Zen a bérceken: alpesi autós túra, Toyota MR2-vel

Az Alpok karnyújtásnyira van, egy nap alatt akár a közepébe utazhatunk. És ha az autós ember keresi a belső békét, ez tökéletes úti cél: lélegzetelállító szerpentinek, kaland és kikapcsolódás várja azt, aki a megfelelő járművel érkezik. Vajon egy veteránkorú japán középmotoros ideális választás?

A minap bizonygattam, hogy az eredeti MR2 valójában nem is sportkocsi. Aztán fogtam magam és elvittem az Alpok ezer kanyarja közé, hogy kiderüljön: dehogynem. Amikor a cikk megjelent, már úton voltam München felé a 31 éves, kétüléses járgányommal, mely ugyan híresen megbízható és

a műszaki állapota is rendben van, de az elmúlt években sokat állt,

és még sosem mentem vele ennyire messze, ilyen rövid idő alatt.

Magyarországon ilyen nincs, az alpesi táj már önmagában is komoly élmény. Galériához kattintson a képre! Forrás: Bolla György

A biztonság kedvéért elmentettem a biztosításhoz kiegészítőként vásárolt assistance szolgáltatás telefonszámát, meg pár szerszámot is bedobtam, de bármilyen vagány dolog útszéli szerelésekről regélni, nekem ez az élmény attól is lett tökéletes, hogy egyikre sem volt szükség. Pedig nem tettem tojást a gázpedál alá. Sőt mint kiderült, nem is tehettem volna.

Így festett a túra útvonala, amit a holland srác tervezett Forrás: Google

A végösszeg: egy havi bruttó bérminimum

Gödöllőről indulva és érkezve végül 2469 kilométer lett a teljes táv, a szintkülönbség pedig több ezer méter,

hiszen sok hágó 2000 méter feletti volt

- a legmagasabb a kötelező program Stelvio, a maga 2757 méterével. A költségek persze ilyen nagy út esetén gyorsan emelkednek.

A csapat tempója nem volt egyforma, időnként bevártuk egymást. Elöl az újabb MR2 roadster, középen a Senator Forrás: Bolla György

Hiába viszonylag kis fogyasztású az MR2 (országúton 6,1, autópályán 7,5, szerpentinen kergetve pedig 9,1 litert mértem), hiába töltöttem a három éjszakából egyet rokonnál, és hiába ettem részben otthonról hozott kaját, így is 160 000 forint fölé nyúlt a kiadás - viszonyításként minimum ennyit keres havonta bruttóban az, akinek középfokú végzettsége van.

Az Alpok tele van Porschéval, bár a régi modellek ára annyira elszállt, hogy inkább újabbak jöttek szembe Forrás: Bolla György

Nem kevés pénz ez tehát egy fő négynapos útjára (bár egy szigetes fesztiválhét költsége se lenne alacsonyabb), szóval valószerűtlen, hogy innentől kezdve minden évben visszamennék. A mérleg másik oldala azonban, hogy

még most is teljesen az út hatása alatt vagyok,

nagyon rég nem töltött fel semmi ennyire. A pénzért valódi, zsigerig hatoló élményt kaptam.

A 2652 méteres Gavia hágó meg se kottyan az öreg, német rendszámos Alfának - ablakon kikönyöklő sofőrje bízvást indulhatott a HVC-s címért, pedig volt jelentkező bőven Forrás: Bolla György

Opel csatahajó és bérautó a csapatban

A kerettörténet egyszerű. Európa különböző szegleteiből verbuválódott autós csapat invitált az Alpok-járásra, melynek útitervét is megrajzolta a szervező holland srác. Elzászból Mégane RS, Németországból automataváltós Subaru BRZ és Opel Senator 3.0 24V, illetve egy bérelt Merci GLA érkezett (angol sofőrje inkább elrepült Münchenig, semmint otthonról vezessen), Belgiumból pedig egy W3-as, azaz utolsó szériás Toyota MR2.

Rob, a szervezőnk utasként jött, így jutott hat autóra hét ember. 187 centijével hozzám is befért, igaz, a haja már a tetőablakon kandikált ki... Forrás: Bolla György

Mind újabb, mind erősebb autó az enyémnél, de nem versenyezni jöttünk. Az ausztriai Imstben volt a találkozó, és az első, 2020 méteres hágót még konvojban másztuk meg, mely komoly terhelés volt felfelé és lefelé is, a vakmerő tempót diktáló BRZ sofőr utoléréséhez ugyanis nem volt elég a vezetni tudás, modern technika is kellett volna.

