Élelmes vállalkozók máris építkeznek az Uber romjain

taxify
Vágólapra másolva!
Az észt Taxify mobilalkalmazás hasonló elven működik a betiltott Uberhez, de teljesen legális keretek között, sárga autókkal. Így aztán semmivel sem olcsóbb a hagyományos taxiknál, mégis előnyöket ígér. Egy másik, egyelőre névtelen cég viszont jogi kiskaput talált és diszkontárat ígér.
Vágólapra másolva!

Augusztus elején kezdi meg szolgáltatását Magyarországon a Taxify, a három éve indult, már több mint 3 millió fuvart lebonyolított észt fejlesztésű taxi applikáció, amelybe olyan nagyvállalatok fektettek be, mint például a Skype.

Az új szolgáltatás lelke is egy sokoldalú alkalmazás lesz Forrás: Taxify

A szolgáltatáshoz szükséges alkalmazás Android és iOS platfomokra is letölthető, a regisztráció után a következő levelet küldi ki a cég:

Köszönjük, hogy veled együtt változtathatjuk meg azt, ahogyan az emberek utaznak Budapesten és Világszerte! Célunk az, hogy A pontból B pontba kényelmesen, biztonságosan és átláthatóan eljuttassunk téged. Ehhez neked csak annyit kell tenned, hogy megerősíted pozíciódat és egy gombnyomással meghívod autódat, mely pár percen belül a helyszínre érkezik. Utazz készpénzmentesen, legyél innovatív, fejlesszük együtt tovább a jövőt!

Nem lesz spórolás a többi taxihoz képest

Fontos tudni, hogy

a Taxify sárgára festett autóiban hitelesített taxióra működik majd,

tehát a szolgáltatás pontosan annyiba fog kerülni (alapdíj: 450 Ft, utána 280/km) mint a hagyományos taxikkal. Azokhoz képest az előnyök kimerülnek annyiban, hogy okostelefonról, telefonálás nélkül lehet autót rendelni, a telefon képernyőjén lehet követni az autók helyzetét a városban, és lehet értékelni a sofőrt.

Az Uberrel ellentétben van lehetőség készpénzes fizetésre is,

és a fuvar után kapott e-mailből gombnyomásra igényelhető e-számla mellett megjelenik a taxióra által kinyomott bizonylat is.

Spórolás helyett Uber-életérzést és kényelmet ígérnek, udvarias sofőrökkel, ápolt autókkal Forrás: Taxify

A Napi.hu információi szerint bár az Uber-sofőröket közvetlenül nem keresték, a kivonuló startup dolgozói mégis tömegesen jelentkeznek a Taxify-nál. Egy részüknek már könnyebb dolguk is van, hiszen ők már megfelelnek a személyi feltételeknek, például már sokan letették a személyszállítói vizsgát, a pályaalkalmasságit és kiváltották taxiengedélyt.

Bonyolítja a helyzetet, hogy a sárga fényezés vagy fóliázás mellett az autóknak elvileg meg kell felelniük a BKK-féle taxirendeletben foglaltaknak is, ami többek között előírja a legalább Euro 4-es és 55 kW-os motort, a 2550 milliméteres tengelytávot, a legalább 390 literes csomagtartót, illetve nyáron a klíma, télen pedig a téli gumi használatát.

Egy másik cég kiskaput talált

Az Uber után maradt űrt egy másik magyar válallkozás is szeretné kihasználni, írja a Magyar Idők, bár egyelőre nem világos, hogyan jutnak az ügyfelek adataihoz. Ennek a lényege is egy saját applikáció lesz, de

személyszállítási szolgáltatás helyett autóbérlést nyújt, sofőrrel együtt.

Fontos jogi különbség ez, várhatóan minden útra külön megbízási szerződéssel.

Az utolsó Uber-autók sárgák voltak, és a Taxify kocsijai is ilyenek lesznek, de a sofőrös bérautók nem kapnak fóliát. Vajon lesz miattuk is taxisdemonstráció és törvénymódosítás? Fotó: Polyák Attila - Origo

Több más cég nyújt Magyarországon ilyen szolgáltatást, elsősorban vidéki kisbuszos utakra, és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, a fix hatósági áras transzferek alternatívájaként. A Magyar Idők szerint a cég viszonylag kevés sofőrrel kezdene, de már augusztus 10. környékén teljes kapacitással működne. Ami a tarifákat illeti, az Uber-féle 165 forintos kilométerdíj itt 200 forintra emelkedne, de elmaradna a 30 forintos percdíj.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!