Megvettük a piac középkategóriás sztárját - VW Passat 1.6 Variant használtteszt

Szervizeléssel és átírási költségekkel együtt másfél millió forintos keretből kellett gazdálkodni, ugyanakkor fontos szempont volt a tágas utas- és csomagtér. Hamar bejött a képbe a magyar használtautó-piac egyik kedvence, a Passat, és vele a tizenéves autók átka is: hogyan lehet életben tartani az erős, de konstrukciós hibákat tartogató motorokat? Aztán kompromisszum született.

Néhány cikk is tanúskodik róla, hogy szeretek kockáztatni, ha autóvásárlásról van szó. A Liana és a taxi Prius sem a használt piac sztárja, egyikért sem ölik egymást a vevők, mégis megtaláltam bennük a szépséget. Annak, hogy van némi használtautó-vásárlási tapasztalatom (ráadásul élvezem is a folyamatot), híre ment a családban és a barátok között, így többeknek is segíthettem az elmúlt időszakban új járműhöz jutni. Szerencsére ilyenkor az agyament lehetőségeket ki kell zárni, így lett az egyik esetben a kiválasztott egy Volkswagen Passat kombi, de kezdjük inkább az elején.

Bevált a Golf, csak nagyobb kasztni kéne

Mindig úgy kezdődik a dolog, hogy meg kell találni azt a 2-3 márkát, modellt és motorváltozatot, amiből aztán majd választani lehet, ehhez pedig fel kell tenni a megfelelő kérdéseket. Ki és milyen célra fogja használni? Városban vagy autópályán jár zömmel a tulaj, és évente hány kilométert fog várhatóan megtenni? Mennyi ideig tervezi megtartani? És végül: mennyi pénzt tapsolna rá el? Esetünkben egy harmincas, budapesti férfi lesz a használó, aki egy biztonságos autót szeretne, és lehetőleg tágas kombit vagy esetleg egyterűt, mert nemrég született gyermeke.

Nem fog sokat menni, évi maximum 10 ezer kilométert, és azt is jellemzően városban, de be kell férnie egy gyerekülésnek (később esetleg kettőnek), és fontos, hogy be lehessen tenni hátra a babakocsit és cuccokat.

Akinek kisgyermeke van, tudja, hogy nincs elég nagy autó, ráadásul ebben az esetben időnként egy biciklit is szállítani kell

az utastérben, persze lehajtott hátsó üléssel. Nem elvárás az izgalom, a sok lóerő, ellenben legyen olcsón fenntartható és könnyen szervizelhető, vagyis ne legyen a nagyon elromlós fajta. A keretösszeg másfél millió forint mindennel együtt.

A leendő tulaj korábbi Golfos élményei miatt a Volkswagen csoport termékeivel kezdtük, és végül nem is kellett ennél messzebbre menni. A Golf V kombi változata kissé szűk, különösen a hátsó sorban, a Golf Plus pedig nem elég hosszú, de a Touran első generációja vagy a B6 kódjelű Passat kombi jó lehet. Úgy alakult, hogy a konszern más típusai (köztük a Skoda Octavia) nem is kerültek képbe. Nagyjából a 2004-2008 közötti időszak férhet bele a keretbe, amikor a VW konzervatív formákat, tartós beltereket tervezett, a motorokkal és váltókkal viszont nagyon mellé lehet nyúlni.

Újonnan szerették az FSI-ket, használtan átkozzák

Ebben a korszakban a wolfsburgi cégnél fordítottak az addigi motorkínálaton, és a régi 1,9-es dízel mellett megjelent a 2,0 PD TDI,

a régi szívó benzinesek helyére pedig bejöttek először a közvetlen befecskendezésű FSI-k, majd 2006-tól már a turbós TSI-k is.

Ennek megfelelően a régi motorok a háttérbe szorultak, és mindenki az újdonságokat éltette a gyári PR-esektől az autós sajtón át az értékesítőkig. A vásárlók pedig készséggel elhitték, hogy ha az ősi 1,9-es dízelt vagy az 1,6-os (hengerenként kétszelepes) benzinest vásárolva kispolgárok lennének, hátat fordítva a jövőnek.

Néhány évig hozta is az ígéretet a csúcstechnika, ment a gép, és elég volt csak az olajat cserélgetni. Aztán itt van 2020, gyorsan elrepült az a 15 év, beleesett jó néhány százezer kilométer ezekbe az autókba, használtan megindultak nyugatról a keleti piacok felé, áttértek a téli időszámításra (értsd: visszatekerték az órájukat), és egyre több turpisság derült ki. Például, hogy az FSI-k rettenetesen érzékenyek az üzemanyagra, hajlamosak a kokszosodásra, és a méregdrága NOX-szenzor sem örökéletű bennük, a kétliteres PD dízeleknél pedig az olajszivattyú hajlamos kinyírni a motort.

A gombok bevonata sokszor lekopik, itt még tökéletes Forrás: Vékey Zoltán

Nehezen felejthető, hogy a kis turbós TSI-k egészen 2012-es modellévig szaggatják a vezérműláncot, ami után a milliós szervizszámlán sem szabad meglepődni (aztán 2012 után a láncot szíjra cserélte a gyártó, onnantól kevésbé kockázatosak). Való igaz, hogy más márkáknál is előfordulnak horrormotorok, de azért nem voltak ilyesmihez szokva a VW-tulajok.

A váltókínálatban ekkor debütált a DSG (duplakuplungos), ami gyorsan vált, de méregdrága lehet a javítása,

ami ilyen korban bármikor beüthet. Kéziváltóból is van választék: volt 5 és 6 fokozatú, előbbi kicsit karcosabb váltási érzettel.

Gyenge és régi motor, mégis ez a befutó

Mi az, ami még a kalapban maradt? A jó öreg 1,9-es TDI (ezt később common rail dízelek váltották fel) és az 1,6-os szívó benzines, előbbi 105, utóbbi pedig 102 lóerővel. Nem sok, főleg a szerény nyomatékú benzinesnél, de még mindig jobban gyorsul egy ilyen autó, mint az, amelyik a szervizben áll. Aki 15-20 ezernél kevesebbet megy egy évben, annak nincs szüksége a dízelre, mi tehát maradtunk az ősrégi 1,6-osnál. Ezt a motort a kilencvenes évek közepétől 2010-ig gyártották, és nagyon sokféle autóba pakolták a Skoda Fabiától, az A4-es Audiig, még gázüzeműként is.

Semmi bonyolult műszaki megoldást nem rejt, bármelyik autószerelő ért hozzá, és alkatrész is akad hozzá dögivel. Általános jelenség lehet 200 ezer kilométer felett (vagy sok városi használat esetén már alatta is) az olajfogyasztás,

ezzel kapcsolatban a gyár elég megengedő, a gépkönyv szerint 1 liter/1000 km-ig normálisnak tekinthető a dolog.

Sajnos általában használat közben derül ki, hogy milyen mértékben érinti az adott kocsit, de nem kell tőle megijedni: legyen mindig olaj az autóban, hogyha – jellemzően autópályázás alatt vagy után – kér egy kicsit belőle.

Cikkünk folytatódik, kérjük, lapozzon!