Később már inkább bevártuk egymást,

hiszen mindannyiunk telefonján ott volt az útvonal.

Természetesen vannak lovak és tehenek is a hegyekben, utóbbiak kolomppal, ahogy kell. Oda kell figyelni, elénk is kisétált az egyik békés, kérődző jószág... Forrás: Bolla György

Csak kapkodunk levegő után

Itt szembesültem először azzal, hogy 1000 méter felett csökkenésnek indult az MR2 teljesítménye az alsóbb fordulatszám-tartományokban. Utólag persze már okos az ember, most már tudom, hogy ez nem meglepő: a régi befecskendezőrendszer nincs felvértezve arra, hogy rendesen ellene dolgozzon a levegő csökkenő sűrűségének (2000 méteren már bő 20%-kal alacsonyabb a légnyomás, mint a tengerszinten).

Az MR2 egyensúlyát mi sem példázza jobban, minthogy az út végén egyformán volt kopva a négy gumi, és egyformán volt fékporos a négy felni Forrás: Bolla György

Így ha csak látszólag is sportos tempót akartam tartani a 10-15%-os emelkedőkön, folyamatosan 5000 felett kellett üvöltetni a hátam mögött csücsülő Toyota motort.

A 4A-GE direkt magas fordulatra készült,

tehát normális esetben nem okoz ez gondot, eleinte mégis izgultam, 31 évesen bírja-e a terhelést. Szerencsére nem volt rá semmi okom.

Japánban is sok a hegy, talán ezért van, hogy a Toyota az MR2 egyik verzióját kompresszorral árulta. Az bizonyára vehemensebben ment volna fel ezeken az utakon Forrás: Bolla György

Ugye az öreg Toyoták sem romlanak el?

A hegyi levegő azonban egy másik furcsaságot is okozott: magasabb hágókra felérve hiába nem mutatott melegedést a műszer, mégis forrást imitált a hűtőfolyadék. Talán ezt is a nyomáscsökkenés okozta, hiszen csökkenti a forráspontot, de hiába nem volt valódi gond, inkább nem állítottam le a kocsit, nehogy a keringés megszűnése után kibugyogva a földön landoljon az értékes nedű.

A Gavia hágóra felvezető úton még a kanyarok közül se mind kapott szalagkorlátot Forrás: Bolla György

A modern kocsiknak ilyen gondjai nem akadtak, a Senator azonban hasonló bajban szenvedett, pláne, hogy viszkós ventillátora csak járó motornál hűtött, amiről a tulaj néha megfeledkezett,

a második szállásunknál el is durrant az egyik gumikönyöke.

Bár ez nem egy halálos ítélet, szombat este az olasz Alpokban mégis autómentőre kényszerítette a csapat második legöregebb gépét.

Érdemes volt azért árgus szemmel figyelni a vízhőfokmérőt Forrás: Bolla György

Nemcsak a kocsi, én is megéreztem az állandó nyomásváltozást, pedig nem hangzik olyan soknak az a 2000-2700 méter. Alig néhány száz kilométerre a kellemesen védett Kárpát-medencétől tehát már autóban ülve is megtapasztaltam, miért használtak gyakran kompresszort a dugattyús motorral szerelt repülőgépeken, és miért kell oxigénellátás a pilótának is.

Hihetetlen felhozatal a szerpentineken

Az Alpok és a Dolomitok lélegzetelállító szépsége nyilván nem meglepetés, mégis nehéz betelni a látvánnyal:

legyen napsütés vagy eső, a magas hegyek mindig elvarázsolnak.

Aki szereti a kocsikat, ráadásnak nagy számban találhat nézegetni valót az utakon is, mert persze nem csak nekünk jutott eszünkbe a szerpentineken mászkálni.

A Gavia hágóra felvezető út gyakran nem érte el másfél autó szélességét sem - itt nem a sebesség adta az élményt. Rengeteg motorossal találkoztunk Forrás: Bolla György

Jött szembe veterán rally elképesztő masinákkal, egy német Alfa Romeo klub Spiderekkel, Alfettákkal és Giuliával, számtalan modern Porsche és más szupersportkocsi, főleg német és angol rendszámmal, de még Ferrari F12-t, McLarent és Lotust is láttam.

