Ha mindent tudna, ki venne nagyobbat?

Mélységes csendet és megvilágosodást nem leltünk benne, hiába szerepel Zen kivitelként az árlistán. Tény viszont, hogy az új Clio bestseller elődjéhez hasonlóan csinos, szolgáltatások és minőségérzet terén komolyat lépett előre, a műszerfalán pedig tálcányi kijelző trónol. Persze nem léphet a Mégane vadászterületére, még a kisautóknál fehér hollónak számító, egészen virgonc dízelmotorral sem.

Mindent tud, amit a nagyok – állt nagy betűkkel a régi Renault-plakáton. Egy sejk nézte elégedetten a két óriási amerikai limuzin között álló új Cliót, nyilván kiváló megoldásnak tűnt égető parkolóhely- és benzinár-problémáira. Közel 30 év távlatából el kell viszont ismernünk, hogy a francia kisautó első szériája különleges jelenség volt a Fiesták, 205-ösök és Unók kasztjában, még bőrkárpitos Baccara luxus- és 147 lóerős Williams sportmodellként is készült. El is adtak belőle összesen négymilliót.

Réginek ismerősnek látszik, pedig vadonatúj

Ma az ötödik generációnak újra nagyot kell villantania ahhoz, hogy része lehessen az utcaképnek Európában, hiszen a japán mellett koreai riválisokkal is komolyan számolni kell,

miközben a vevők SUV-okat akarnak, a törvényalkotók pedig elektromos autókat.

Persze, ahogy gyakran lenni szokott, a képességekkel minimum egyenértékű szempont a csomagolás, Laurens van den Acker dizájnfőnöktől ugyanazt a bravúrt várták el, amit első Renault szériautójánál, az előző Clio generációnál véghezvitt.

Ő pedig a „nyerő csapaton ne változtass" elvet követve a vadonatúj platformra olyan karosszériát rajzolt(atott), ami megszólalásig a régi. A 2016 utáni facelift verziótól alig lehet megkülönböztetni, ugyanolyan a sziluett és az összes fő stílusjegy, például az embléma körül kiszélesedő hűtőmaszk, a rejtett hátsó kilincs, a küszöb feletti törés és a kidomborodó hátfal. Leginkább még a lámpák alapján lehet megkülönböztetni, a hátsók szemgödröt kaptak, az elsők gémkapocsszerű nappali fényt.

Feketeöves Clio-rajongók vagy márkakereskedők ehhez nyilván hozzátennék, hogy változott a fekete műanyagok és krómdíszek aránya, illetve elhelyezése, de a vevők ugyanazt az autót fogják látni benne, amit eddig megszoktak – ami előnyös lehet, viszont

visszafelé is elsülhet, mert kicsit hiányzik az újdonság varázsa.

Legalábbis addig, amíg bele nem ülünk, az utastere ugyanis amellett, hogy a műanyagok minősége terén előrelépést jelent, dizájnban és ergonóniában is nagyot változott.

Megemelt sebváltó és mindent uraló kijelző

Elsőre az tűnik fel, hogy a váltókar a kardánalagútról felköltözött a középkonzolból kinövő félszigetre, mint az egyterűekben, aztán megakad a szemünk az álló formátumú óriáskijelzőn. Ettől még nem lesz ugyan Tesla a Clióból, de a tükröződésmentes, full HD érintőképernyő aligha magától értetődő egy kisautóban, és a kezelhetősége is egyszerű (bár a potméteres hangerőszabályzót jobban szeretjük). Nem zsúfoltak minden funkciót a menübe, alatta megmaradtak külön sorban a billenőkapcsolók is.

Logikus lenne érintőképernyőről vezérelni a fűtést-szellőzést, csak – mint a PSA modellek mutatják – a hétköznapokban eléggé macerás, és nem csak a senior tulajdonosoknak. A Renault ezért külön klímapanelt épített be a tekerők közepében lakó kijelzőkkel, ez az ügyes megoldás többek közt a Dusterből lehet ismerős. Akad azonban valami a Clióban, amiről egyelőre hiába álmodoznak a kispénzű daciások:

részben digitális a műszeregység, a középső 2/3-a változtatható képű.

De milyen trükköket tud, amit a nagyok? Feláras tételként tesztautónkba is került MultiSense (öko, sport és egyéni menetdinamikai-, illetve műszerbeállításokkal), a manőverezésnél pedig a tableten 360 fokos kamera képe jelenik meg, sőt, a Clio még a kormányt is tudja önállóan tekerni parkolásnál. Alapból figyelmeztet a sávelhagyásra és van aktív (gyalogost és bringást felismerő) vészfékezője, de az adaptív tempomat és a sztrádán hasznos sávkövető csak a Zennél drágább kivitelekhez kérhető.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!