Valójában a Cressida nem más, mint a Corona Mark II 1976 és 1980 között gyártott generációjának jobban felszerelt változata. A középkategóriás tömegmodellt a Corolla és a színvonalasabb Crown közé pozícionálták, a márka újabb (és egészen sikeres) kísérlete az amerikai piac meghódítására. Némi fondorlattal az exportkiviteleket a trójai háborúk egyik nőalakjáról, Cressidáról nevezték el, aki számtalan irodalmi műben és Shakespeare egyik drámájában is megjelent.
Az új modell ebben a kategóriában a hetvenes évek közepén még Amerikában sem magától értetődő extrákat kínált, köztük légkondicionálót, szervokormányt, hátsó szélvédőfűtést és ötfokozatú váltót, vagy, ami arrafelé fontosabb volt, 1983-tól Aisin-Warner gyártmányú négysebességes automatát.
A zajszigetelés legendásan kiválóra sikerült,
s a közhiedelemmel ellentétben a Cressidák nem is voltak olcsók: átlagosan egy Corolla árának duplájába kerültek.
Lépcsőshátú négyajtós, kombi és nagyon ritka kupé karosszériával készültek. Hazai piacán, Japánban, a TTC-C-sorozatú (Toyota Total Clean System) katalizátoros 1,8-as motorokkal mentek, de létezett egy, a Corona padlójára épített belpiacos testvérmodell is, a Chaser. Szerepelt a palettán 2,0 literes változat is négy vagy hat hengerrel, míg az USA-ba csak a 2,6-os porlasztós (később befecskendezős) sorhatosokat küldtek, igaz, csökkentett, mindössze 107 lóerős teljesítménnyel.
Új-Zélandon a 18R jelű 2,0 literes négyhengeres legerősebb, 131 lóerős kivitele futott, Európába pedig ennek a motornak a szerényebb, 105 lovas változata jött. A szedánokhoz és kombikhoz kínáltak még 2,2 literes dízelt is.
A Cressida minden leszármazottja hátsókerék-hajtással készült,
elöl McPherson, hátul pedig merevtengelyes és csavarrugós futóművel, tárcsafékek csak előre jutottak. Természetesen az exportkiviteleken a visszapillantó tükröt a sárvédő helyett az ajtóra szerelték.
Amerikában eleve a másodautó szerepét szánták a sorozatnak, Európában azonban a hasonló méretű és képességű francia, német és olasz konkurencia megfojtotta. Amúgy sem érkezett sok, néhány ezer darab, kupéból pedig legfeljebb pár százat tehettek hajóra. Amúgy maga Cressida-sorozat az 1980-as váltás után is folytatódott, a kupék azonban eltűntek. Mára az RX-30 kódjelű sorozatból Amerikában is alig maradt hírmondó, különösen kétajtósként.
Tesztautónk is ritka madár 2,0 literes négyhengeressel és ötfokozatú kézi váltóval. Balkormányos és kilométerben mér, tudásunk szerint az egyetlen Magyarországon (svájci rendszámos, de hazai a tulajdonosa), és minden bizonnyal jó messzire kéne utazni, hogy még eggyel találkozzunk.
29 évig egy gazdánál volt Svájcban, aki vigyázott rá,
télen nem is használta. Második, szintén ottani tulaja viszont egyszer megcsúszott vele, és megütötte az első lökhárítót és a bal első sárvédőt.
Jelenlegi gazdája – aki üzleti érdekeltségei miatt gyakran jár Svájcban – véletlenül botlott bele egy kereskedésben, még 2007-ben. Nem ismerte a modellt, úgyhogy bement, érdeklődött, körbenézte, aztán itthon elkezdett utána nyomozni. Alig talált valamit, eladó példányt pedig egyet sem. Gyorsan kiderült, hogy micsoda ritkaság, és hogy még a svájci Toyota múzeumnak sincs Cressida kupéja.
A horpadt sárvédőt kikalapálták, de lökhárítót hosszas kutatás után sikerült szerezni, akkor csak azért, mert megegyezik a limuzinéval. Indexet egy év után találtak, méghozzá csoda folytán itthon, és ingyen.
A vízszintes felületeken hámlott a lakk, ezért újrafényezték a teljes karosszériát,
az elöregedett, napszítta üléshuzatok helyett pedig újak készültek. Műszakilag az égvilágon semmi baja nem volt, a kötelező karbantartáson túl semmihez sem kellett hozzányúlni.
Kellemes, világos környezetbe ülhetünk be, az ülések megfelelő nagyságúak és kényelmesek, jól beállíthatók. Elöl nagyszerű a helykínálat, hátul szűk, de kielégítő. Minden kijelző és kapcsoló szem előtt van, és könnyen elérhető. A japán technika akkoriban kezdett el robbanásszerűen fejlődni, ez a Cressidán is tetten érhető: motorja alapjáraton hidegen is finoman, selymesen forog és nagyobb sebességnél is csendes, a motortartók kifejezetten puhák.
Kormányműve globoidcsigás, ez a rendszer eleve feltételez valamennyi holtjátékot, de ettől még szépen irányítható vele a kocsi. Nincs szervo, de nem is nagyon hiányzik, a futómű pedig lágy, finoman, és puhán teszi a dolgát, hatásosan nyeli el az úthibákat.
Kényelme ellenére a Cressida kanyarokban sem billeg vészesen,
a dőlése megszokható. Legendásan megbízható, rövid utakon jár és precíz a váltó, második és harmadik fokozata hosszú, városba elég a negyedik.
Országúton, autópályán végtelen hosszan és könnyen képes tartani a 110-120 km/h-s utazótempót, a motort alig hallani. A négyhengeres nem forog szívesen, pedig 3000 felett élne igazán, a végsebesség 160 km/h. Finoman adagolható a fék, a rásegítése japán, de Bendix-licenc. Összességében kezes, napi
autózásra is alkalmas a Cressida kupé, de természetesen kár lenne elhasználni, hiszen igazán ritka és különleges veterán. Bár kevesekből vált ki nosztalgiát, a hozzáértők nagyon is tudják értékelni.
Műszaki adatok - Toyota Cressida Coupe (1977)
Motor: OHC-vezérlésű soros négyhengeres benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 1968 cm3. Furat x löket: 88,5 x 80,0 mm. Kompresszió: 8,5:1. Teljesítmény: 105 LE, 5000/perc fordulaton. Nyomaték: 145 Nm, 3600/perc fordulaton.
Erőátvitel: ötfokozatú kézi váltó, hátsókerék-hajtás.
Felfüggesztés: elöl McPherson, hátul merevtengelyes, tekercsugós. Elöl tárcsa-, hátul dobfékek, kétkörös fékrendszer szervóval.
Felépítmény: kétajtós, négyüléses, önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4530 x 1680 x 1390 mm. Tengelytáv: 2645 mm. Tank: 65 l. Saját tömeg: 1170 kg.
Végsebesség: 160 km/h.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil júliusi számában: