A minőségellenőr nem ért rá, épp a maffiánál maszekolt

Nem csak az olaszok voltak csalódottak Piedone és a maffiózok legendás autójának az utódjától, a rossz hírű Giuliettát még a magyar nepperek is elkerülték a kilencvenes években. Csoda, hogy fut egy ilyen szép példány az országban. 

Az olasz autóiparnak volt néhány sötét korszaka, amit maga a cég és a rajongók is szívesen elfelejtenének. Talán a nyolcvanas évek eleje az, amit

valószínűleg maga a gyár is szívesen törölne a történelemből,

a formai és technikai szempontból egyébként előremutató, de pocsék minőségű autókkal. Ezek közé tartozott az Alfetta, az Arna, a 33-as, a 90-es, a Sud, a Sprint és cikkünk főszereplője, a Giluietta is.

A szürke lökhárítók fémből készültek, a rajtuk futó gumicsíkot egyelőre nem sikerült beszerezni. 1981-ig összesen 41 ezer 1,3-as futott le az aresei szalagokról. Külső tükrei kívülről állíthatók, kilincsei és a hátsó ajtók (a lemezburkolatok nélkül) a 75-ös típussal közösek Forrás: Retro Mobil

Ez utóbbi ráadásul éppen egy olyan ikonikus autó egyik utódjaként került piacra (azért egyik, mert a másik az 1972-es Alfetta volt), mint a Giulia, úgyhogy nemcsak az elvárások voltak nagyok, de a végén a pofára esés is. Pedig az elgondolás nem volt rossz. Az 1977-ben bemutatkozó típus formája extravagáns és stílusos is egyben, olyan, amit egy Alfától a vásárlók megszoktak.

Az ék alapú karosszéria elöl és hátul is kifejezetten tágas,

a második sorban még egy kosaras termetű utas sem érezhette magát beszorítva.

Középső kartámasz, támlazsebek és méretes lábtér kényeztette a második sor utasait. A kialakítás igényes, a kardánalagút jókora, a tükör fölé beépített digitális óra is járt az utasoknak Forrás: Retro Mobil

Tranaxle-elrendezés, mint a sportkocsikban

Az autó egyik jellegzetessége a nagyon rövid és magasra emelt csomagtartó, a kis nyílás mögött megbújó 420 literes tér családi használatra is megfelelt.

A technikára az Alfára jellemző módon sok energiát fordítottak,

az alapok az Alfettától és a jó öreg Giuliától származnak; elöl kettős keresztlengőkaros felfüggesztés, hátul De Dion rendszer Watt rúddal, négy tárcsafék, fogasléces kormánymű (az erősebb kivitelekben szervóval). A dupla vezérműtengelyes motor elöl, az ötfokozatú váltó hátul, a diffivel közös házban), a transaxle-elrendezés miatt tökéletes volt a súlyelosztás.

A küszöb hátsó részénél egy szerencsétlen padkajárás nyomai látszódnak. A hátsó sárvédőívek nem eredetiek, lakatoláskor igyekeztek a típushoz legközelebb álló formát megtalálni – sikerült. Az utolsó szériánál a lámpák alá műanyag betétet és ködlámpákat illesztettek Forrás: Retro Mobil

Az utastérben igazán ízléses kárpitok, tesztautónkban például barna plüss szerű anyag az üléseken és az ajtókon, hozzá passzoló színű vastag padlószőnyeg. Az 1985-ig futtatott, kétszer felfrissített Giulietta az 1,3-as mellett 1,6-os, 1,8-as és 2,0 literes benzinesekkel jött, s

megkapta a kétezres turbódízelt is,

a sorozat legvagányabb darabja pedig a mindössze 361 példányban készített feltöltős, 170 lovas Turbodelta volt.

Csoda, hogy nem falta fel a rozsda

Ahogy az elején írtuk, ez a típus csak nagyon kis darabszámban jött be az országba a kilencvenes években, az autóimport aranykorában, igaz, a fillérekért vesztegetett példányokkal néhány nepper megpróbált üzletelni, de hamar kiderült, hogy drágán javítható a hajtáslánc (a kardán, a váltó, a csapágyak, a hardytárcsák mind-mind problémásak), és a rozsda miatt ezzel bakot lőnek.

