Angol technika, olasz csomagolásban - Triumph Spitfire 1.5 (1976)

Egy mai autóhoz képest, ráz, gyenge és huzatos, de felejthetetlen élményt ad így is. Vérbeli roadster, ráadásul megfizethető.

Az 1500-as változat volt a húzómodell, több mint 95 000 darabbal. Amerikába bumfordi gumibabás, majd teljes egészében fekete lökhárítókkal is vitték. A géptetőt az első sárvédőkkel egybeépítették Forrás: Karner Miklós/Retro Mobil

Az angol gyártók viszik a prímet a könnyű roadsterek között: AC, Austin, Lotus, Marcos, MG, Morgan, Triumph, hogy csak néhányat említsünk. A Triumph Spitfire stílusos karosszériájának, nem túl borsos árának és egyszerűn javítható technikájának köszönheti nagy rajongótáborát. Először 1962-ben láthatta a közönség, a mindössze 1,2 m magas, hasát is a talajhoz közel hordó gépet Londonban, a lendületes forma az olasz Giovanni Michelotti munkája. Technikája nem különleges, sőt, már a maga korában sem számított modernnek a Heraldtól örökölt, ám némileg átalakított létraváz, amihez elöl kettős keresztlengőkaros független, hátul keresztlaprugós és szintén független futómű csatlakozik.

Még a legerősebb változat sem tekeri fel az aszfaltot

Mint a klasszikus roadsterek, a Spitfire sem hord bukócsövet, éppen ezért az acélkarosszéria lemezei alatt elbújik néhány extra merevítés. Az először piacra dobott Mark I és II még 1147 köbcentis, 63, és 67 lóerős motorral futott, az 1967-ben érkezett, ráncfelvarrott Mark III-nál vetették be a továbbra is OHV-vezérlésű, de már dupla karburátoros 1,3-ast, így 75 lóerőig kúszott fel a teljesítmény. Ugyanennek visszafojtott változata hajtotta a IV-est 1970-től, ennek legfőbb újdonsága az átdolgozott hátsó futómű, mert a korábbi szériákat rengetegen kritizálták.

Terheletlenül hasonlóan állnak a hátsó kerekek, mint a szintén keresztlaprugós Trabantnál. Ha ketten beleülnek, szépen leül a hátulja. Bőrtetején körbe fut a fóliaablak, jó a kilátás Forrás: Karner Miklós/Retro Mobil

A tengerentúlon 1973-ban, Európában két évvel később jött az utolsó változat, az egyszerűen csak Spitfire 1500-nak nevezett, 1,5 literes motorral, és 1981-ig, a gyártás befejezéséig készült. Érdekessége, hogy míg az öreg kontinensen kínált példányok 71 lóerősek voltak, az USA piacra katalizátoros, kipufogógáz visszavezetéssel tisztábbá tett, csökkentett kompressziójú motorral felszerelt kiviteleket küldtek, 53 lóerővel.

Főszereplőnk is 1500-as, 1976-ban gyártották, és Amerikából érkezett vissza. Karosszériáját teljesen felújították, de motorjához nem kellett nyúlni, csak a Zenith-Stromberg karburátor beállítására és tisztítására, valamint új kipufogóra volt szüksége, hogy újból lelkesen duruzsoljon. Négyfokozatú (az egykor extraként kínált overdrive nélküli) kéziváltóját sem kellett felújítani, s a futóműben is csak néhány kopó elemet cseréltek. Új a tető, éppen olyan színű, mint az utastér bőrkárpitjai.

A földön ülünk

Nagyon mélyre kell ülni, még egy kilencvenes évekbeli Suzuki Swiftből is lenéznek az utasokra. Passzentos a tér, főleg a lábaknak: mintha szűk csőbe húzták volna be a pedálokat, csak keskeny talpú cipőben lehet normálisan „dolgozni”. A hosszú lábúak azért bosszankodhatnak, mert a kormány és az ajtó akadályozza térdük elhelyezését. Az ülések egyébként kényelmesek, bár kanyarban nem igen tartanak, jó fogású a marokba simuló fakormány, az egyszerű és tetszetős műszerfal áttekintése nem okoz gondot.

Le sem tagadhatná, hogy brit: faborítás és fakormány. A fordulatszámmérő 6000-nél vált pirosba, a váltókar előtt vízhőmérő és tankszintjelző trónol. A fotózáskor még hiányzott a rádió és a „majrévas” mögötti kesztyűtartó polc Forrás: Karner Miklós/Retro Mobil

Aki olasz autókhoz és pörgős DOHC motorokhoz szokott, csalódni fog amint meghallja az ósdi angol négyhengerest. Nyomórúdjaival jellegzetes hangon kalapál, a tónus inkább illik egy puritán szedánhoz, mint vérbő sportkocsihoz; kétségtelen, hogy a nyitott tető ezért a kellemetlenségért sokakat kárpótol. Apropó, tető. A falatnyi bőrdarab felhajtogatásához két ember és némi izommunka is kell, főleg a hátsó lemez patentjeivel kell sokat bíbelődni. Van hozzá védőhuzat is, de ezt inkább csak tároláshoz ajánljuk, egyébként elég egyszerűen hátracsapni a tetőt, és rátaposni a gázra.

Kötelező vezetési kellék a sál és a sapka

A négygangos váltó viszonylag pontosan kapcsolható, a motor ereje visszafogott száguldáshoz elég. Futóműve kanyarokban meglepően jóindulatú és ügyes, aki nem félti az autót, és talál farcsúsztatáshoz ideális helyszínt, feltétlenül próbálja ki, mit tud a Spitfire. Rugózása persze kemény, a hátsó kerekek laprugója ütéssel közvetít minden létező úthibát. Fékje átlagos, kormányműve elfogadható közvetlenséggel járul hozzá az élvezetes autózáshoz. Ha nyitva a tető, a szél miatt legfeljebb a városi tempó ideális, lakott területen kívül nekilódulunk, a sál és a sapka elengedhetetlen kellék, mert még felhúzott ablakokkal is huzatos a Spitfire.

Remekül lehet szerelni, a teljes orrburkolat előrenyílik. Utólagos tuningként dupla Weber karburátort is tettek a gyárilag kissé vérszegény motorra. Az európai változatok dupla SU porlasztókkal készültek Forrás: Karner Miklós/Retro Mobil

Műszaki adatok

Motor: soros négyhengeres, OHV-vezérlésű benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerenként két szelep. Zenith-Stromberg karburátor.
Hengerűrtartalom: 1493 cm3. Teljesítmény: 72 LE, 5500/perc fordulaton.
Nyomaték: 111 Nm, 3000/perc fordulaton. Gyorsulás (0-100 km/órára): 11,2 s. Végsebesség: 161 km/óra.
Erőátvitel: négyfokozatú, kézi kapcsolású sebességváltó, hátsókerékhajtás.
Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkarok és tekercsrugók, független futómű, keresztlaprugó. Hidraulikus lengéscsillapítók elöl-hátul. Kétkörös fékrendszer, elöl tárcsa-, hátul dobfékek. Fogasléces kormánymű.
Felépítmény: kétüléses, alvázas, nyitott acélkarosszéria kézzel felcsukható bőrtetővel. Hossz x szélesség x magasság: 3734x1448x1207 mm.
Tengelytáv: 2108 mm. Saját tömeg: 790 kg. Megengedett össztömeg: 1020 kg.
Gumiméret: 175/70 R 13. Üzemanyagtartály: 33 l. Fogyasztás (vegyes): 8,0-8,5 l/100 km.

Forrás: Retro Mobil