Sok emlékem van a „kombi Zsiguliról”, mivel keresztapám egy ilyen, UM-es rendszámú, azaz 1975-ös évjáratút birtokolt, és rengetegszer mentem vele együtt vásárolni, gombászni, almát vagy barackot szedni. Bár a karbantartásra nem sokat költött, a vajszínű kombi ennek ellenére rendületlenül húzta az igát, csak a kilencvenes évek elején kellett bontóba vinni, mert annyira elrohadt, hogy nem volt mihez hegeszteni az új elemeket.
Három évvel korábban, azaz 1972-ben érkezett meg hozzánk a gyári kódnéven 2102-es modell, de a szovjet piacon már 1971-től lehetett kapni. Ahogy az eredeti Zsigulinak, ennek is volt olasz megfelelője, Fiat 124 Familiare néven kínálták, s külsejét tekintve alacsonyabb hasmagassága, keskeny kilincse, valamint kis babás lökhárítója különbözteti meg kelet-európai mostohatestvérétől.
Technikailag nincs sok eltérés a szedán és a nagyobbított rakterű variáns között, bár apróbb módosításokat végrehajtottak. Öblösebb (39 helyett 45 l-es), és nem a csomagtér jobb oldalfala mellett áll, hanem a padlóban fekszik a tank, 4,5 helyett 5 colosak a kereklyukas felnik, rövidebb (4,3 helyett 4,44) a differenciálmű áttételi viszonya, 400-ról 430 kg-ra növelték a hasznos teherbírást. Hosszabbak hátul a rugók, ugyanakkor (egyes hazai leírásokkal ellentétben) erősítést nem alkalmaztak a futóműnél, de találékony tulajdonosok többféle módszert is kieszeltek, hogy utólag tegyék masszívabbá a hátsó felfüggesztést. Bevett szokás volt például, hogy a rugó közepébe felfújható hengert vagy a differenciálmű fölé egy kiegészítő tekercsrugót tettek, ám ezeket a vizsgán – ha kiszúrták – kivetették.
Kívülről nézve a hátsó ajtók ablakkeretétől kezdve kell keresni az eltéréseket. Ez szögletes „pillangóablakban” ér véget, s a keskeny C-oszlop után rögvest jön a paralelogramma alakú csomagtérablak, majd az egy vonalban, hegyes szögben leeresztett hátfal. Keskeny lámpáinak köszönhetően széles a bejárat, ráadásul a raktér padlója kifejezetten alacsonyan van. Könnyen mosható vékony vinilhuzat feszül a padlón, a kerékdobok és a hátsó ülés támlájának egyszerű, ám strapabíró műanyag bevonata szintén támogatja az áruszállító funkciót. Ennek tükrében érdekes, hogy a kabin díszes, barnászöld oldalkárpitjai fedik az oldalfalat. Jó, hogy sem a tank, sem a pótkerék nem vesz el teret, mint a limuzinban (a padló alá költöztek), s remekül kitalálták a (sajnos nem osztott) hátsó ülés hajtogatását: az ülőlap előrebuktatása után két kart kell kioldani a C-oszlopoknál, majd jöhet a támla előrefektetése. Szerszámos ládák, festékes vödrök, létrák mind jó helyre leltek a teljesen sík padlójú, jókora térben.
Az itt bemutatott példány 1985-ből való, azaz egy évvel a gyártás befejezése előtt gördült ki Togliattiból. Miután becsülettel és jó karban tartva végigdolgozta az életét, egyszer már megadatott számára a rivaldafény, hiszen szerepelt a Kiskőrösi Közúti Szakgyűjtemény Retroncsok nevű időszaki kiállításán 2011-ben. Legutóbb az Autó Halas kereskedésben pihent, mi is onnan vittük ki egy próbakörre. Nem restaurált darabról van szó, kisebb lakatosmunka és néhány elem fényezése után változott ismét újszerűvé.
Patinás utastere és alvázvédővel befújt alja is rendben van, futóművén látszik csak a sokéves használat. Hónapokkal ezelőtt ment utoljára, de ez nem érződött az indításkor. Mindössze egy feltöltött aksira és a mechanikus benzinszivattyú kézi felpumpálására volt szükség, majd rövid indítózás után dörmögött is jellegzetes, csörgős, harsány hangján. A hozzánk érkező Combikat szinte kivétel nélkül a 2101-es alaptípus 1,2 l-es, 60 lovas és 87 Nm nyomatékú négyhengeresével szerelték pályafutásuk végéig. Ez az adatsor ma már megmosolyogtató, ám az akkori viszonyok között nem volt miért szégyenkeznie. Összehasonlításképpen: a Wartburg sokat fogyasztó kétüteműje 50, az 1980-tól kínált Dacia 1310 kombi 54 lovas erőforrással vitte a terhet.
Jól húz alulról, 60-80 km/óránál (azaz az egykori városi és országúti sebességhatárok között) érzi elemében magát. Ráadásként ott van a ma is irigylésre méltóan finom és precíz kapcsolású négygangos kéziváltó, amivel egyik keleti blokkos autó sem tudott versenyre kelni. Rugózása lágy ringás, úgy gurulunk át az úthibákon, mintha azok csak apró aszfaltráncok volnának. Igaz, nem igen kedveli a heves kormánymozdulatokat és a tempós kanyarodást (kiváltképp teljes terheléssel), s ehhez a magas oldalfalú gumik sem ideális partnerek. Amiért sokan nem kedvelték a Zsigulit, az itt is adottság: vékonyka kormányát álló helyzetben nehéz tekerni, kuplungja izmos vádliért kiált, szervós fékjét a kívánatosnál nagyobb erővel taposhatjuk. De hátrányai eltörpülnek jó tulajdonságai mellett, és azt figyelembe véve, hogy veteránként kifejezetten használható és szerethető jószág az egyre ritkább Combi.
Műszaki adatok
Motor: négyhengeres, vízhűtéses, OHC-vezérlésű négyütemű benzinmotor elöl hosszában beépítve. Egy felülfekvő vezérműtengely, hengerenként két szelep. 5 helyen csapágyazott főtengely, acél blokk. Kéttorkú, esőáramú karburátor. Hengerűrtartalom: 1198 cm3.