Csak 1270-et gyártottak a Carrera GT-ből 2004 és 2006 között, mindegyikben 5,7 literes, 612 lóerős V10-es középmotor hajtja a hátsó kerekeket, manuális váltón keresztül, a végsebessége 330 km/h. Állítólag igen veszélyes is lehet egy ilyen bestia, hogy mást ne mondjunk, Paul Walker ilyenben lelte halálát Forrás: Bolla György

Egyik nap Audi R8 kabriókkal volt tele az útvonalunk, mindegyiket idős urak vezették, másik nap valami olyan Audi csapatba botlottam, ahol ős-Quattro és modern RS4 jól megértette egymást, a szombati ebédünket meg egy Porsche Carrera GT zavarta meg. Persze ezek még csak az autók, aki a motorokat szereti, annak is van bőven mit nézni és hallgatni.

De miért jó mindez egy benzinvérűnek?

Az út lényegét azonban mindennél nehezebb elmesélni, nem írják le számok vagy történetek. Furcsa lény az autós ember. Olyan dolgok okoznak neki örömet és hozzák közelebb a belső békét, amit mások nem is értenek.

Van, aki horgászni szeret, ha a megfáradt agytekervények pihentetése a cél,

van, aki a tengerparti napozást szereti, vagy mondhatnám a paintballt, a futást, a búvárkodást... én azonban másra esküszöm: a kanyargós útra.

Bár Olaszországban járunk, mindenki szívesen beszél németül - az épületeken is látszik, hogy ez Dél-Tirol Forrás: Bolla György

Ha egy kihalt szerpentinen kergethetek meg valami arra alkalmas autót, nálam gyönyörűen oldja a stresszt. Azután, hogy birtokomba került ez az MR2, gyakran előfordult, hogy munka után mentem egy kört a Pilisben. Alaposan kitanultam a kocsit, és ebben sokat segített az a közvetlenség, az a természetesség, ahogy ez a régi, mindenféle rásegítést vagy elektromos őrangyalt nélkülöző autó kommunikál, ahogy szinte meghosszabbítja a sofőr végtagjait, érzékszerveit.

Nem csak drága portékát lehetett szpottolni, a hegyekben mindenfelé láttunk régi, de karbantartott munkagépeket. Ez az apróság balra az osztrák Speyr-Puch Pinzgauer elődje, a Haflinger (1959-75), jobbra egy 4x4-es kocka-Panda Forrás: Bolla György

Ez az együttmozgás olyan természetessé vált az Alpok útjain, hogy fel se tűnt, pedig tudom, ha valami modern, a vezetőt biztonságos vattadobozban tartó géppel mentem volna, felét se érzem meg annak, mint így.

A vezetés, az út teljesen kitöltötte lényemet, bármilyen furcsa ezt leírni.

A szokásos élménypótlékok, hogy együnk valamit, nézzük a nőket, vagy éppen pepecseljünk a telefonnal, négy napra eltűntek az életemből. Erre az időre békében voltam, koncentráltan cselekedtem, és ahelyett, hogy elfárasztott volna, inkább feltöltött. Zen.

Az Umbrail hágó Svájc és Olaszország között. Egy kanyar a sok ezerből Forrás: Bolla György

A sztráda felejtős, és kéne még pár lóerő

Egyszerűen tökéletesen éreztük egymást és az utat ezzel a kocsival. Kevés géppel élveztem volna ezt a kirándulást még ennél is jobban, bár hazafelé sok száz autópálya-kilométeren át gondolkodtam a kérdésen, mert

ezt az utazó szakaszt nem igazán lehetett élvezni.

Nincs légkondi, 130-nál már hangos is az MR2, és talán a hegyen is jó lett volna néhány plusz lóerő.

Stelvio hágó nyugat felől közelítve talán még jobb, mint a híres keleti oldal „mászókája”. Azért errefelé sem minden csilli-villi Forrás: Bolla György

Lett egy-két ötletem, úgyhogy erre a kérdésre még egy következő cikkben visszatérünk. Most elég annyi összegzésnek, hogy amit sok motoros honfitársunk megtesz, azt bizony autóval is érdemes, mert nemcsak síszezonban, hanem nyáron is jó úti cél az Alpok - sőt akkor jó igazán a lezáratlan hágókon tekeregni. Már amennyiben szeretünk vezetni.