A vád szerint a vádlott 2021 júniusában a 7-es számú főúton kikanyarodott a sértett elé, aki később a belső sávban megelőzte, majd visszasorolt elé, és elkanyarodott jobbra egy mellékutcába.
A vádlott az asszony manőverét büntetőfékezésként értelmezte,
ezért követni kezdte. Ezt a sértett is észlelte, ezért félreállt, és védekezésként magára zárta az ajtót.
A vádlott ekkor kiabálva a nő autójához sietett, amelynek megpróbálta kinyitni a vezetőoldali ajtaját, mivel azonban ez nem sikerült,
több alkalommal az autóra ütött, valamint egy jól irányzott mozdulattal kitörte a visszapillantó tükör üvegét is,
majd távozott a helyszínről.
A sértett a telefonjával videófelvételt készített a történtekről, ezért a siófoki rendőrök még aznap elfogták a férfit. A sértett autójában közel 200 ezer forintos kár keletkezett. A Siófoki Járásbíróság a bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyalás során az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben hat hónap fogházbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását egyévi próbaidőre felfüggesztette.