Skandináv lottó - Volvo V50 használtteszt

Vettem egy tízéves, megkíméltnek tűnő V50-est, amely műszakilag egy Ford Focus, svéd jó ízléssel szabott báli ruhában, igényesebb szolgáltatásokkal, de változatlanul szuper útfekvéssel. Csakhogy a bombabiztos 1,8-as benzinmotorral is akadnak árnyoldalai, hogy mást ne mondjak, sosem húztam még ki annyiszor nívópálcát, mint az elmúlt fél évben. Akkor megérte az úri muri, vagy nem?

Ezek szerint a Volvo már megjárta a Hadak útját – járt a fejemben, amikor fél évvel ezelőtt egy BAZ-megyei kisváros használtautó-kereskedésében ropogott lábam alatt a murva. A legtöbb magyar vevővel ellentétben, aki a szomszéd megyéig sem megy el autót nézni, a navigáció szerint 240 kilométert tettem meg a Hadak útja címig, mivel a hirdetés nem sajnálta a jelzőket a V50 korábbi gazdájától: „nagyon kedves, pedáns, már az autó vásárlásakor körültekintő, igényes tulajdonostól".

Hiába a szervizszámlák, át kell nézetni

A beígért dokumentációnak nagy jelentősége volt, hiszen Németországból behozott autóról van szó, csak rövid magyar pályafutását tudtam lekérdezni az ügyfélkapus JSZP-rendszerből. Szervizkönyvet persze könnyű hamisan telepecsételni, de ehhez tényleg jó vaskos paksaméta járt, indításként

a szegedi Volvo-márkakereskedés részletes állapotfelmérő lapjával.

Ők 2018 nyarán kiolvasták a hibakódokat, plusz lekérdezték német szerviztörténetét és kilométeróra-állásait, még a legyártás is dokumentált.

Miután megtörtént a magyar forgalomba helyezés, a volt tulaj elkezdte gyorsan – valószínűleg ingázással - növelni a futásteljesítményt, de a számlák tanúsága szerint költött is a karbantartásra, minőségi alkatrészekkel. Valamennyi szűrő és folyadék mellett lecserélte a szíjakat, a vízpumpát, elöl a féktárcsákat plusz betéteket, a hűtővíz kiegyenlítő tartályát, az egyik motortartó bakot, de a klíma felújítására is sor került, és javítottak a szélvédőn egy kőfelverődést.

Élőben is bizalmat keltett az autó: szépen futottak a vonalai, finoman járt a motorja, minden extrája működött,

de érződött rajta, hogy már jó ideje a telepen állhat.

Sajnos a lentről jövő pára miatt futórozsda jelent meg a futóműalkatrészein, és a behúzott kézifékes parkolás sem múlt el nyomtalanul. A próbakör egyenesen egy szervizbe vezetett, ahová már korábban telefonon lebeszéltem egy átvizsgálást. "Jól karbantartott kocsi, finoman működik, korrózió- és törésmentes a karosszéria" - szólt a szaki verdiktje.

20 éves autót cseréltem 10 évesre

Végül a szoruló hátsó fék kijavítását feltételként szabva megvettem a Volvót, egyetlen ismert hibával: nem működött a tolatóradar. Akadt ugyanis két tényező, egyrészt a család bővülése miatt nagyon sürgetett az idő, másfelől mindenképp be akartam számíttatni valahol előző autómat, egy Ford Focus I. kombit. Ezt még én vettem anno magánszemélytől Németországban, de eléggé rozsdásodott, plusz elektronikai és mechanikus problémák sújtották, miközben húsz évesen nem érte volna meg újabb vagyonokat költeni rá.

Ilyen autót eladni nem hálás feladat, semmi kedvem sem volt alkudozni, bontott tégla vagy fejőgép beszámításáról tárgyalni, az előre tisztázott nyűgök ellenére visszatérő reklamálókkal vitázni. Sokan furán néztek rám, amikor eldőlt, hogy kereskedésből fogok autót venni, de pont a Ford esete bizonyította be, hogy

pedáns német család is tönkretehet ridegtartással egy jónak tűnő autót.

Magyarországon a privát eladók vagy korrektek, vagy nem – utóbbira példák a felelősség alól kibúvó, álcivil nepperek.

Természetesen ez a Volvo is a lökhárítón kijavíthatott kavicsnyomokkal, szilikontól csillogó gumikkal és más szépészeti trükkökkel vonzotta az érdeklődőket, de a kereskedések már csak így működnek. Engem viszont jobban vonzott a jogi háttér, hiszen a polgári törvénykönyv szerint ha nem magánszemélytől, hanem kereskedéstől veszünk, akkor egy helyett két év szavatosság jár minden autóra. Ráadásul, ha egy rejtett hiba az első fél évben lép fel, az eladónak kell bizonyítania vétlenségét az eljárásban.

Ford-féle tömegtechnika, álruhában

Pont most telt le az ominózus hat hónap, és 185 ezer kilométerrel vásárolt a Volvo nagyszerűen teszi a dolgát, bár tavasszal a tervezettnél kevesebbet volt úton a járványkorlátozások miatt. Elsőször egy olaj- és szűrőcserére vittem el, idén pedig egy svéd márkára szakosodott diósdi szervizben átnézték,

és bármiféle gond nélkül átment műszaki vizsgán.

