A Skodák két dologgal szoktak hódítani: a helykínálattal és az ár-érték aránnyal. Nincs ez másként a 2008 óta piacon lévő, a Volkswagen Passat megnyújtott padlólemezére épülő, második generációs Superb-bel sem. Öt év alatt a középvezetők és államtitkárok kedvelt típusává vált, húsz eladott Superb közül csak egy kerül magánvásárlókhoz. Éppen ezért valószínűleg kisebb szerepe van a piaci sikerben annak, hogy a cseh csúcsmodell akkora hátsó lábteret kínál, mint egy nyújtott tengelytávú, minimum húszmillió forintba kerülő luxuslimuzin, hiszen nem sofőrös topvezetőkhöz kerül. Magam mögé beülve (179 cm vagyok) még arasznyi hely tátongott a térdem és a háttámla között, és mindezt úgy érték el a cseh tervezők, hogy sem a 4,84 méteres hossz, sem a 2,76 méteres tengelytáv nem kiemelkedően nagy a középkategóriában.
A Superb másik ismérve a Twindoor hátsó ajtó, amely a limuzinhoz alapáron jár. Egy elektromos zármechanizmus segítségével, a megfelelő gomb megnyomásával dönteni lehet, hogy a csomagtérajtót a hátsó üveggel együtt, vagy nélküle nyitjuk-e ki. Utóbbinak csak alacsony belmagasság esetén van értelme, mert egyébként elég nehézkes a szűk nyíláson át megpakolni az 595 literes, de látványra még ennél is nagyobbnak tűnő csomagtartót, amely egyébként jó 60 literrel nagyobb a Ford Mondeo és az Opel Insignia csomagterénél. Winfried Vahland, a Skoda elnöke nemrég elárulta egy brit magazinnak, hogy a következő Superbnél már lemondanak a Twindoorról, mert drága. Annak idején a BMW-nek is megtetszett az ötlet, el is készítette a saját változatát az 5-ös GT-hez. Viszont a harmadik Superb-jellegzetességet a Skoda másolta le a BMW-csoport egyik termékéről: a bal hátsó ajtó könyöklőjébe rejtett esernyő a cseh autón kívül csak a Rolls-Royce-okban van.
Ezt a három tulajdonságát elszámítva a Superb egy átlagos, kissé öregedő középkategóriás modell a Volkswagen-konszern alkatrészeiből összeállítva. Valószínűleg inkább a mérete, és nem a formája miatt veszik a vásárlók; a hosszúkás, kissé ügyetlen arányú limuzin kevésbé nyújt harmonikus látványt, mint a 300 ezer forinttal drágább, még nagyobb csomagterű kombi. Emlékszem, amikor 2008-ban bemutatták, nagy fintorgást váltott ki a nemzetközi menetpróbán a limuzin C-alakú hátsó lámpája. Nem lepődtem meg, hogy a ráncfelvarráskor ehhez nyúltak hozzá a legbátrabban, az új LED-es hátsó lámpa kevésbé megosztó, igaz, kevésbé karakteres is.
Elöl is módosult a fényszóró formája, a 433 ezer forintba kerülő kanyarkövető bi-xenon egység házába három LED-csíkból álló nappali fény került, de ezt az extrát a tesztautó nem tartalmazta. Mint ahogy a 392 ezer forintba kerülő, hagyományos méretű Solar napfénytetőt sem, amely abban különbözik a sima napfénytetőtől, hogy a beépített napelemei által termelt energiát felhasználva a ventillátorok kiszellőztetik a napon hagyott kocsit, így akár 25 fokkal kevésbé melegszik fel az utastér. Nehéz észrevenni, de a Skoda-embléma is frissített változatban került fel az autóra, emellett a hűtőrácsot és a motorháztetőt is átrajzolták.
Belül még ennyi újdonságot sem hozott a modellfrissítés, mindössze az új Octaviából átvett háromküllős kormánykerék jelenti az újdonságot néhány új kárpit mellett. Kissé komor hangulatú volt a kevés extrával rendelkező tesztautó, de ültem már világos bőrkárpittal és fabetétekkel feldobott Laurin & Klement felszereltségű Superb-ben is, amely egész más hangulatot árasztott, persze milliókkal drágábban. Pénzért fel lehet tehát dobni az utasteret, de erre kevesen vevők, mivel a Skoda nem a flancolók, hanem a puritán, racionális emberek autója, és persze azoké, akiknek a pozíciójához még nem jár Audi.
