Ennél drágább kocsi aligha járt gépi mosóban

WOULD YOU WASH YOUR BUGATTI LIKE THAT?!
Vágólapra másolva!
Bogároldás, alvázmosás, forró viasz jöhet? A három nemes válasz hallatán még nem csodálkozhattak a kút pénztárában. Akkor viszont igen, amikor fizetés után kiballagott az úr, és egy Bugattival állt be a mosókefék közé. 
Vágólapra másolva!

Monacóban sok úri huncutságot láthat a kutak személyzete, drága sport- és luxuskocsik tucatjainak tankjába ömlik a benzin. Az új korában legalább egymillió eurós (310 millió forintos) és 1001 lóerős Bugatti Veyron azonban arrafelé is ritka, mint a fehér holló, annak pedig, hogy beálljanak vele a gépi mosóba, körülbelül akkora az esélye, mint egy meteorit becsapódásának.

Az ilyen szupersportautók gyönyörű fényezését durva gépi kefék helyett szorgos garázsmesterek szokták tisztogatni kímélő vegyszerekkel, szarvasbőrrel és más csodaszerekkel. Nem csoda, hogy a manővert többen döbbenten figyelték, a Fipeux-csapat tagja mellett mások is videóra vették.

A tulaj becsületére legyen mondva, hogy ügyesen centizett, pedig a keskeny mosóban könnyen meghorzsolhatta volna a felniket (gumik nélkül a szett 25 ezer euróba, vagyis 7,7 millió forintba kerül), és a karosszériaelemek is ingatlanárban mozognak. Hiába tízévesek már a korai példányok, nem lett olcsóbb a javíttatás, és bontókban sem állnak hozzá hegyekben az alkatrészek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!