Azt hittem, csak vicc, amikor a második generációs Porsche Panamera németországi bemutatóján felállt az emelvényre az egyik gyári fejes, és egy fogyasztási versenyről kezdett beszélni. Oké, hogy az új hibrid változat jobb, takarékosabb és mindent jobban tud, mint az elődje, de most komolyan: egy Panamerával álljak be 40-es tempóra, kapcsoljak ki mindent, és agyzsibbasztóan óvatos pedálkezeléssel próbáljam 50-re felnyomni a 38-40 kilométesre ígért elektromos hatótávolságot? Komolyan ezt akarják? Hát, abból nem esztek, részemről legalábbis biztosan nem.
Pedig tényleg ezt akarták. Még azzal is eldicsekedett a főnök úr, hogy az ő rekordja 1,3 liter/100 km, de a korábbi újságírócsoportokban volt olyan, aki benézett egy liter alá is. Valószínűleg az ő szeme is kikerekedett kissé, amikor a mi csoportunkból valaki letett az asztalra egy 0,3 literes fogyasztású szakaszt, azóta sem értem, hogy volt türelme hozzá az elkövetőnek.
Görög kollégámmal, Szortirisszel jó előre tisztáztuk a saját szabályainkat, amelyek elég egyszerűek voltak a tízfokos német nyárban: amúgy is elég hervasztó az idő, inkább a menetdinamikát teszteljük a minimálfogyasztás helyett. Kötve hiszem, hogy sokan produkáltak volna nálunk rosszabb adatokat, de még mi sem vezetünk minden nap ilyen autókat, nem most jött el a spórolás ideje. Priusokkal játsszunk ilyesmit, ne Panamerákkal, kérem.
Egészen szerencsés egybeesés különben, hogy véletlenül (mert a 911-es és a Cayenne volt fókuszban) pont vezettem az előző generációt egy múzeumlátogatással egybekötött másik Porsche-rendezvényen, így valóban van összehasonlítási alapom a két generációról. De őszinte leszek: elhiszem, hogy nagy formai előrelépés történt, ahogy mondták a fejtágítón, ugyanakkor ha elém tennék a tavaly vezetett autót és egy újat, elsőre meg nem mondanám, hogy melyik a régi, és melyik a friss. Van, ahol az ilyesmit faceliftnek hívják, de gondoljunk csak a 911-esre, a Porsche soha nem hitt igazán a radikális változtatásokban. A Panamera is alig változott, na bumm, vannak ennél nagyobb problémák is az életben.
Modellváltásnál mindig az van, hogy az új sokkal sportosabb, komfortosabb, sokkal jobban vezethető, mint a régi széria, ezt a Porsche is ledarálta. Egyébként igaz, tényleg kezesebb, fürgébben mozgó autónak érződik a még mindig kéttonnás Panamera, de hatalmas változásokra ne számítson, aki esetleg fontolgatja a vásárlást. A vérmérséklettől függően körülrajongott vagy utált gran turismós jelleg maradt, de ezt nyilván nem is akarták nyom nélkül kiirtani.
Ami valóban sokat tesz hozzá az autó élvezeti értékéhez, az alaposan átdolgozott PDK duplakuplungos váltó. Maradt a hét fokozat, de köztük helyet kaptak úgynevezett virtuális fokozatok is. Elsőre én sem értettem, mit akartak ezzel, de az autópályán rögtön világos lett: a virtuális fokozatok lényege, hogy egyenletes sebességű autózásnál a motor terheléséhez igazodó, amolyan készenléti helyzetbe kapcsol a váltó. Mondjuk 140-150-es a tempó, a fordulatszámmérő mégis lecövekel a 2000-es tartománynál.
Ez egyrészt azért jó, mert a virtuális fokozatokkal takarékosabb a motor, másrészt a gázpedálra taposva azonnal ugrik az autó. És nemcsak elméletben, gyakorlatban is, nagyszerűen működik ez a megoldás, a fokozatok közötti váltás pedig még simább és gyorsabb, mint eddig.
Az igazán nagy dobás mégis vitán felül a hibrid. A technokraták kedvéért: az 1,7 kWh-s nikkel-metál akkut 9,4 kWh-s lítium-ion alapúra cserélték, a villanymotor 47 helyett már 95 lóerős, így a 333 lóerős, kompresszoros V6-os motorral 416 lóerőre ugrott az együttes teljesítmény. Az akku már konnektorba is dugható, egy feltöltéssel, benzinégetés nélkül 18-36 kilométer közötti távolság tehető meg vadulási kedvtől függően.
A hatalmas ötlet az új E-Charge vezetési mód, amelyre egy mozdulattal, a középkonzolon elhelyezett rengeteg (túl sok) gomb egyikével lehet váltani. Azt találták ki a Porsche mérnökei, hogy egy 416 lóerős hajtáslánc elég sok (hulladék)energiát termel, elég jól lehet generátorként használni, ha valaki belelendül (és ha Panamerája van, bele is fog), miért ne használjuk ezt az energiát az akkumulátor feltöltésére? E-Charge módban a teljes értékű hibridként működő Panamera az akkumulátort is tölti, de nem ám csak úgy ímmel-ámmal, hanem teljes gőzzel.
Szortirisszel ugye lemondtunk a rekorddöntésről, így az E-Charge bizonyíthatott: a hoteltől villanyautózva indultunk (hirtelen padlógázra egyébként bekapcsol a benzinmotor, majd ha lenyugodtunk, visszavált zéró emissziósra a rendszer), eldodzsemeztük a 25-30 kilométernyi energiát, majd átkapcsoltunk töltős módra. És láss csodát, mire a 90 kilométeres tesztút végére értünk, újra tele volt az akkumulátor, így megspóroltunk a következő turnusnak néhány órányi konnektoros vacakolást. A hibridezés ebben a formában egész vonzó dolog, és nem, a menetdinamikában semmilyen kompromisszumot nem jelent a V8-as teljesítményszintjét hozó hibrid.
A második széria újdonsága még az Executive kivitel, 15 centivel hosszabb tengelytávval és ugyanennyivel megtoldott hátsó ajtókkal, főleg a kínaiak igénylik az ilyesmit. Miattuk van egyébként, hogy a hibridből nem készül nyújtott kivitel, Ázsiában ugyanis egyelőre nem tolonganak a benzines-elektromos modellekért. A Porsche azonban figyeli a trendeket, és ha lesz rá igény, azonnal jön a nyújtott E-Hybrid. Nem lenne rossz, mert a nagyobb lábtér irgalmatlanul jót tesz a hátsó térérzetnek.
A kezdetektől bőséges motorválasztékkal kapható a Panamera: az alapmodell 3,6 literes V6-osa 310 lóerős, a Panamera 4-be ugyanez a motor kerül. A Panamera S és 4S háromliteres V6-osát két turbó lélegezteti, teljesítménye 420 lóerő, az E-Hybrid ennél 4 lóerővel tud kevesebbet. A Panamera GTS 4,8 literes, feltöltő nélküli V8-asa 440 lóerős, ugyanez a motor két turbófeltöltővel és 520 lóerős teljesítménnyel kerül a Panamera Turbóba. Meglepőnek tűnhet, de érzésre nincs hatalmas különbség a Turbo és a száz lóerővel gyengébb 4S között, utóbbival is éppen elég jót lehet autózni.
Csak a miheztartás végett, ha valaki éppen nem tud dönteni a kettő között a katalógusképek felett görnyedve.