Egyszerű műszerfal kemény, játékos órákkal: a fordulatszámmérő és a sebességmérő mutatói egymással szemben mozognak. A műanyagok hibátlan állapotúak. Klímás változat is készült Forrás: Retro Mobil

Főszereplőnk gazdája, Magyari Zsolt megszállottja az Alfa Romeóknak, 155-ös és 159-es is áll a garázsában, de Giuliettára a legbüszkébb. A kilencvenes években az egyik barátja épp egy ilyet hajtott, akkor esett szerelembe a típussal, nem is nyugodott addig, amíg be nem szerzett egyet. Évekkel ezelőtt Borsodnádasdon hirdette ezt az 1980-as, azaz első szériás szedánt egy olasz autókra szakosodott műhely, tőlük vette meg az első évtizedeit hazájában futó példányt. Papírforma szerint a kasztnit már rég el kellett volna pusztítania a rozsdának, de viszonylag jó állapotban megmaradt.

Kihúzható fiók a kesztyűtartó, a szélvédő pereme alatti szögletes lamellás „ablak" az elzárható szellőzőrostély Forrás: Retro Mobil

Munka persze volt vele bőven, de az eredeti tojáshéj színt több lemezen is sikerült megmenteni. A vásárlás után egy ideig várt a sorsára, majd

2013-ban összeállt az veteránminősítésre alkalmas állapot.

Azóta Zsolt rengeteg új és bontott alkatrészt begyűjtött, tudja, hogy a következő minősítés előtt egy alaposabb felújítás vár rá, mert a gondos tárolás és karbantartás ellenére a korábban nem javított helyek egy részén felütötte a fejét a rozsda.

Az 1,3-as motorral is szépen szalad

De még így is remek kondícióban van, erről a próbaúton is meggyőződhettünk. Az egyszer már szétszedett, felújított, de fúrást nem igénylő motor szívatóval indul, néhány kilométer után eléri üzemi hőfokát, és onnantól egyenletes, fülbemászó, harsány surrogással dolgozik.

Alapjáraton alig hallani a hangját,

de tartós 80-90-es tempónál már erős a zaja, elsősorban azért, mert az ötfokozatú, pontatlan és a kulisszában kissé kelletlenül mozgó karral kapcsolható váltó végáttétele nagyon rövid: 100 km/óránál 3500/percnél jár a fordulatszám.

1955 és 1994 között készültek a legendás dupla vezérműtengelyes motorok, ugyanilyen hajtotta az első Giuliettát, majd a Giuliát, és többek között az Alfettát és a 75-öst is. A légszűrőháztól egy műanyagcső vezetne a leömlőhöz, de azt csak téli üzemben kell használni. A generátort menetszél hűti, az emelő a jobb oldali doblemezen utazik Forrás: Retro Mobil

A kormány szervó nélkül sem nehéz, elöl-hátul tárcsás fékrendszere (a hátsók középen, a váltóház mellett csücsülnek) jó képességű, futóműve ügyesen tolerálja az úthibákat, Zsolt szerint sportosan hajtva is nagyon jóindulatú a kiváló súlyelosztásnak hála. Márpedig ez volt az, amit a maga korában - a BMW E21-est is beleértve - egyetlen hasonló méretű, családi használatra alkalmas autó sem tudott.

Műszaki adatok - Alfa Romeo Giulietta 1.3 (1980)

Motor: négyhengeres, soros elrendezésű, hengerenként kétszelepes, DOHC, láncos vezérlésű könnyűfém benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Dupla Solex C40 ADDHE/23 karburátor. Hengerűrtartalom: 1357 cm3. Teljesítmény: 95 LE, 6000/perc fordulaton. Erőátvitel: ötfokozatú kézi váltó, hátsókerékhajtás. Egytárcsás száraz kuplung.

Felfüggesztés: Elöl független kettős keresztlengőkaros, hátul De Dion rendszerű, Watt-rudas felfüggesztés. Elöl-hátul tekercsrugó és stabilizátor. Elöl-hátul tárcsafékek, kétkörös, szervórásegítéses fékrendszer. Fogasléces kormánymű.

Felépítmény: négyajtós, ötüléses, önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4210 x 1650 x 1400 mm. Tengelytáv: 2510 mm. Tank: 50 l. Gumiméret: 175/70 R 13. Saját tömeg: 1100 kg.

Vegyes fogyasztás: 8-11 l/ 100 km. Végsebesség: 166 km/óra.