Már szinte hallom is az olvasóból előtörő kérdéseket. Hogy lehet az olcsó, fapados minimálautót egy olasz prémiumtermékkel összehasonlítani? Hát úgy, hogy ezek az autók közül szinte már mind nagykorú, de legalábbis 14 éves, és ennyi idő után
az egykor jelentős, köztük lévő árkülönbség semmivé olvadt.
Újkorukban a Lanciát 2,7, a Suzukit 2 millió forintért lehetett megkapni, már szinte ugyanannyiba kerülnek, 300 ezer forint körül már ki lehet fogni belőlük normális állapotú, mindennapi használatra alkalmas példányt.
Az első magyar (ami valójában a második generáció) Suzuki Swiftet senkinek sem bemutatni Magyarországon. Nem épp mai konstrukció, a „Mi autónknak” ismert gömbölyded második Swift generáció pedig 1989-ben mutatkozott be,
a magyarországi gyártása 1991-ben indult.
Olyan hosszú ideig (2003-ig) ontották az esztergomi szerelőszalagok a kispénzű magyarok kedvencét, hogy a modellciklus végére állítólag a présgépek is elkoptak, ezért lettek több centis illesztési hézagok a karosszériaelemek között.
A képeken látható 2001-es példány már az utolsó modellfrissítést is megkapta, ezeket a Suzuki emblémás hűtőmaszk és a kerek ködlámpafészekkel ellátott első lökhárítók különböztetik meg a régiektől.
A lényeges változás azonban a motorháztető alatt keresendő, az ezredforduló után ugyanis már a Balenóból ismert 1,3 literes, 85 lóerős, 16 szelepes benzinessel is kínálták a Swiftet, ami komoly ugrást jelentett a régi 8 szelepes 68, valamint az egyliteres, 6 szelepes 53 lóerejéhez képest.
Tisztán emlékszem, hogy az ezredfordulón a Budapesti Piac hirdetési újság tele volt a különböző Suzuki márkakereskedések hirdetéseivel, melyekben a 16 szelepes motor Euro 3-as kibocsátása mellett elsősorban a 0 százalékos önerőt és az akár 120 hónapos futamidőt emelték ki. Vették is a magyarok a Swiftet, mint a cukrot, pedig a modellciklus végére már vészesen elavultnak számított, de a fogyasztása és az ár/érték aránya akkor is verhetetlen volt.
Ez a sokat megélt, de komolyabb törésektől megkímélt Swift 2001-es évjáratú, eddig 210 ezer kilométert futott komolyabb gond nélkül. Ezt onnan tudom, hogy újkora óta egy közeli hozzátartozóm használja,
a mechanikus számlálóból nem derül ki a futásteljesítmény,
mivel csak ötjegyű, vagyis 99 ezer után átfordul, és elölről kezdi.
A GS felszereltség legnagyobb előnye nem a fehér hátlapú műszeregységben, hanem az első sportülésekben rejlett, amelyek egyszerű formájuk és puha tömésük ellenére meglepően kényelmesek, és oldaltartásuk is messze túlmutat a futómű képességein. Aki viszont hátul ül, utálja őket, mert a háttámlával egybeépített fejtámlák szinte mindent kitakarnak a kilátásból.
Az extrák közül csak a két légzsák, az elektromos ablakok (a vezetőé automata) és tükrök, és a központi zár érdemel említést, szervokormány, klíma, ABS ebben a példányban nincs, és sem a kormány, sem az vezetőülés magassága nem állítható.
Nálunk az 1995 és 2003 között gyártott Lancia Y jóval kevésbé ismert autó, bezzeg
Olaszországban a mai napig minden sarkon áll belőle,
mivel a gyártás évei alatt az ottani kisautó piac 10 százalékát uralta. A képeken látható autó a sajátom, azért kerestem Y-t, mert szeretem az olasz autók hangulatát, és ez a típus a jól sikerült első Fiat Punto megbízható technikáját vonzóbb csomagolásban, több extrával tálalja, megfűszerezve némi exkluzivitással.
