Amerikai léptékkel is méretes, több mint 5 méter hosszú tanulmányautót mutatott be a Kia Detroitban. A Telluride névre keresztelt SUV láthatóan az óceán túlpartjára készült, nem csak méretei, hanem formája alapján is. Szögletes, dobozszerű karosszériáján még a Kia jellegzetes hatszögletű hűtőrácsa is szimpla téglalappá változott. Óriási, 22 colos krómozott felnijeire 275 mm széles gumikat húztak.
A kisméretű, négy LED-ből álló fényszórók és a hátsó, szintén LED-es, csíkszerű lámpák igyekeznek könnyíteni a tankszerű összhatáson. A Sorentohoz képest hosszabb, szélesebb és magasabb, valamint nagyobb tengelytávolságú Telluride érdekessége, hogy az oldalajtók egymással szemben nyílnak. Mivel nincs B-oszlop, így a beszállás igen kényelmes a hatalmas nyíláson keresztül. Belül négy ülés osztozik a helyen, valamint a csomagtérben van még egy kihajtható harmadik üléssor is.
Akik viszont a középső sorba ülhetnek, azokat legalább olyan nagy luxus fogadja, mint elöl. A középkonzol végighúzódik az utastér teljes hosszán. Hátul az üléseket fekhellyé lehet alakítani, így a hosszabb utazások is extrém kényelemben telnek.
Az első négy utas egészségi állapotát különböző szenzorok figyelik.
Ha úgy ítéli meg a rendszer, hogy nincs minden rendben, akkor bekapcsolja a “Fiatalító rendszert”. Ez egy, a tetőre szerelt speciális LED panel, amely terápiás fényt bocsát ki, ezzel javítva például a jetlag és a lecsökkent energiaszint okozta fáradalmakat.
Az autó hajtását konnektoros hibrid rendszerre bízták, amely egy 3,5 literes szívó V6-os benzines és egy elektromos motor párosából áll. Előbbi 270, utóbbi 130 lóerőt képes leadni, együttesen pedig 400 lóerő áll rendelkezésre. A Kia adatai szerint ez 7,84 literes átlagfogyasztást eredményez, ami a Telluride méreteihez képest jól hangzik.