Ami a Szaharában a Land Rover vagy a Toyota Land Cruiser, azt at orosz sztyeppén UAZ-nak hívják, az akadályt nem ismerő igásló. A Szovjetunió ellátta az összes baráti államot létraalvázas, masszív 4x4-esével, hozzánk is jutott belőlük jókora mennyiség, annak zömét a honvédség használta (és használja a mai napig is) a legkülönbözőbb feladatokra.
Persze a rendőrök is rendszeresítették, kaptak a mentők, az erdészetek is a klasszikus terepjárós 469-esből, a platós 452 D-ből és a dobozos 452-esből. Jellemző az orosz iparra és felvevőpiacra, hogy most is gyártják őket Uljanovszkban blokkolásgátlóval, hidraulikus szervokormánnyal, korszerű közös csöves dízelmotorral (a modernizált típus tesztjét itt olvashatja). Egy-egy leharcolt platóssal még össze lehet futni falvakban, erdészetek közelében, ahogy a fát cipelik rendületlenül, zárt furgon és busz kivitel viszont már csak elvétve fordul elő az utakon, főleg olyan rendőrségi színezetben, amilyen az itt bemutatott autó is.
Az 1979-es 452-es legutolsó hivatalos állomáshelye a budapesti Rendőrtiszti Főiskola volt, innen ment nyugdíjba Biatorbágyra. Nagy szerencséje, hogy ráakadt Pénzes László rendőr főtörzszászlós, Biatorbágy körzeti megbízottja, aki a helyi fiatalok számára évekkel ezelőtt létrehozta a Biatorbágyi Ifjúsági Bűnmegelőzési Klubot. A gyerekek nemcsak az együttlét öröméért és a különféle programok miatt vannak együtt, hanem mert saját kezükkel újíthatják fel azokat a járműveket, amelyeket a szervezet kap, illetve amelyeket László szerez.
Az UAZ mellett van öreg Magirus-Deutz és restaurálásra váró Gaz 66-os tűzoltóautójuk, VW LT mentőjük, Lada 2105-ös járőrautójuk (autóvezetés oktatáshoz átalakítva), a srácok nagyon rajonganak értük. Amikor az UAZ hozzájuk került, nem volt túl fényes állapotban, de arra nem találtak forrást, hogy az egészet szőröstül-bőröstül rendbe hozzák. Ami feltétlenül javítást igényelt, azaz a karosszéria és a fényezés, azt a tőlük telhető módon elvégezték. Visszakapta kék-fehér színét, a „Rendőrség” feliratot, s az Elektris gyártmányú szirénákat, valamint villogókat is.
Eredetileg csapatszállítóként funkcionált, később rádiós kocsi lett belőle. Ennek megfelelően megtalálhatjuk benne az üléseket (két sorban hagyományos, fejtámlákkal egybeépített dupla pad van a baloldalon, illetve egy felhajtható támlájú a jobb szélen), a vezetőfülke rész mögött pedig ott a szekrény, amelyben a rádiókat tartották. A felújításkor nem nyúltak az autó belsejéhez, eredetiek a kárpitok, az első szélvédő felett már megereszkedett a tető belső burkolata (hamarosan megjavítják).
A hátsó térbe nehézkes felmászni, a széles oldalajtó alatt nincs lépcső, és kapaszkodót sem találunk, hogy felhúzzuk magunkat a magas kabinba. A belmagasság kicsi, a hátsó üléseken össze kellett húzniuk magukat a megtermett rendőrlegényeknek. Nem volt gond a benzines Volga motorral, nem is újították fel, bár a gyújtásállítás eleddig kifogott a csapaton, a négyhengeres motor durrogósan járt, amikor elvittük a tesztkörre.
Nem egy leányálom vezetni az UAZ-t, valószínűleg az utolsó szempont volt a tervezők fejében a sofőr komfortja. Eleve nagyon magasra kell bemászni, a műbőr ülést inkább neveznék hokedlinek. Sosem ültem még olyan autóban, ahol a pedálok ennyire akadályozták volna a biztonságos vezetést. A padlónáll több mint tíz centivel feljebb állnak, egyikről a másikra áttenni a lábat csak odafigyelve lehet, ha hirtelen kellene fékeznünk, valószínűleg csak kalimpálnánk, az autó pedig belerongyolna az előttünk lévőbe. A magas üléspozíció előnye a jó kilátás előre, de hátrafelé átlósan már zavar a vastag B-oszlop.
A vékonyka kormánynak tekintélyes holtjátéka van, a kuplung és a fék adagolása az említett szörnyű pedálkialakításnak köszönhetően nem egyszerű, de mindenképpen hosszú gyakorlást követel meg a sofőrtől. A négyhengeres benzines szolid menetteljesítményekhez segíti az UAZ-t, cserébe olyan helyeken is elmegy, ahol egy átlagos terepjáró már nem. A négygangos kéziváltó első két fokozata nem szinkronizált, dupla kuplungolással lehet csak reccsenés nélkül kapcsolni.
Van felezője, az első kerekek a motorfedél előtti kar meghúzásával vonhatók be a munkába. Most csak a hátsó kerekek dolgoznak, mert Lászlóék lekötötték az első hajtást, hiszen az UAZ most leginkább aszfaltúton közlekedik. Így eléri a gyári 90 km/órás végsebességet és kevesebbet is eszik: 12-14 l/100 km a normája. Laprugóinak teherautós kényelemre futja, a merev tengelyekkel bukdácsol az úthibákon. Viszont fontos a tudat, hogy (visszakötött fronthajtással) akkor sem ismerne akadályt, amikor elfogy alóla az út - ezt pedig máig nagyon kevés kisbusz tudja utánacsinálni.