A csütörtök reggel hat órakor kezdődött, az Európai Közlekedési Szervezet Hálózata (TISPOL) által kezdeményezett 24 órás akció keretében 857 helyszínen mértek sebességet. Noha a csapból is az folyt, hogy egész napos razzia lesz, 3741 gyorshajtót fogtak a rendőrök, de ez előrelépés a tavalyi hasonló akcióhoz képest: akkor ötezer gyorshajtót bírságoltak meg, most 25 százalékkal kevesebb volt a sebességkorlátozást túllépők száma.
A sebességellenőrzési pontok többségét a lakosság javaslatai alapján jelölték ki, és az akciót megelőzően nyilvánosságra is hozták. Az akcióban 613 rendőr vett részt, az egyik helyszínen az Origo is ott volt.
A rendőrség szerint az intézkedés jó hatást gyakorolt a közlekedésbiztonságra, mert sem csütörtökön, sem péntek délig nem történt halálos baleset Magyarországon. Tavaly is ugyanilyen hatást gyakorolt a közlekedésre az akció, vagyis akkor sem volt halálos közlekedési baleset, sőt az azt követő két napban sem halt meg senki a magyar utakon.
A múlt évi összeurópai akció során a legtöbb gyorshajtót (11 ezret) Németországban mérték be. A második Olaszország volt 5,5 ezer gyorshajtóval, a harmadik pedig Magyarország ötezerrel. Az idei nemzetközi adatok csak később állnak rendelkezésre.
Átlagosan 30 ezer forintos bírsággal számolva (ez a közigazgatási bírság alsó határa, ennél lehet több, de ezt kompenzálhatják a pár ezer forintos helyszíni bírságok) az akció bevétele 112 millió forint.