Csak 50 ezer km-t tud majd elmenni a csoda-Mercedes

Mercedes-AMG Project One
Vágólapra másolva!
A szeptemberi Frankfurti Autószalon legnagyobb szenzációjának ígérkezik az 1000 lóerős Project One világpremierje. Ez lesz az első közúti hiperautó Forma-1-es motorral.
Vágólapra másolva!

A Mercedes hipersportautójáról folyamatosan szivárognak ki az egyre újabb információk. Annyit már tudunk róla, hogy adók nélkül 2,275 millió euróba (azaz több mint 700 millió forintba) fog kerülni, és hogy

kevesebb mint 275 darab készül majd belőle.

A szeptemberi világpremierig valószínűleg már mind le lesz foglalva, már csak azért is, mert a Mercedes bevallása szerint négyszer annyian érdeklődtek náluk komolyan az autó iránt, mint amennyit le fognak gyártani.

Egy hivatalos grafika a Project One-ról. Mintha egy Le Mans-i versenyautó lenne Forrás: Mercedes-AMG

A komoly érdeklődés fő oka, hogy a nem mindennapi autó

meghajtásáról a Mercedes Forma-1-es versenyautójából átvett, 1,6 literes, V6-os turbómotor gondoskodik majd,

amely a hibrid rendszerrel együtt több mint 1000 lóerőt tud majd leadni. Tehát erősebb lesz, mint a versenyautóban, amit az tett lehetővé, hogy várhatóan jóval kisebb terhelést fog kapni életciklusa során.

Illusztris társaságba érkezik

A valaha volt legdrágább és leggyorsabb közúti Mercedes a gyártó házi tuningműhelyének, az AMG-nek és az Angliában működő Forma-1-es motorgyártó manufaktúrájának az együttműködéséből születik meg. Tervezői a Ferrari LaFerrari, a McLaren P1, a Porsche 918 Spyder és

az Aston Martin Valkyrie ellenfelének szánják,

különösen az utóbbival lesz érdekes az összehasonlítás, mivel azt a kocsit a Red Bull Forma-1-es csapatával fejlesztik, a karosszériáját például maga Adrian Newey tervezte.

Aston Martin Valkyrie a 2017-es Genfi Autószalonon Fotó: Gulyás Péter (Origo)

A hatalmas teljesítményt ismerve nem csoda, hogy az AMG fejlesztői a hátsó- helyett az összkerék-meghajtás mellett döntöttek a Project One esetében, igaz,

az első tengelyt kizárólag villanymotorok hajtják majd.

Mindkét első kerékre jut majd egy-egy villanymotor, így a nyomatékvektor szabályozásával nagyon pontosan lehet majd befolyásolni a kocsi kanyarvételi tulajdonságait. Az első kettőn kívül lesz még egy-egy villanymotor a motorban a főtengelyhez, és egy a turbófeltöltőhöz kapcsolva.

Kétszer annyit pörög majd, mint egy átlagos motor

Az akár 11 ezres fordulatszámig pörgethető, lefojtott Forma-1-es V6-os generálozás nélkül csak 50 ezer kilométert tud majd megtenni, ami elsőre kevésnek tűnik, de az efféle autókkal nem is szoktak sokat menni a tulajdonosok. Bár a hajtáslánc különleges lesz, a használatához nem kell majd speciális üzemanyag, sem szerelőcsapat:

simán lehet majd tankolni bele 98-as benzint is,

és hagyományos módon lehet majd beindítani. Egykuplungos, automatizált sebességváltó továbbítja majd a V6-os erejét a hátsó kerekek felé, mert a dupla kuplungost nem lehetne ilyen pörgős motorhoz kapcsolni.

A másik hivatalos grafika a készülő hiperautóról Forrás: Mercedes-AMG

Konnektorról is lehet majd tölteni a nagyfeszültségű akkumulátort, az elektromos hatótávolság állítólag 30 km lesz. A hibrid rendszer a Forma-1-ből ismerős trükköket alkalmazza:

a fékezéskor visszanyert mozgási energia mellett a kipufogógáz hőenergiáját is hasznosítja.


A szénszálas karosszériában a motor középen lesz, akárcsak a Forma-1-es autóban, viszont ülésből kettőt tartalmaz majd a Project One, a menetkész tömeget szeretnék 1300 kg alatt tartani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!