A március 15-e után megkötött autóhitel-szerződésekben az új polgári törvénykönyv (Ptk.) már nem ad lehetőséget opciós vételi jog kikötésére, ami a fedezetet biztosította a finanszírozók számára. Ezzel lehetetlenné vált, hogy - az ügyfél nem fizetése esetén - a bank birtokba vegye a hitel fedezetéül szolgáló járművet. „Az opciós vételi jog eltörlésével vélhetően az volt a törvényalkotók célja, hogy csökkenjen a hitelfelvevők kiszolgáltatottsága a bankokkal szemben arra az esetre, ha az ügyfél fizetésképtelenné válik. Így azonban megszűnt az autóhitelek mögötti autófedezet, ezért a bankoknak csak a személyi kölcsönöknél megszokott kockázatok és az azokhoz kapcsolódó jóval magasabb kamatok mellett érné meg autóhiteleket nyújtani. Ez mind az ügyfél, mind a bank számára is előnytelen, így lényegében majd minden piaci szereplő felfüggesztette az autóhiteleket, és helyette a lízing került előtérbe” – foglalta össze a törvényváltoztatás piaci hatását Orbán Imre, az egyik legnagyobb piaci szereplő, az Autóhitel Alkusz Zrt. vezérigazgatója.
A lízing elterjedése logikus, hiszen amíg egy hagyományos hitelnél már kezdettől fogva az ügyfél tulajdonában van az autó, addig lízingelésnél végig a finanszírozó cég a tulajdonos. Ugyancsak a lízingkonstrukciónak kedvez az a márciustól bevezetett szabály, hogy a bank csak a számára ténylegesen felmerülő költségeket terhelheti a magánszemélyekre a szerződésmódosítás során. „Ezzel megszűnik a lízing eddigi talán legnagyobb hátulütője, a sokszor több százezer forintos előtörlesztési vagy lezárási költség” – magyarázta Orbán Imre, hozzátéve, hogy az egyéni és társas vállalkozásoknak továbbra is az eddig megszokott, átlagosan 4 százalék körüli lezárási díjakra kell számítaniuk.
A lízingtermékek ugyan csábítóak egy magánszemély számára is, ám nem árt tudni, a lízingekre nem vonatkozik a - hitelek esetében 2012 áprilisában bevezetett - THM-plafon, amit finanszírozók ki is használnak, és ennek köszönhetően óriási eltérések lehetnek a konstrukciók között. Az alkuszcég képviselőjének tanácsa az, hogy autóvásárlás előtt mindenki jól nézzen körül, mielőtt finanszírozó mellett dönt, ugyanis az akár 20-30 százalékos kereskedői jutalékot tartalmazó autólízingek THM értéke akár a 35-40 százalékot is elérheti, ami több százezer vagy akár milliós felesleges többletköltségeket is okozhat.
Új költségeket is hozott a Ptk.
A Ptk. márciusi változásával a lízingszerződésekkel kapcsolatos adminisztrációs feladatok és költségek is új tételekkel bővültek: újdonság a szerződés (közjegyzői) Hitelbiztosítéki Nyilvántartásba (HBNY) történő berögzítésének 7 ezer forintos díja, amit a finanszírozó vagy a kamatokba épít be, vagy az első havi törlesztőrészlettel együtt szed be. Ez a költség mindkét esetben megemeli a THM-et.
Mindemellett az ügyfeleknek fel kell keresniük egy közjegyzőt is, mivel regisztrálniuk kell a HBNY-be; ezt egy személy esetében csak egyszer kell megtenni, a további autólízingeknél már nem. Magánszemélyek esetében ez 5 ezer forintos költséget jelent, azonban az ügyfél mellett az adóstársnak is azonossági nyilatkozatot kell tennie, ami adóstársanként újabb 5 ezer forint. Nem természetes személyek esetében a közjegyzői költséget nem személyenként, hanem óradíjban határozzák meg, ami 6 ezer forint/óra, de legfeljebb 18 ezer forint.
