Belehajtott egy kátyúba? Ezzel a kifogással nem rázhatják le

kátyú
Vágólapra másolva!
Nehéz idők jönnek az autósokra az olvadással: a Magyar Autóklub szakértője szerint az idei tél a szokásosnál is jobban megviselhette az utakat, ezért több lehet a káresemények száma is.
Vágólapra másolva!

A szokásosnál több panaszra, jogi tanácskérésre számítanak az idei kátyúszezonban a Magyar Autóklubnál - írta a Híradó.hu. A rendkívül hideg és csapadékos tél miatt a korábbi évekhez képest várhatóan nőni fog a kisebb-nagyobb gödrök okozta káresetek száma – mondta Kovács Kázmér ügyvéd, a szervezet jogi bizottságának elnöke.

Forrás: MTI

Kovács szerint ha a növekvő kárigény többletterhet is ró a közút fenntartójára,

akkor sem mentheti ki magát azzal, hogy a mostani tél zordabb volt a korábbiaknál.

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke szerint már túl vagyunk a "vad korszakon", a fenntartók viszonylag gördülékenyen bonyolítják a kárrendezést, amely kiadásokra jellemzően van biztosításuk.

Folyamatosan kátyúznak

Jelentősen megnőtt az útburkolati hibák száma, de kedvező időjárás esetén a Magyar Közút Zrt. szakemberei télen is folyamatosan kátyúznak a közúthálózaton - közölte a társaság. A csapadékos időjárás és a fagyási-olvadási ciklusok gyakori váltakozása miatt a burkolathibák száma jelentősen megnőtt az országos közúthálózaton.

A közutakat több mint száz útellenőr járja, a kátyúzási munkákat a közútkezelő munkatársai ütemezetten végzik. A balesetveszélyes kátyúk javítását követően a gyorsforgalmi- és főutakon, majd folyamatosan haladva a kevésbé forgalmas 4-5 számjegyű mellékutakon, végül a bekötőutakon avatkoznak be.

A kárösszegek általában néhány tízezer forintosak, a leggyakrabban a gumik és a felnik sérülnek, de előfordulnak sokkal komolyabb, akár totálkáros esetek is. Ami nagyon fontos, hogy

a káreseményeket minden esetben gondosan dokumentálni kell.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!