Feltámad az utolsó olasz autódizájnstúdió

Giugiaro
Vágólapra másolva!
Feltámad Giorgetto Giugaro önálló formatervező irodája, miután az Italdesignt teljes egészében bekebelezte a Volkswagen konszern. Ma az egykor világhírű független olasz autódizájnstúdiókból nem sok maradt, most is ázsiai megrendelések jelentik a reményt.
Vágólapra másolva!

Annak ellenére, hogy néhány hónappal ezelőtt a maradék, 9,9%-os részesedését is eladta az Italdesign nevű cégből az Audinak, mégis újra önálló lehet Giorgetto Giugiaro. A 77 éves formatervező egy új vállalkozás indításán gondolkodik: egy interjúban kifejtette,

nem érzi még magát elég öregnek,

és újra autótervezéssel szeretne foglalkozni. Az új cégben természetesen továbbra is támaszkodna fiára, Fabrizióra, akivel közösen 1990 és 2014 között irányították az Italdesignt.

Forrás: Italdesign

Az 1968-ban alapított vállalkozás elhagyásával kétségkívül egy hosszú időszak ért véget a formatervező zseni életében, azonban ne gondoljuk azt, hogy pusztán az emlékek miatt áll újra munkába a sok szép autót megalkotó páros. Valószínűsíthető, hogy a visszatérés mögött távol-keleti vállalatok állhatnak, akik szeretnének a formatervvel kitűnni a dizájnra igen érzékeny európai piacon.

Forrás: Italdesign

Persze soha nem látott nehézségekkel kell szembenézniük a dizájnstúdióknak, hiszen a 80-as és 90-es évek széleskörű megrendelései után az ezredfordulótól már inkább belső dizájnereket foglalkoztattak a gyártók. Így

mára megszűnt a Bertone, a Pininfarinát megvette a Mahindra,

az Italdesign pedig teljes egészében a németeké lett. Giugiaro neve azonban garancia lehet a stílusos formatervre, így hosszú távon is sikeresek lehetnek, még nem is az európai, de a kínai és dél-koreai megrendelőknél.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!