Vágólapra másolva!
Háromezer autón bukhat évente akár 15 milliárd forintot a költségvetés azzal, hogy a luxuskocsik nagy részére külföldi rendszám kerül. A legális kiskaput kijátszó ügyeskedők megúszhatják a gyorshajtásért járó bírságot és a fizetős parkolást is. A középkategóriás autókon is egyre több a szlovák és a német rendszám.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Szlovák rendszámos BMW Budapest belvárosában

2004-ben az uniós csatlakozással kieső vámbevételek pótlására veztték be a regisztrációs adót. Azóta az autók forgalomba helyezésekor fizetendő nagymértékű adóteher kijátszására külön iparág alakult, ennek következtében megszaporodtak a külföldi rendszámos luxusautók. A regisztrációs adó mértékére jellemző, hogy nem is kell luxusautót vennünk, hogy kifizetődjön a külföldi rendszám. Már egy középkategóriás kocsi vásárlásakor is kifizetődő a külföldi forgalomba helyezés, hiszen a külföldi rendszám ügyintézéséhez szükséges ezer eurós (kb. 265 ezer forint) költségnek legalább a duplája lenne a befizetendő összeg. "Az értékhatár egyre lejjebb megy, ma már egyre több Volkswagen Passaton, Ford Mondeón és Opel Insignián látható külföldi rendszám" - közölte az [origo]-val Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöke.

A német luxusmárkák dominanciája egyértelmű a nálunk futó külföldi rendszámos autóknál, amelyek közül mi önkényesen a BMW X6-os típust választottuk ki példának, mert ebből csak elvétve látni nálunk magyar rendszámos típust. "2008-as hazai bevezetése óta, idén márciusig 375 darabot értékesítettek az X6-osból, a legnépszerűbb a háromliteres, dízelmotorral szerelt 40d kivitel volt, melynek alapára 19 millió forint, ebből csupán a regisztrációs adó 1,4 millió forint" - mondta megkeresésünkre Jávor Dániel, a BMW Magyarország Kft. szóvivője. Az eladási és a forgalomba helyzési adatokból kiderül, hogy 2010-ben a 99 darab megvásárolt X6-osból csupán 35-öt helyeztek itthon forgalomba.

A magyar forgalomba helyezés költségei néhány példán keresztül

Suzuki Alto 1.0 Volkswagen Golf 1.4 TSI

Forrás: Suzuki Forrás: Volkswagen

Listaár: 2 399 000 Ft Listaár: 5 266 000 Ft
Regisztrációs adó: 250 000 Ft Regisztrációs adó: 361 000 Ft
Eredetvizsga: 20 000 Ft Eredetvizsga: 20 000 Ft
Forgalmi engedély: 6000 Ft Forgalmi engedély: 6000 Ft
Törzskönyv: 6000 Ft Törzskönyv: 6000 Ft
Vagyonszerzési illeték: 17 928 Ft Vagyonszerzési illeték: 25 020 Ft
Érvényesítő címke: 450 Ft Érvényesítő címke: 450 Ft
Rendszámtábla: 6500 Ft Rendszámtábla: 6500 Ft
Összesen: 2 705 878 Ft Összesen: 5 690 970 Ft
Megspórolható (regadó és áfa): 849 750 Ft Megspórolható (regadó és áfa): 1 677 500 Ft

Ford Mondeo 2.0 TDCi BMW X6 40d

Forrás: Ford Forrás: BMW

Listaár: 10 250 000 Ft Listaár: 14 106 400 Ft
Regisztrációs adó: 743 000 Ft Regisztrációs adó: 1 466 000 Ft
Eredetvizsga: 20 000 Ft Eredetvizsga: 20 000 Ft
Forgalmi engedély: 6000 Ft Forgalmi engedély: 6000 Ft
Törzskönyv: 6000 Ft Törzskönyv: 6000 Ft
Vagyonszerzési illeték: 47 952 Ft Vagyonszerzési illeték: 71 832 Ft
Érvényesítő címke: 450 Ft Érvényesítő címke: 450 Ft
Rendszámtábla: 6500 Ft Rendszámtábla: 6500 Ft
Összesen: 11 079 902 Ft Összesen: 15 683 182 Ft
Megspórolható (regadó és áfa): 3 305 500 Ft Megspórolható (regadó és áfa): 4 992 600 Ft