Aki ült már nagyobb Volkswagenben vagy pár évvel ezelőtti Audikban, otthon fogja magát érezni a Skodában, mert mindent ott talál majd, ahol megszokta, és az kemény tömésű, kényelmes ülés is ismerős lesz. Hibátlan az ergonómia, ráadásul a Superb érintőképernyős menüjénél egyszerűbben kezelhető infotainment rendszert még nem találták fel. Két dolgot azért hiányoltam: a hátsó szélvédőnek nincs ablaktörlője, amire akkor jöttem rá, amikor percekig hiába tologattam előre a Volkswagenekből ismert ablaktörlő kart a szakadó esőben. Emellett hiányzik a tolatókamera is, ami egy ilyen hosszú autónál illene, hogy legalább az extralistára felkerüljön. Lehet, hogy ezzel csak a 207 ezer forintba kerülő parkolóasszisztens megvásárlása felé szeretnék terelni a vásárlókat, amely a modellfrissítés óta már nem csak a párhuzamos, hanem a merőleges parkolásra is képes, sőt, akár ki is áll a helyről. Sajnos ezen kívül csak a fáradtságra figyelmeztető asszisztens kapható a vezetéstámogató rendszerek közül, radaros tempomat, táblafelismerő, holttérfigyelő, sávtartó, fékasszisztens felárért sincs, ami ebben a kategóriában szokatlan.
Nemcsak az irdatlan lábtérrel kényezteti a Superb a hátul ülőket, hanem a feláras hátsó ülésfűtéssel, és azzal, hogy a szintén opciós, elektromosan mozgatható anyósülés gombjait hátulról és a vezetőülésből is elérhető helyre, a háttámlája bal oldalára tették. Ezek az újítások valószínűleg a hátul ülők kényeztetését fontosnak tartó kínai piac miatt voltak fontosak, annak viszont minden piacon örülni fognak, hogy a start-stop rendszer és a fékenergia visszatáplálás a szériafelszereltség része lett, így a Superb fogyasztása közel ötödével csökkent.
A tesztautónk a legelterjedtebb, kétliteres, 140 lóerős dízelmotorral érkezett, amely dugós városi forgalomban 7,5-8, országúton 6-6,5 liter gázolajat kért száz kilométeren. Ez abszolút versenyképes annak a tükrében, hogy a katalógus alapján a duplakuplungos DSG váltó nélkül fél literrel kevesebbel is megelégedett volna. Amúgy a 140 lóerős TDI alig lassabb a 170 lóerősnél, ezért megéri megspórolni azt a 600 ezer forintot, amennyivel az utóbbi többe kerül. Igaz, hogy a gyengébb csak 10,1 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/h-ra a közel másfél tonnás autót, de a középtartományban jelen lévő 320 Nm-es nyomaték miatt erősebbnek érződött a Skoda annál, amit ez az adat sugall: gázadásra vehemensen lódult meg, az előzések nem jelentettek gondot, mint ahogy hatodik fokozatban vett autópálya emelkedők sem. A közel 600 ezer forintba kerülő hatfokozatú DSG váltó villámgyorsan, szinte észrevétlenül pakolgatta a fokozatokat, csak a lassú, parkolási manővereknél vált darabosabbá, mint egy hagyományos, hidrodinamikus automata.
A 17-es felnikkel meggyűlt a baja a tesztautónak a csatornafedelekkel és a töredezett, felgyűrődött városi aszfalttal, országúton, a tempó emelkedésével azonban szépen magára talált a rugózás, ami el is várható egy hosszú utakra tervezett tágas limuzintól. A hidraulikus kormányzás rásegítése kellemes, bár Mondeo-szerűen közvetlen reakciókat, bőséges visszajelzést és direkt áttételezést ne várjunk tőle. Kiszámítható viselkedéssel ruházza fel az autót az elöl MacPherson, hátul többlengőkaros futómű, ami annyit jelent, hogy enyhe ívű kanyarokban remek a tapadás, a szűk, vagy derékszögű kanyarokban viszont erős alulkormányzottsággal reagál a Superb az eltúlzott sebességre.
Mivel már 2015-ben érkezik a vadonatúj, MQB padlólemezre épülő, a követező Passattal szoros rokonságnak álló harmadik Superb generáció, nem meglepő, hogy az aktuális nemzedék ráncfelvarrásánál inkább csak kozmetikáztak, és a műszaki alapokat változatlanul hagyták. Aki egy viszonylag megfizethető, tágas és praktikus középkategóriás autóra vágyik, annak így is jó választás a Superb, még akkor is, ha a helykínálatot leszámítva semmiben sem nyújt kiemelkedőt a kategóriában, viszont mindenből hozza az átlagos szintet. A kétliteres, 140 lóerős TDI-vel és fapados alapfelszereltséggel már 7,38 millióért meg lehet kapni, ennél olcsóbban ennyi helyet és dízel lóerőt sehol sem adnak, de azért a Skoda árelőnye nem óriási. Például 7,4 millióért a nagyobb presztízsű, sokkal sportosabb vezethetőségű, és belül alig kisebb négyajtós Ford Mondeót is el lehet hozni, a most frissített Opel Insignia négyajtósként 7,6 millióért, a jobb értéktartású Volkswagen Passat pedig 7,68 millió forintért kapható 140 lóerős dízelmotorral.
Műszaki adatok