsináltatja.

A parányi alkatrész cseréje ellenére az adásvétel után csak-csak lefulladt gázelvételre a 11 éves kocsi, ami a menet közbeni fékezésekkor már-már veszélyes szituációkat eredményezett, hiszen egyből elszállt a kormányszervó is. Új gazdája becézgette (miért csinálod ezt velem?) szeretgette (volna), végül úgy döntött, "nem érdekel, rászánom azt a pénzt", és bevitte oda, ahová 11 éves Audikat már nem nagyon szokás. A horrorárúnak sejtett szakszervizbe. Persze csak egy komputeres vizsgálatra, hogy kiderüljön, mi a fene baja van.

14 éve jött ki ez a forma, és ma is kimondottan jól mutat. Ez az eredménye az Audi minimalista dizájnjának?

Nem is tűnt olyan soknak az ár, 11 ezret mondtak előre. Aztán másnap a telefonba már 30-at (valamit meg kellett tisztítani), végül 41 ezer lett a számla: a lambdaszonda mellett meglepő módon a frissen berakott, de bontott légtömegmérőt is cserélni kell. Új gazdája (aki gyerekkora óta vágyott Audira, de már egyre bosszúsabb volt) méreteset sóhajtott, és megint úgy döntött, "nem érdekel, rászánom azt a pénzt", és elhatározta, hogy a horrorárúnak sejtett, gyári új alkatrészeket vesz.

Így a 20 ezer forintos eredetiségvizsga, a 16 ezres féléves biztosítási díj (így olcsóbb valamivel), a 44 ezres átírás, a 41 ezres szakszervizes vizsgálat, a 90 ezres alkatrészvásárlás, a baráti alapon 5 ezres beszerelés és a szintén baráti alapon 15 ezres elektronikai vizsgálat (amelyen a szerelő kiszedte a nem működő műholdas lopásgátlót, "nehogy leállítsa útközben a kocsit") után már nem maradt pénz arra, ami egyedüli tervezett pluszköltség lett volna. Egy profi belső takarítás külső polírral kiegészítve.

Kellemesen puha borítású a szinte kopásmentes műszerfal teteje

De legalább azóta jó a kocsi. A szimuláns kihisztizte magának új gazdájától a közel 200 ezres pluszkiadást, csak a miheztartás végett, de azóta imádnivalóan megbízható. Makulátlan. Egy parányi tesztúton jobbra-balra rángattuk a kormányt, majd befeszültünk egy körforgalomba, hadd nyöszörögjön a szerkezet, de a 2000-ben összerakott műszerfal és a belső burkolatok meg se nyikkantak. Az ajtók ennyi év használat után is kellemesen kattannak, az egykori illesztési hézagokra más márkák minőségbiztosítási vezetői ma is ránézhetnének. A karosszérián egyetlen helyen láttunk parányi rozsdakezdeményt az eredetinek mondott fényezés alatt.

Egy 2000-es A6 Avant esetében a 178 ezres kilométeróra-állás kimondottan biztató, a jelenlegi gazdája azt mondja: "rengeteg A6-ost megnéztem, és ez volt az egyetlen, amelyben a világítás és a digitális légkondi fekete műanyag kapcsolója valóban fekete volt, míg a többiben már fehérre kopott". Ez a 125 lóerős változat volt egykor az alap A6, de ebben is van az elektromos ülésállítástól az elektromos differenciálzárig sok olyan dolog, amelyet ma számos autóba még rendelni sem lehet. Tulajdonosa szerint vegyesben nyolc liter benzinnel simán elmegy, és kéz alól az alkatrész sem drága. Most vesz négy gyári lemezfelnit télire, 15-20 ezerért válogathat a szettek között. Az első két hét óta felhőtlenül boldog a nagy Audival, azt mondja, a következő kocsija is A6 lesz.

A sokkoló - A6 3.0 TDi Avant Quattro (2005)

"Miért nem E osztályos Mercedes vagy 5-ös BMW? Miért éppen ez?" - faggattuk egy másik A6 tulajdonosát. "Voltak 100-as Audijaim és 200-as, meg A6-ból is több. Megbízható, jó minőségű autó" - nem mondhatni, hogy cifrázta a választ, ennyi valójában elég is a márkahű vásárlótól.

Az előző A6 már verte értékesítésben a német riválisait

Ilyen mértékű tapasztalat után mégis sokkolta elsőre ez a mostani kocsija. "Éjszaka kimentem az autópályára, hogy teljesen forgalommentes úton próbálhassam, de csak 200-ig mertem tolni neki, aztán nyomtam egy satuféket. Megdöbbentő volt, hogy milyen stabil száguldáskor és hirtelen megállás közben is" - meséli a férfi.

A műszerfalat radikálisabban változtatták a tervezők a generációváltások alkalmával

A benzines 1,8-assal ellentétben ezt Magyarországon állították forgalomba 2005-ben, első éveit egy multicég vezetőjének céges kocsijaként futotta. Most 200 ezer kilométer van benne (vagyis olyan évi 35 ezer, erre van ez kitalálva). Rövidke próbautat ezzel is mehettünk, és hát egészen másik liga. Nem is a 220 lóerő, sokkal inkább a benzineshez képest óriási nyomaték (450 Nm) jelenti a markáns különbséget. A profi összeszerelés és a nyikkanásmentes kanyarfeszülés ennél még inkább alap, természetesen nyomát sem találtuk a hatéves karosszérián a korróziónak.

Egészen más a felszereltsége is. A behúzós helyett elektromos a kézifék, négy helyett nyolc légzsák véd, ötfokozatú kézi helyett hatfokozatú automata váltó kapcsolgat és tempomat is van, a sima tompított xenon helyett bi-xenon világítás segít éjszaka, hagyományos ablaktörlő helyett esőérzékelős működik, viszont a nagy kijelző ellenére nincs benne gyárilag navi.

Az elődjétől és utódjától is eltérő, szűkre szabott motorházfedél jól néz ki, de nehézkessé teszi a világítás szerelését

A gömbölyű elődhöz képest a sokkal jobban adagolható fékeket említi még a tulajdonosa ("egészen más, mint az elődjében"), valamint a légkondi hatékonyságát ("az első ülések alatt hátra hideg levegőt juttató fúvókák ebben sokkal hatékonyabbak"). 8,8 literen áll a háromezres dízel fogyasztásmérője, ami az agglomerációból való bejárással tulajdonképpen vidéki-városi vegyes fogyasztásnak is tekinthető. Mivel korábban szakszervizes céges kocsi volt, mondja a férfi, eddig nála csak kerékcsapágyakat kellett cserélni a kocsiban, meg legutóbb "a xenon izzóját, némi kedvezménnyel nyolcezerért."