Külföldi rendszámmal gurulhatunk ki a magyar autószalonokból

"Abban az esetben, ha az ügyfél külföldi céges papírokkal érkezik, mi a kívánt országban helyezzük forgalomba a nálunk átvett autót" - mondta Kiss Tamás, a BMW-ket forgalmazó Wallis Motor Duna Kft. értékesítője. Kiss közölte, hogy a náluk vásárolt autók jelentős hányadát már nem magyar azonosítóval használják. A kereskedő elmondása szerint jelenleg a nagyobb értékű modellekből, az X5-ösből és az X6-osból fogy a legtöbb, ezeknél a legnagyobb arányú a külföldi, elsősorban a szlovák és a román forgalomba helyezés. Így nem csupán a regisztrációs adót, hanem az ezekben az országokban általános 19 százalékos áfa miatti különbözetet is megspórolják."

Erdélyi szerint a Magyarországon évente eladott körülbelül 4000 prémiumkategóriás autóból nagyjából 3000 kerül külföldi rendszámmal forgalomba. Nem is a regisztrációs adó, hanem az áfa kiesése okozza a legnagyobb hiányt. Egy 15 millió forintos autónál 3 millió forint az áfa, és ha nagy lökettérfogatú a motorja, akkor 2-3 millió forint közé esik a regisztrációs adó. Ez így együtt nem kerül be a költségvetésbe. Ha ebből egy évre kikalkuláljuk a bevételkiesést, akkor a legalább 3000 itthon eladott, de forgalomba nem helyezett autó számát meg kell szorozni ötmillióval, és ebben nincs benne a külföldön vásárolt autók száma. Erdélyi közlése szerint ma hozzávetőlegesen 25-30 ezer autó jár nálunk külföldi rendszámmal, ezek után nem fizethették be az áfát, és a regisztrációs adót. A kalkulációból kiderül, hogy évente 15 milliárd forinttal kevesebb kerül a költségvetésbe, összesen pedig az összeg tízszeresére is rúghat az elmúlt években a be nem fizetett összeg.

Az uniós tagság azonban önmagában nem teszi lehetővé a szabad rendszámválasztást. Ahhoz, hogy a magyar állampolgárságú tulajdonos hivatalosan is használhassa külföldi autóját, több feltételnek is meg kell felelnie. Az adott ország állampolgárain kívül a céges telephellyel vagy ideiglenes lakcímmel és tartózkodási engedéllyel rendelkezők használhatnak jogszerűen külföldi rendszámú autót Magyarországon, életvitelszerűen, vagyis 183 napnál többet azonban nem tartózkodhatnak itthon.

Könnyen kijátszható a szabályozás

"A schengeni egyezmény miatt senki sem ellenőrzi, hogy ki, mikor és hol jár az unión belül, ezért nem lehet követni, hogy valaki betartja-e ezt a szabályt" - mondta Bokodi Tibor, egy európai cégalapítással foglalkozó cég ügyvezető igazgatója. Cégek számára egyértelműem kifizetődő, ha Szlovákiában vagy éppen Németországban rendszámoztatják autóikat, hiszen nem pusztán a regisztrációs adót és az áfát, hanem a fenntartási költségek egy részét is megspórolhatják (bővebben keretes írásunkban). A vállalkozás ismertetőjéből kiderül, hogy magánszemélyeknek is sokat takaríthatnak meg a külföldi rendszám kiváltásával.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Gyakori a német rendszámos autó is a fővárosban

Több nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, külföldi ügyintézésre szakosodott cég vállalja, hogy teljeskörű szolgáltatás keretein belül hivatalossá teszi a külföldi rendszám használatát magyar ügyfelek számára. "A néhány száz eurós német hivatali költségek mellett négy-ötszáz eurós ügyintézési díjat számítunk fel, ami egyszeri kiadás, ezután az ügyfélnek nincs szüksége további utánjárásra" - mondta Bokodi Tibor. Az ügyvezető közölte, cégalapításra szakosodtak, melynek része a rendszám kiváltásához szükséges papírok és engedélyek beszerzése, így egyéni ügyfelek számára hivatalosan is elérhetővé válnak a cégeket megillető előnyök.