Közben átszereléssel együtt 96 ezer forintból négy új Bridgestone Turanza nyári gumit kapott, és végre vadásztam hozzá bontott tolatóradar vezérlőegységet.

Egyes alkatrészek beszerzése persze bonyolultabb, mint a tömegmárkáknál, és eredetileg nem terveztem prémiumautót venni. Sokféle típus felmerült, menettulajdonságai alapján azonban továbbra is a Focus tűnt befutónak, amely komfort és vezetési élmény páratlanul jó kombinációját nyújtja. A második generáció tesztautóként sokszor járt nálam, ex-rendőrautóként is vezettem, ám képtelen vagyok megbarátkozni sótlan külsejével. Nem is beszélve a műszerfaláról...

Ekkor jött az ötlet, hogy ugyanezt a technikát meg kéne próbálni más csomagolásban.

Sajnos a Mazda évtizedek óta nem gyárt kompakt kombit,

és hadilábon áll a korrózió elleni védelemmel, de akkoriban még a konszernhez tartozott egy svéd márka is. A C30 háromajtósból, S40 limuzinból, V50 kombiból és C70 kupé-kabrióból álló sorozatot (négyhengeres motorokkal legalábbis) a tömegautó technikára építették, márpedig egy báli ruhást Focust más fenntartani, mint egy BMW-t vagy Mercedest.

Agresszív dizájn helyett hűvös elegancia

Katalógus-fetisiszták, összehasonlító teszteken nevelkedők talán még emlékezhetnek arra, hogy a svéd (pontosabban belga gyártású) kombinál örökös vita tárgyát képezte, melyik szegmensbe is tartozik. Műszaki alapjait és méreteit tekintve inkább kompakt, nagyjából akkora, mint egy Opel Astra H Caravan, és ezzel nincs is baj, hiszen családi autónak mi sem akartunk óriást venni. Ám anno a prémium középkategóriába árazták, amit a csúcsmotorok és extrák indokolhattak.

Bár korábban én is ágáltam az unalmas autószínek ellen, előző autóm eredetileg tintakék, de a nap fakításával ocsmány lilába forduló lakkrétege után megnyugvást kerestem, és erre most tökéletes a koszolódásra amúgy kevéssé érzékeny, őskonzervatív ezüstmetál.

Ez kidomborítja a vállas Volvók korszakából származó V50 erényét,

az arányos, harmonikus és meglepően kortalan formát, ami főleg a modellfrissítés utáni kivitelekre igaz – annak idején sportosnak sem átallták nevezni.

Aki járt már svéd otthonokban és irodákban, vagy legalább egy hazai Ikea-áruházba eljutott, képet kaphatott a skandináv lakberendezés letisztult, mégis ötletes formaterveiből. A Volvo belsőépítészei is nagyot alkottak, elég ránézni a V50 letisztult műszeregységére, otthonos kárpitjára és leghíresebb elemére, a lebegő középkonzolra. Látszik, hogy munkacsoportok agyaltak hónapokig az ergonómián, de olykor kudarcot vallottak: túl kicsi a belső kilincs, kitanulást igényel középen a gombrengeteg.

Középkategóriás árért kompakt helykínálat

Elöl nincs helyszűke, remekül kézre áll a kormány és a rövid váltókar, ráadásul az egyterűekhez vagy SUV-okhoz méreten óriási erényként sportosan mély is lehet a vezetői pozíció.

Műfaja legjobbjai közt tartják számon e modell üléseit,

melyek állítható deréktámaszt és a nem csak a háttámlán, de comboknál is meglepően határozott oldaltartásúak. Eleinte néhányan fészkelődnek emiatt az ülőlapon, viszont aki megszokja, esküszik ezekre a fotelekre, melyekből hosszú utak végén is hátfájás nélkül szállunk ki.

Ami a folytatást illeti, hátul átlagos a térkínálat (még kompakt autós mércével is), viszont a hozzám hasonlóan 1,75 méter körüli felnőttek mögött jól el lehet férni. Kihajtható gyári magasító nem került ugyan ebbe a példányba, de van a gyereküléseknek Isofix-rögzítő, továbbá kartámasz és szivargyújtó – már csak a szellőzőrostély hiányzik. Jó a minőségérzet, ám akad két típushibája a Volvo-belsőknek: a félbőr kárpit idővel kiszakad, a szép alubetét pedig kráterszerű horpadásokat tud begyűjteni.

Vegyes a kép a csomagtartónál is: kombiként nem válik dicsőségére a 417 literes térfogat, ennél még másik kedvencem, a használtan méregdrága ufó-Civic is többet tud ferdehátúként.

Ráadásul a padló alá csak mankókerék fért el,

ugyanakkor a V50 mellett szól, hogy jól hozzáférhető, kisebb holmikhoz praktikusan tagolható és igényesen kárpitozott a raktér, az ülést síkba döntve pedig bővíteni is egyszerű. Még térelválasztó hálót is rejt a csomagtérroló tokja.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!