Eszünk ágában sincs visszasírni a dízelt? – Toyota RAV4 2.5 Hybrid teszt

Toyota is, városi is, terepjáró is, hibrid is. Innen nehéz veszteni, és persze a japán gyártó nem hagyja ki a ziccert.

Igyekszem megőrizni az objektivitást, de valamit előre kell bocsátanom. Súlyos hibridfüggő vagyok, régóta egy Prius Plust hajtok és hajlamos vagyok minden hibája felett szemet hunyni, annyira szeretem. Az új, hibrid RAV4-be is elég volt beülnöm, D-be húzni a váltókart és elalélni. Mégis, átlátszó lenne, ha csak pozitívat írnék, na meg aztán minden autót a konkurenciához kell viszonyítani, úgyhogy próbáltam gyűjteni a bénaságokat is, kisebb-nagyobb sikerrel.

Egy Toyota SUV, ami igazán karakteres

A RAV4 eddig sosem tetszett igazán, bár mindig is legendásan megbízható autó volt. Az előd formája leginkább semmilyen,

ha fel kéne idéznem internetes segítség nélkül, szerintem egy vonalát se tudnám lerajzolni.

Ez az új viszont hosszú idő óta az első olyan Toyota, ami nemcsak az én, szubjektív szememmel nézve szép, hanem valóban mutatós. Olyan emberek szerint is, akiknek az autókkal kapcsolatos első kérdésük általában az, hogy milyen színű.

Ilyen például a feleségem, aki szerint ez az autó egészen jól néz ki, márpedig ő utoljára ezt arra a piros izére (ő nem emlékszik, én igen: egy valóban gyönyörű Alfa Romeo Brerára) mondta. Ezen a ponton kellett felvilágosítanom, hogy ez a Toyota pedig képzelje, hogy nemcsak szép, de még jó is, ami pedig az Alfáról kevésbé mondható el. (Mondjuk az Alfának isteni hangja volt, ebben meg némaság honol, de mint később láthatják, a Toyotát ezért is szeretni lehet.)

A forma egyébként szerintem is meglepően el lett találva, nem szoktak ilyet a japánok.

Még a kerékívek is szögletesek, a kiállása kellőképpen céltudatos,

a fekete felni és tető jól állnak neki. Egy városi terepjáróban legyen gőg, az emberek azért szeretik az ilyen tárgyakat, mert könnyebb velük átlátni a forgalmat és mert magabiztosabbá teszi őket a masszív acéltömb. Az új RAV4 formája célba ér, ügyesen ültek fel az aktuális divathullámra.

Élhető, de közel sem hipermodern beltér

Az előd kissé ódivatú belsejét is újrahúzták, ez az új pedig olyan kellemesen élhető. Tapintásra az anyagok nagy része továbbra is a kategória átlaga alatti, de a formák már rendben vannak és végre jó az ergonómia is. A nagy klímatekerő gombok príma felületű, recés gumiborítást kaptak, és jól működött az alattuk található vezetéknélküli mobiltöltő is.

A hibrideknél megszokott kis váltógomb helyett itt a régi automatákra jellemző hatalmas kart kell húzogatnunk, aminek sok értelme nincs és jó sok helyet is foglal. Helyből mindenhol van elég,

4 darab L-es méretű felnőtt kényelmesen elüldögélhet itt jó sokáig,

egy négyfős családnak több mint ideális. A műszeregység nem igazán sikerült, elég furcsán próbálták kombinálni a hagyományos műszereket a digitális kijelzővel.

A végeredmény egy kissé kusza, semmiben sem személyre szabható LCD panel, egy hét alatt sem tudtam megszokni. És akkor arról még nem szóltam, hogy a középső tablet felbontása és fényereje a 4k-s mobilok korában szürkehályogot okozhat egyeseknél. Aztán szerencsére rájön az ember, hogy nem a szemével van a baj, ez ilyen homályos alapból.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!