Az E30-as sorozat fejlesztése még elődje, az E21-es regnálása alatt, 1976-ban elkezdődött, a Paul Bracq főstilisztai posztját megöröklő Claus Luthe vezetésével és Boyke Boyer formatervező segédletével. Némi képzavarral élve
sportos természetű svájci bicskát alkottak,
hiszen a többféle karosszériaváltozat és a rengeteg motor között mindenki megtalálhatta a neki tetszőt. Sok törésteszt és szélcsatornás vizsgálat után a gyártás 1982-ben indult el.
Az E30-as 3-as sorozat hasonlított elődjére, de szögletesebb lett, eltűnt a cápaorr, a kerek ikerlámpák szériafelszereléssé váltak, és átalakították a sokat kritizált hátsó felfüggesztést is. A kétajtós szedán mellett először a sorozat történetében megjelent négyajtós, 1987-ben pedig a kombi is (Touring), végül a kabrió csak 1985-ben csatlakozott a kínálathoz (addig a Baur szállította erősen limitált példányszámban és drágán az E21 Topcabriolet-t).
A 3-asoknál az összkerékhajtás és a dízelmotor is újdonságnak számított,
és az M Motorsport első, versenykarakterisztikájú sportkocsija, az M3 is az E30-as széria tagjaként jelent meg, pörgős, négyhengeres motorral. Eleinte afféle „melléktermék" volt, az „A" csoportos pályagép kötelező 5000 darabos homologizációs sorozatának eredménye. A német túraautó-bajnokságban az M3-asok félelmetes ellenfélnek bizonyultak a Mercedes 190-esek számára.
A normál E30-asok esetében valóban gazdag motorkínálatból válogathatott a vásárló: a legkisebb 1,6-os porlasztós is 89 lóerőt termelt, utána következtek a Bosch befecskendezős 1,8-as négyhengeresek, majd a 2,0, 2,3 és 2,5 l-es hathengeresek.
A tápláléklánc csúcsán a négyhengeres, de 238 lóerős M3 Sport Evo állt.
A dízeleket 2,4-es sorhatosok képviselték.
Hatféle sebességváltót lehetett választani, négy- és ötfokozatú kézi Getragokat, három- és négygangos ZF automatákat. Az E30-asok elől-hátul független, elől McPherson, hátul ferde lengőkaros felfüggesztésen gurultak, a porlasztós 316-ost kivéve az összes kivitelt négy tárcsafék lassította. Egészen 1994-ig gyártották az E30-as sorozatot, összesen majdnem 2,5 millió autó készült.
A tesztünkben szereplő példány egy valódi ritkaság, a gyűjtők kedvence, a kabrió. A 325i jelent meg így először, aztán 1988-ban megérkezett a 318i és 320i kabriója is. A Baurral ellentétben – amely valójában targatetős volt hátul ponyvával - ez valódi kabrió, a teljes tetőt és az ablakkereteket is eltávolították. Hogy megmaradjon a bódé merevsége, megerősítették a szélvédő környékét és a küszöböket, továbbá több ponton a kasztnit is, ezért lett
130 kilóval nehezebb (1255) a kupénál.
Sokak szerint még így sem elég szilárd, ezért is árulnak hozzá padló alá szerelhető utángyártott X-elemet.
A szintén bajor Alpina egyébként a BMW műszaki és optikai tuningcégeként indult, de 1983 óta saját jogú autómárka, bár az autói inkább módosított BMW-nek tekinthetők. Ennél az autónál valaki nagyon sok pénzt és időt fektetett abba, hogy a végeredmény igazi Alpinának látsszon, minden hozzávaló – jelvények, feliratok, csíkozás, spéci felnik, első-hátsó szoknya, Momo kormány, keményebb és rövidebb rugók – megvan.
Kellemes bőrrel borított és mélyre szerelt, jól beállítható (külön combtámasszal) kényelmes bőrülés, fedélzeti számítógép, klíma, elektromos ablakok és tükrök fogadják a szerencsés sofőrt. De a motor teljesen gyári,
2,5 literes és 170 lóerős (az igazi Alpinákban 185 és 190 lóerőt teljesített),
viszont így is istenit lehet vele autózni, amit a 8,7 másodperces gyorsulás és a 214 km/h-s végsebesség is jelez.
Ezt az autót Németországban helyezték először forgalomba, utána átutazott Lettországba, Rigába, onnan hozta Magyarországra gyűjteményébe mostani gazdája. Egy csavar nem sok, annyit sem kellett javítani vagy cserélni rajta, vagyis ismét bebizonyosodott, hogy használtan megéri kabriót venni, mert általában garázsban tartják őket és kevés a kilométer bennük.
Rajongói meggyőződés, hogy, bár a négyhengeres 318i sem rossz, a nyomatékosabb, simább járású hathengeresek az igaziak, és nem mellesleg sokkal szebb a hangjuk. A váltó áttételezése hosszú: 120 km/h-nál ötödikben mindössze 2500/perc a fordulatszám, az erőátvitel itt a Getrag 260-as egysége. Rövid utakon jár, sportosan és hajszálpontosan (de nem vajpuhán) kapcsolgatható.
Ívmenetben elvittük a tűréshatáráig a kipróbált autót, az Alpina-féle sportfutómű a nem túl merev kaszni ellenére is rendíthetetlenül az úton tartotta, cserébe kemény, és az úthibákon ráz is. A szervóval segített, fogasléces kormánymű megfelelően közvetlen és pontos,
a háromküllős, szép Alpina bőrkormányt ráadásul kellemes is fogni.
Felhúzott tetővel és nyitottan is kipróbáltuk, az előbbi a kellemesebb, utóbbinál városban még csak-csak, de országúton nagyon zavaró a zaj, és felhúzott ablakokkal is tombol a szél. A négy rásegítős tárcsafékkel még a mai elvárások szerint is nagyszerűen, pont ott áll meg, ahová elterveztük. Ez az első évjárat ABS-szel, nagyon jól működik.
Az E30-as kiváló élményautó, élvezetesen és könnyen vezethető, nagyszerű úttartású gép, bár sportos vezetésre a jóval merevebb karosszériájú, kétajtós, acéltetős alkalmasabb. Ennél viszont a látványfaktor erősebb, pláne, ha lenyitjuk a tetőt.
Műszaki adatok
Motor: SOHC-vezérlésű soros hathengeres benzinmotor elől hosszában beépítve.
Hengerűrtartalom: 2494 cm3. Furat x löket: 84,0 x 75,0 mm. Kompresszióviszony: 9,7:1. Teljesítmény: 170 LE, 5800/perc fordulaton. Nyomaték: 226 Nm, 4000/perc fordulaton.
Erőátvitel: ötfokozatú kézi váltó, hátsókerék-hajtás.
Felfüggesztés: független, elől MacPherson, hátul ferde lengőkaros tekercsrugókkal. Elől-hátul tárcsafékek, kétkörös fékrendszer szervóval és ABS-szel.
Felépítmény: kétajtós, négyüléses, önhordó nyitott acélkarosszéria.
Hosszúság x szélesség x magasság: 4325 x 1645 x 1380 mm. Tengelytáv: 2570 mm. Csomagtartó: 312 l. Tank: 55 l. Saját tömeg: 1255 kg. Össztömeg: 1655 kg.
Menetteljesítmények: Végsebesség: 214 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 8,7 s.
Átlagfogyasztás: 11,8 l/100 km
Még több olvasnivaló a Retro Mobil júliusi számában: