Miközben a Volvo már 1927-ben megkezdte az autógyártást, a svéd rivális lépéshátrányban volt. 1946-ban titokban látott neki egy 16 tagú mérnökcsapat a prototípus Saab tervezésének, autós tapasztalatok nélkül, de hatalmas aerodinamikai tudással. A projekt két vezetője Gunnar Ljungström az áramvonal-specialista, főkonstruktőr, és Sixten Sason képzőművész ipari formatervező volt.
Ők ketten áramlástanilag kifogástalan, mindössze 0,30-as alaktényezőjű karosszériát alkottak, és a prototípusba külföldi mechanikát építettek:
a motor 18 lóerős, kétütemű DKW kéthengeres volt
(távoli rokona a későbbi Trabanténak). Félmillió tesztkilométer után a kompakt „Ursaabot" 1947-ben sorozatgyártásra késznek nyilvánították, csakhogy az anyagi mérleg nem tűnt pozitívnak.
A megoldást Svédország legnagyobb autóimportőre és kereskedője, a Philipsons Automobile AG megjelenése hozta el:
a cég vállalta, hogy 8000 kocsit átvesz,
és egy részüket előre ki is fizette. Ilyen fedezettel már nyugodtan elindulhatott a termelés, de a Trollhättan-i sorok felállításának nehézségei és a konstrukció folyamatos módosítása miatt az első kocsik csak 1949 decemberében készültek el.
Kicsit különbözött a prototípustól a 92-esre keresztelt szériamodell, például megfordították a motorháztető nyitási irányát is, hátulról előre. Gömbölyded orrába továbbra is DKW-alapú, de saját fejlesztésű 764 köbcentis, 25 lóerős, termoszifonos vízhűtésű kétütemű kéthengerest szereltek, ami szabadonfutós háromfokozatú váltón át hajtotta az első kerekeket (itt hallgathatja meg a hangját).
Az önhordó karosszéria, az elöl-hátul független felfüggesztés és
a svéd télben előnyös fronthajtás kifejezetten modernnek számított
ebben az időben. Négy személy jól elfért a 92-esben, de a csomagtartónak nem volt nyitható fedele, a holmikat csak az ülések felől lehetett beszuszakolni. A 92-eseket csak zöldre festették, mert a háború után rengeteg zöld cellulózfesték maradt a gyárban.
Hamarosan 15 ezres várólista alakult ki, és a sportsikerek sem maradtak el: 1952-ben Greta Molander és Helga Lundberg megnyerte 35 lóerősre tuningolt változatával a Monte Carlo Rally női ágát, Rolf Mellde, a gyár főmérnöke pedig több otthoni futamgyőzelmet jegyezhetett. A nem éppen kimért vezetési stílusáról híres Erik Carlsson ilyen, jó súlyelosztású és kezes Saabbal nyerte meg először a Svéd Ralit.
1952-ben a gyár bemutatta a továbbfejlesztett 92B-t, amelyben más helyre került az akkumulátor és (idővel már AC-pumpával felszerelve) a benzintank, megnőtt a csomagtartó – sőt, végre kapott egy fedelet, hogy kívülről is hozzá lehessen férni.
Nagyobb lett a hátsó szélvédő,
emellett szürke, kékesszürke, bordó, világosbarna és fekete fényezéssel bővült a színkínálat.
1954-ben új Solex porlasztóval 28 lóerőre növelték a teljesítményt, az amerikai reflektorokat pedig német Hellákkal váltották le. Ugyanebben az évben jelent meg a nyitható vászontetejű kivitel is, ami a Volkswagen Bogárnál és a többi vetélytársnál is népszerű opció volt. Hátul a lámpákat szögletessé formázták, és kitették őket a kocsi sarkaira.
Ezek voltak az utolsó fejlesztések, hiszen 1955-ben bemutatkozott a hasonló formavilágú, szintén kétütemű, de immár háromhengeres utód, a 93-as. Egy évvel később a 92-es gyártása leállt,
összesen 20 128 példány készült belőle.
A különleges formájú, masszív típus kijelölte az utat a Saab márkának, amelynek aranykora a GM-féle átvétel kezdett letűnni, majd 2012-ben új tulajdonosai bezárták.
Még több veteránteszt a Retro Mobil márciusi számában: