Bár sokáig az „Amerika legmenőbb sportkocsija" címet viselte a kólásüveg formájú Corvette C3, a nyolcvanas évek elejére megkopott a presztízse. Azonnal több aspiráns is jelentkezett a megüresedni látszó trónra, például a Porsche 944, a Mazda RX-7 és a Nissan 300ZX, de a házon belüli, szintén General Motors-családtag Pontiac Firebirdöt is a trónkövetelők közé sorolhatjuk. A Chevrolet mérnökei nekigyürkőztek a következő sorozat megalkotásának, és másfél évtizedes modellciklust lezárva 1983-ban állt kerékre a C4 jelzésű utódmodell.
Dave McLellan főkonstruktőr és Jerry Palmer vezető formatervező irányította a csapatot, szakítottak a régi, Zora Arkus-Duntov-féle cápás, hullámzó idomokkal. A kasztni maradt műanyag kompozit, de laposabb és nagyobb is lett. Átlátszó plexiből készült a targatető, és a korábbi kettő helyett immár egyetlen darabból állt, hátul pedig megjelent az üvegfedeles csomagtartó. Műszaki érdekesség volt a könnyűfém, hátul immár független futómű, a Corvette könnyű, egylapos műanyag keresztlaprugókon mozgott. Akkoriban egyetlen amerikai szériaautó sem ért el hasonló kanyarsebességeket.
Utasterét jócskán teletömték elektronikával, minden kijelző digitális, folyadékkristályos lett. Az ablakok, a tükrök, és az ülések motoros mozgatásúak, utóbbiak még masszázsfunkciót is kaphattak.
Hosszú gyártási ciklusa alatt több V8-as motor váltotta egymást, mindegyik a legendás Small Block családhoz tartozott.
1989-ig az 5,7 literes vitte az alap C4-eseket (205 lóerő), 1989 és 1991 között pedig ugyanekkora gép 230-245 lóerővel. 1990-ben érkezett, a Lotus tuninggal 375-405 lóerősre izmosított ZR1, és emlékezetes volt a 330 lovas, Grand Sport nevű limitált búcsúszéria is.
Többféle váltót is lehetett rendelni: az alap a négyfokozatú, overdrive-os automata volt, ezt 1994-től a GM Hydramatic váltotta. 1984 ás 1988 között kapható volt a Doug Nash (egy dragster versenyzőből lett mérnök) által konstruált négyfokozatú manuális erőátvitel is, a felső három sebességben overdrive-val. Ezt később egy modernebb, hatfokozatú ZF gyártmányú kézire cserélték. A C4-est 13 évig gyártották több mint 350 ezer példányban, de népszerűsége nem érte el a korábbi modellekét. Tízévnyi szünet után '86-ban vezettek be a kabrió kivitelt, a kupéhoz képest 5000 dolláros felárral.
Tesztautónk 1987-es példány, és ahhoz a rövid, két éves időszakhoz tartozik, amikor 240 lóerős volt az 5,7 literes, V8-as motor. Előző gazdája egy amerikai aukción vásárolta kitűnő állapotban, mindössze 27 000 mérfölddel. Jelenlegi tulajának korábban volt már egy C4-ese, de eladta, és később meg is bánta a döntését. Amikor ismerősénél felfedezte ezt a példányt, azonnal meg akarta szerezni, de két évbe került, mire sikerült. Csak a kipufogót kellett javítani meg lecserélni a folyadékokat és a repedezett gumikat, ma a piros kupé OT-rendszámmal rója az utakat.
Nagyon alacsonyra, a vaskos küszöböt átlépve kell beszállni, az ülések kényelmesek és keskenyek, jól tartanak. Pontosan beállíthatók, még a kartámaszokat is motor mozgatja, természetesen állítható a kormányoszlop.
Ha elhelyezkedtünk, lehet ismerkedni a pulttal, ami a '80-as évek fantasztikus filmjeiből való.
Gombok, gombok és újabb gombok mindenütt, a képernyő pedig indítás előtt sötét, csak később válnak láthatóvá a sárgán világító számok. A jókora lökettérfogatú, kipufogógázait négy csövön eregető motor alapjáraton fojtottan mormog, jóval csendesebb, mint olajválság előtti ősei.
Karakterét meghatározza, hogy hatalmas nyomatékraktárból dolgozik, a fordulatszámmérő viszont már 5500-nál pirosba fordul. A 240 lóerős autó nem présel az ülésbe, de igen rugalmas, úgyhogy erőteljesen képes gyorsulni - ha rendesen odalépünk, 7,1 másodperc alatt eléri a 100 km/h-t. A GM mindig nagyszerű automata váltókat gyártott, ebben a Corvette-ben a THM-700R4 jelű, háromfokozatú, overdrive-os változat dolgozik, méghozzá nagyon jól. Külön élmény a 0,69:1 áttételű (tehát gyorsító) negyedik fokozat, tulajdonosa szerint a Chevy a 200 km/h-t gond nélkül tudja tartani.
Fred Schaafsma, a detroiti óriáscég holland származású mérnöke olyan egzotikus, elől kettős keresztlengőkaros, hátul összetett karrendszerű futóművet tervezett, ami a nyolcsávos autópályákon kiválóan teljesített, de a mi kátyúinkkal nem nagyon tud mit kezdeni. Kellemetlenül ráz, pattog, és olykor a kormánnyal is korrigálni kell. Cserébe a kanyarokban elképesztően stabilan, szinte dőlés nélkül fut nagy sebességekkel is. A kormányzást természetesen szervo segíti, méghozzá nagyon jól, mert nem szuperkönnyű - csak annyira segít, hogy a vezetőnek megmaradjon a kontrollérzete.
Ilyen képességű sportkocsihoz rásegítős, nagy és erős fékek illenek, ez itt szerencsére stimmel (a hátsók is belső hűtésűek),
de rendesen kell taposni a pedált. Későbbi évjáratai már nem csak ABS-t, hanem kipörgésgátlót is kaptak. A C4-es megjelenésekor megosztotta a Corvette rajongókat, sokan csalódtak benne, de a fanatikusok megkapták, amire vágytak: egy elektronikával megrakott, élvezetes műanyag játékszert, remek menettulajdonságokkal. Ugyanezt a forgatókönyvet követték az utódgenerációk is egészen 2019-ig, amikor megjelent a C8 széria – és középmotorjával szintet lépett.
Műszaki adatok - Chevrolet Corvette C4 (1987)
Motor: OHV-vezérlésű V8-as benzinmotor elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 5733 cm3. Furat x löket: 101,6 x 88,4 mm. Kompresszióviszony: 9,0:1. Teljesítmény: 240 LE 4000/perc fordulaton. Nyomaték: 468 Nm 3200/perc fordulaton.
Erőátvitel: négyfokozatú automataváltó, hátsókerék-hajtás.
Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros, hátul független, öt lengőkaros futómű, műanyag keresztlaprugókkal. Elöl-hátul hűtött tárcsafékek rásegítővel.
Felépítmény: kétajtós kétüléses műanyag karosszéria, alvázon. Hosszúság x szélesség x magasság: 4483 x 1803 x 1186 mm. Tengelytáv: 2443 mm. Csomagtartó: 254 l. Tank: 76 l. Saját tömeg: 1459 kg.
Végsebesség: 241 km/h.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil áprilisi számában: