Ma már viszonylag kevés autót készítenek kifejezetten sofőrös limuzinnak. Még a Rolls-Royce-ok között is egyre több az olyan, amit az úr vagy úrnő maga vezet, talán csak a Phantom szedán és a hosszú Ghost szól azoknak, akik inkább utazni szeretnek – és ezeket gyakran nem magánszemélyek, hanem például luxusszállodák veszik.
Bár persze most is sok 7-es BMW-t vagy S Mercit látni főnökkel a hátsó ülésen, a német bálnák legalább akkora, ha nem nagyobb hangsúlyt fektetnek a pilóta kiszolgálására, hatalmas műszerfalakkal, a legújabb elektronikus asszisztensekkel. A Lexus LS500h próbája közben azonban folyamatosan az volt az érzésem, hogy
ez a kocsi elsősorban a jobb hátsó ülésről szól.
A politikusokon kívül ma is vannak azért olyan csúcsmenedzserek, akik utasként foglalnak helyet a limuzinokban, mindenekelőtt Ázsiában, azon belül is nagy arányban Kínában. Ezt az érzést az LS-ben én csak álló helyzetben ízlelhettem, úgyhogy ez a futó kaland ezúttal még kevesebbet mutatott meg a kocsi sofőrös komfortjából, mint szokott. Vezetőként azonban bőven lettek benyomásaim.
Az első benyomás, hogy a kívülről hivalkodóan hatalmas autóba ülve meglepően visszafogott műszerfal fogad. Jól néz ki szerintem, tetszik, hogy a kocsi méretével ellentétes irányt választottak,
a kis digitális kijelzőn ott van minden, ami kell.
A kormány sem érződik nagynak, a kapcsolók is visszafogottak, egyáltalán, a sofőr környezete nem felvágós, csak pont megfelelő.
Méret helyett inkább a választott anyagokkal hivalkodik, még a bajuszkapcsoló is finomabbnak érződik, mint más kocsikban. Az óracsoport-árnyékoló két oldalára szerelt „szarvacska” kapcsolókat először furcsálltam, de intuitív a használatuk – igaz, ebben a kocsiban még nekem se jutott eszembe kikapcsolni a menetstabilizátort.
Ezzel szemben a tapipados központi infotainment rendszert elhibázottnak érzem. Bizonyára meg lehet szokni, de szerintem egyesíti a régi, gombos-tekerős iDrive és a teljesen szabadon nyomkodható érintőképernyős megoldások hátrányait, az előnyök elhagyásával. Nem szól más mellette, csak hogy nem lesz ujjlenyomatos a kijelző, minden egyéb tekintetben kellemetlenebb megoldás a többinél.
A képernyő egyébként nagy, és szépek a színei, de a képminőségtől nem estem hanyatt, inkább konzervatív a nagy Lexus, semmint avantgarde. Szintén a konzervatív vonalat erősíti, hogy
a vezetést segítő elektronikák sem a legújabbak.
A nemrég videóban bemutatott BMW X3 15 millió forinttal kevesebbért egy generációval modernebb szoftvereket ad, és ez nem lehet véletlen: e döntés is azt sugallja nekem, hogy képzett sofőrre, és nem úrvezetőre gondoltak a tervezők.
Hogy ez jó-e így, azon lehet vitatkozni, ellenben a klasszikus kényelmi funkciói vitathatatlanul szenzációsak. A valódi bőrkárpitozás minősége kiugró, az ülés kényelmes és teljesen, már szinte túlságosan aprólékosan személyre szabható, a masszírozás finom, nyugtató, a fűtés-szellőzés észrevétlen és nagyon hatékony, a rugózáscsillapítás kellemesen elringat tengeribetegség nélkül, a csend szinte vágható.
Elől még legalább van dolgunk, de amikor a jobb hátsó, királyi fotelben úgy tényleg elhelyezkedik valaki, annak kiül a béke az arcára. Sofőrös limuzinnak hibátlan.
Érdekes, hogy az autó ötszemélyes, van harmadik öv hátul,
pedig nyilvánvalóan legfeljebb négy utasra gondoltak. Az a négy viszont ebben a felszereltségben ugyanazt a szolgáltatási színvonalat kapja, sőt, ez a kocsi hátul kényelmesebb, mint elöl.
Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!