Néhány éve láttam először ilyen típust, elsőre nehezen azonosítottam a márkát. Veterános találkozón pompázott, s nem értettem, hogy mit keres a német szekcióban: messziről 1967-es Aston Martin DBS-nek tűnt, főleg hátulról. Tudják, ez az amivel Roger Moore, alias Lord Brett Sinclair a Minden lében két kanál című sorozatban csapta a szelet a hölgyeknek.
Csodás hasonlóság, a négy kerek első fényszóró, a tetővonal, a méretek, a far, s még a hátsó ablakok mögé faragott szellőzőrács is stimmel. Lehet, hogy a bajorok Angliába mentek stílust tanulni? Van rá esély, hiszen az 1969-ben az akkori 100-as sorozat alapjain bemutatott négykarikás kupéval teljesen idegen vizekre evezett a márka, talán jobbnak látták, ha a téma mestereitől lesik el a fortélyokat.
Főszereplőnk 1973-ból való, éppen a sorozat felfrissítése előtt készült. Aprófejű kulccsal nyílik a kecses krómkilincs zárja, az ajtók pedig akkorára tárulnak, hogy villás targoncával oda lehetne állni a nyíláshoz. Megkívánja, hogy lehajoljunk hozzá, 1333 mm-es magasságával alacsonyabb, mint a mai A5 Coupé. Mivel nem kupolaszerűn szűkül a tető, a beülés tulajdonképpen nem nehézkes. Az utastér első részének mérete és kényelme elsőrangú, s ha az üléstámlák előrehajtásával sikerült hátra utat törni, a széles második sorban sem gond az elhelyezkedés. A mai modern autók után nem könnyű megemészteni a malomkőnyi átmérőjű, kisujjnyi vastag volánkarimát, az apró ablaktörlőket, de tetszik, hogy alig néhány kapcsolóval, gombbal vagy visszajelzővel fárasztják a pilótát. A látvány 36 év és 88 ezer kilométer után is kiváló minőségről tanúskodik, jó érzés ilyen környezetben nosztalgiázni.
A hűvös reggelen rövid indítózás után, második próbára feléled a motor, amely az akkori 100-as széria legnagyobbja és legerősebbje: 1,9 l-es, 112 lóerős, 160 Nm nyomatékú. Egyenletes járása mérsékelten szűrődik be az utastérbe, jól hallható mormogós kipufogóhangja zene minden autórajongó fülének. Hatalmas karmozdulatokkal igazítjuk irányba a szervo nélküli kormányt, a férfias kuplunggal játszva kiállunk a parkolóból, aztán irány az országút! A bemelegített motort nem hagyjuk ellustulni, fokozatról fokozatra kiforgatjuk 3500-ig; akár 6000/percre fel lehetne tornázni a fordulatszámmérő mutatóját, ott kezdődik a piros zóna. Kedvvel dolgozik a négyhengeres, ha szeretnénk 11,5 másodperc alatt 100-ig jutna. De minek heveskedni, ez az autó krúzolásra való túrakupé, amely alkalomadtán vígan megfutja a 140-et is. Négygangos, teljesen szinkronizált váltójának karja hosszú utat tesz meg, kulisszájában néha eltéved az ember a kettes és a négyes között. Ugyanakkor jó az áttételezés, s mivel a négyhengeres alacsony fordulatról készséges, utazáskor csak ritkán kell hozzányúlni a negyedikbe tett karhoz.
Rugói lágyan ringatják a kasztnit, szinte átlebegünk az úthullámokon, legfeljebb a kátyúkban döccennek nagyobbat a kerekek. A finomságért nagy tempójú ívmenetben erős kasztnidőléssel és orrtolással fizetünk, de ezt nem lehet hibaként felróni egy hatvanas évek végéről származó autónak. A szervó nélküli kormány nem túl közvetlen, ugyanakkor a kis tempós fordulóknál erős karizmot kívánó szerkezet országúton nem rossz partner. Elöl tárcsás, hátul dob alapú fékrendszere hatékony lassításra képes, a pedálerő jól adagolható. Csaknem nyolc órát töltött a Retro Mobil Magazin csapata az Audi Coupé S-ben; nyomtuk a gázt, ha kedvünk úgy kívánta, de leginkább csak élveztük a kényelmes túratempót. Gyógyszer volt a hajtós hétköznapok után.
Műszaki adatok
Motor, hajtás: Hengerenként kétszelepes, SOHC-vezérlésű, elöl keresztben beépített, folyadékhűtéses, négyhengeres soros benzinmotor. Négyfokozatú sebességváltó, elsőkerékhajtás. Hengerűrtartalom: 1871 cm3. Teljesítmény: 112 LE/82 kW (5500/min). Nyomaték: 160 Nm (3500/min). Végsebesség: 183 km/h. Gyorsulás 0-100 km/h: 11,5 s.