Az ügyintézéshez nincs szükség nyelvtudásra, sorban állásra és különböző igazolásokra. Arra azonban fel kell készülni, hogy az autó után járó költségekkel annak az államnak tartozik a tulajdonos, melynek a rendszámával közlekedik. Ezek befizetése azonban nem lehet probléma, hiszen a csekkeket a megadott címre postázzák. További előnyt jelent, hogy az unión belül nincs egységes rendszer a tulajdonosok adatainak kiadására, így például egy szlovák vagy román rendszámú autó után nem küldenek parkolási vagy szabálysértési bírságot, de egy német rendszámmal például már jó eséllyel megkapják a tulajdonosok a Magyarországon begyűjtött parkolás és gyorshajtás utáni bírságokat.

Visszaigényelhető áfa és adójóváírás - a külföldi rendszám további előnyei

A Szlovákiában bejegyzett cégek haszonjárműnek minősített autók után, üzemanyagkártya kiváltása esetén pedig az Európai Unió egész területén a tankolások után is visszaigényelhetik a csupán 19 százalékos áfát. Az üzemben tartási költségeket útadó fizetése esetén adójukból leírhatják és adómentesen vásárolhatnak, mivel rendelkeznek Európai Uniós adószámmal, ezért magyarországi márkakereskedésekben is áfa nélkül vehetnek autót. A Németországban bejegyzett cégek személyautók és haszonjárművek után, üzemanyagkártya kiváltása esetén pedig hasonlóan a szlovák cégekhez tankolás után is visszaigényelhetik a 19 százalékos áfát. Az üzemben tartási költségeket (biztosítás, vizsgadíj, javítás) az adójukból szintén leírhatják.


A hivatalok nem tudják, hányan kerülik ki így a regisztrációs adót

A folyamat vesztese a magyar állam, hiszen jelentős adóbevételtől esik el, bár erről nincsenek hivatalos számok. "Jelenleg nincs pontos adatunk az adóelkerülők számáról, csak az Európai Unió más tagországában forgalomba helyezett, de Magyarországon üzemeltetett személygépjárművek mennyiségéről tudunk adatokat gyűjteni. Becslésekbe bocsátkozni nem érdemes, mivel nincs megfelelő módszertan annak meghatározására, hogy a magyar utakon futó, külföldi rendszámú személygépkocsik közül, melyiknek a tulajdonosa magyar állampolgár, vagy magyar érdekeltségű, de külföldön bejegyzett társaság, s ezek közül mely autók esetében van szó kifejezett adóelkerülésről" - mondta el az [origo]-nak Fütő Veronika, a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóreferense.

A hivatalos álláspont szerint az életvitelszerűen Magyarországon élő, külföldön bejegyzett autót használó magyar állampolgár jogsértést követ el, ennek kiszűrése a minisztérium szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feladata. "Arra vonatkozóan, hogy hány olyan külföldi rendszámos gépjármű közlekedik Magyarországon, amelyiknek magyar állampolgár, vagy magyar cég a tulajdonosa, a NAV nem rendelkezik adattal" - mondta Suller György Attila őrnagy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője, aki azt is elárulta, hogy - egy 2008-ban elrendelt ellenőrzéssorozat keretein belül - közúti ellenőrzések alkalmával adatokat gyűjt a vámhivatal, melyeket saját kockázatelemzéseihez kontrollinformációként használ fel.

Ellenőrzésekre tehát számíthatnak a regisztrációs adót kikerülők, felelősségre vonásra azonban egyelőre nem. Kiss Tamás hozzátette, eladásnál gondot jelenthet az idegen rendszám, akkor már mindenképpen ki kell fizetni a regisztrációs adót, amely azonban a beszámított avulás miatt az eredeti összeg töredéke lesz.

Milyen költségekkel jár egy új autó forgalomba helyezése Magyarországon?

  • Regisztrációs adó: mértéke a motor hengerűrtartalmától, környezetvédelmi besorolásától és az autó korától függően változik
  • Vagyonszerzési illeték:
    • köbcentinként18 forint,
    • az 1890 cm3-nél nagyobb motor esetén köbcentinként 24 forint
    • teljesen elektromos autó esetében kilowattonként 800 forint
  • További adminisztrációs költségek: 38 950 Ft

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!