Ez a 2000-es évjáratú példány a leggazdagabb LX felszereltséggel rendelkezik, ami ABS-t, manuális klímát, alcantara (szintetikus nyersbőr) kárpitozást, elektromos ablakokat, tükröket, központi zárat és emelhető, gerinctámaszos vezetőülést jelent. Utóbbira nincs nagy szükség, mert a kényelmes fotelszerű alkalmatosság a legalsó állásban van ott, ahova én a legmagasabbat tenném, de az emelt pozíció legalább megkönnyíti a ki- és beszállást.
Típushibák
A Suzuki nagy ellensége a rozsda, ami elsősorban a küszöböknél és a padlólemezen jelentkezik. A gyorsan kopó féltengelycsuklók és az átlagosnál hamarabb elrohadó kipufogók is a gyengeségek közé tartoznak, egyébként, aki a szükséges gondoskodást, a rendszeres olaj, szűrő és vezérműszíj cseréket megadja neki, hosszú élettel számolhat. A 16 szelepes motor típushibája a fokozott olajfogyasztás és az ezzel járó, indításkor jelentkező kékes füst, amit a szelepszár szimeringek cseréje orvosolhat.
Az olasz autók rossz híre a Lancia megbízhatóságára nem vonatkozik, de az egyszerű, kiforrott Punto-technika miatt ennek sincsenek komoly típushibái. Természetesen ebben a korban már a rozsda a legnagyobb ellenség, ezen kívül főleg bosszantó apróságokkal nehezíti meg a tulaj életét, mint a berohadó csomagtartózár, a nyikorgó ülések, a működésképtelenné váló hátsó ablaktörlő, vagy a szellőzőventillátor elromló ellenállása, amitől csak 4-es fokozatban megy a légbefúvás. Az igényes anyagokból összerakott belteret és az alcantara kárpitozást könnyű lelakni, de a technika stapabíró.
A meghirdetett Y-ok 80-90 százaléka a jól ismert, 1,2 literes, 60 lóerős Fire motorral keresi gazdáját a legnagyobb használt autós portálon, de ki lehet fogni hengerenként háromszelepes 1,4-eseket és - 1997-es évjárattól - az erősebb 1,2-eseket is, mint amilyen a cikkben szereplő autó is. Ebben a Fiat legelső 16 szelepes Fire motorja dolgozik, a kétvezértengelyes, Euro 2-es motor
86 lóerőt ad le 6000-es fordulaton,
de akár simán elpörög 7000-ig is. Nem véletlen, hogy a Punto Sporting mellett az Y sportos Elefantino Rosso változatába is ezt építették be, csak rövidebb váltóval és feszesebb futóművel.
Y-ból csak háromajtós létezett, a Suzukiból volt ötajtós is, amely hosszabb tengelytávval, de kevésbé jó arányokkal rendelkezett, mint a háromajtós. Méretben nagyon hasonló a két autó,
a Lancia csak két centivel hosszabb, viszont a szélessége már 10, a tengelytávja pedig 11,5 centivel nagyobb, ráadásul 4,5 centivel magasabb is.
Ennek megfelelően a helykínálat is az olasz kocsiban jobb, elsősorban a szélesebb kabin miatt jobb itt ülni, viszont a jelentős tengelytáv-különbség ellenére a hátsó lábtérben nincs jelentős különbség közöttük.
Mindkettőre igaz, hogy négy felnőtt viszonylag jól elfér bennük, bár bemászni hátra kissé körülményes, mert csak a jobb első ülések csúsznak előre, amikor a támlájukat ledöntik. Nincs nagy különbség a csomagtartókban sem: 215 literes a Lanciáé, a Suzukié nagyobb pár literrel, de magasabb peremen kell átemelni a csomagokat, mindkettőben belülről is nyitható a fedél, igaz, az olaszban már annyira megnyúlt a bowden, hogy többször kell próbálkozni, és akkor sem mindig jön össze. Mindkettőben osztottan dönthető a hátsó ülés, de egy felnőtt biciklit még leszedett első kerékkel sem könnyű beléjük tenni.
A cikk nem ért véget, kattintson a második oldalra!