Ha beütjük a keresőbe az „autóhitel” szót, az első egy-két oldalon az ismertebb hazai pénzintézetek autóhitel kalkulátorait látjuk a találatok között. Fél óra alatt öt-hat számítást készítettünk az összehasonlítás kedvéért, ezek néhány százalékkal tértek el egymástól havidíjban, tehát a kitalált példában (hatmilliós használt BMW felét finanszíroztatnánk 60 hónapra) 65-70 ezer forint között mozogva. A kalkulátorok egyike hitelt is ajánlott, nyolcszáz forintos havi felárral a lízinghez képest. A teljesség igénye nélkül, a csak merítéssel nyert legjobb ajánlat alkuszon keresztül készült, 62 ezer forintról szólt, de az alkusz százezer forintos szerződéskötési díja még hozzájön ehhez.
Az autókereskedelemben és finanszírozásban jártas forrásaink mindegyike megerősítette, hogy a válság átrendező hatása után az utóbbi egy év is sok változást hozott. Már rég nincsenek extrém hosszú futamidők, indulódíj nélküli konstrukciók – a szabályozás miatt se, de a hitelfelvevők is óvatosak lettek. A bombaüzletnek számító hitelközvetítés ma már két okból is sokkal kisebb haszonnal jár: a PSZÁF maximalizálta a beépíthető jutalékot, és nem egy összegben fizetik ki a kereskedőnek, hanem az ügylet elején 30 százalékát, majd a futamidőre lebontva a többit. Nemfizetés vagy hitelkiváltás esetén a jutalék időarányos részét visszafizettetik a közvetítővel.
„A lízingpiacról mostanra minden bőrt lenyúztak, nagy csoda nem történhet” – fejtette ki Prikler Péter, a győri Autó Pulai munkatársa, aki évtizedes tapasztalattal rendelkezik az autófinanszírozás területén. Elmondása szerint az alacsonyan tartott és porlasztva kifizetett jutalék miatt nincs értelme a finanszírozásra fókuszálni, ők inkább a minőségi autókínálatban és a korrekt kiszolgálásban látják a siker kulcsát. Ma nagyjából a vásárlók harmada vesz finanszírozással autót, ám az egymilliós vagy annál kisebb árkategóriában teljesen kifizetik a kocsit. A nagyobb értékű autóknál jelentős, 30-40 százalékos vagy magasabb indulódíjat vállalnak, tehát egy ideje kialakult a képességhez mért tehervállalás szokása. A futamidő jellemzően 4-5 év, ez a legtöbb ügyfél számára tervezhető intervallum.
De mi a helyzet a tíz-húszmilliós vagy annál is drágább új autókkal? A prémiumkategória magánvásárlóira nem jellemző a hitel igénybevétele – mondja a székesfehérvári Procar Kft. munkatársa. Náluk ugyanúgy vitték a drága autókat a válság alatt is, mint előtte, és bár néha akadt köztük néhány finanszírozott darab, ma még annál is kevesebb van. Itt az vásárol, aki egyben ki tudja fizetni, és csak a cégek lízingelnek vagy bérelnek autót. Ebből fakadóan az itteni keresletet nem érintik úgy a változások, mint például az alacsonyabb árkategóriát.
Érdekes piaci fejlemény, hogy a válság hatására jóval tudatosabbak lettek a vásárlók, több általunk megkeresett kereskedés és finanszírozó cég arról számolt be, hogy a hitelbírálatok manapság problémamentesek, kereskedésenként évi néhány kérelmet utasítanak el. A vásárlók „szűrik magukat”, tehát ritkán állnak elő olyan igénnyel, amely nyomán ne tudnának folyamatosan fizetni.
A szolnoki Hering Autóház értékesítője, Mátyás Zoltán szerint is erősödött a vásárlói önmérséklet. Az ügyintézés gyors és egyszerű, a vásárlók pedig általában addig nyújtózkodnak, ameddig a takarójuk ér. A náluk beszámított használt autókat hitel nélkül viszik el a vevők, újat is csak minden huszadik esetben finanszíroztattak korábban. Ma ez az arány a három-négyszeresére nőtt, míg az indulódíjak gyakran elérik az 50-60 százalékot is.