A 75-ös sorozat 1936-óta létezett a Cadillacnél, majd a fenséges V16-os Series 90-es és a V12-es Series 85-ös 1941-es leváltásával flottavezérré lépett elő – kiálló sárvédős, klasszikus vonalvezetésű karosszériával. Hogy milyen szuperlimuzinról van szó, azt hűen érzékelteti a tény, hogy a mellesleg nagyobb presztízsű Eldorado Brougham teljesítményben és méretben is csak másodhegedűsnek számított mellette. 1960-ban aztán eltűnt a négyajtós Eldorado, így a Series 75 uralkodhatott, még a két nagy konkurens, a Lincoln Continental és a Chrysler Imperial is csak közelíteni tudta.
A minket legjobban érdeklő tízedik generáció (1971-1976) volt az utolsó olajválság előtti kiadás, amikor a tervezők még szabadon duhajkodhattak a köbcentikkel és a méretekkel. Kisebbik motorja is 7,7 literes (345 LE), ráadásul ennél a sorozatnál elérhető volt a 8,2-es, 365 lóerős szörnyeteg is; mindkettőt háromfokozatú THM-400 automatához kapcsolták. Természetesen a 75-ösbe bekerült egy sor kényelmi és műszaki felszerelés is: ilyen a szintszabályozós hátsó légrugózás, a Track Master hátsó fékerőszabályozó, a kétzónás automata klíma és az automata állomáskeresős AM/FM rádió is.
Méretben is rekordot döntött, az 1971-es 6,2 méterről három év leforgása alatt 6,4-re nőtt, így elfért két kihajtható pótülés. Kétféle változatban készült: az egyszerűbbik volt a Fleetwood (az USA egyik legjelentősebb karosszériagyára volt egykor),
míg a Formal Limousine a valódi „limó", vezetőt elválasztó üvegfallal, hátsó ülésről állítható klímával és rádióval.
Léteztek nyújtott kivitelek is, de azokat csak megrendelésre vagy kis sorozatokban készítették külső cégek. Az amerikai elnökök szolgálati autója ekkoriban Lincoln volt, csak 1983-ban tudta leváltani az újabb Cadillac Fleetwood.
Ahogy az akkori amerikai autódivat diktálta, minden modellévben kötelező volt a külcsínváltoztatás, Bill Mitchell főstiliszta és csapata leginkább az autó ábrázatával zsonglőrködött. Az 1971-es évjárat különálló ikerlámpái és hangsúlyosan V-forma hűtő maszkja csak erre az évre jellemző. Kevés, nagyjából 1600 darab készült csak belőle, itthon legjobb tudomásunk szerint összesen kettő van. Tulajdonosa a lehető legnagyobb, legluxusosabb amerikai cirkálót kereste ebből a korból. Ritkasága ellenére nem volt nehéz szereznie egyet, itthon találta méghozzá menetkészen, OT rendszámmal.
Óriási beltér fogadja az utasokat, ez a legnagyobb gyári kialakítás, ami akkoriban kapható volt. Kanapé méretűek az egybeépített ülések, elöl-hátul hárman kényelmesen elhelyezkedhetnek.
A gyár akár kilencszemélyesként hirdette, de ezen a példányon a középső sor pótszékekein csak ketten férnek el,
így ez a gép nyolcfős. Elektromosan állítható az első rekamié, a támla dőlése is külön. Az amerikaiak inkább a teljesítményt és komfortot tartották fontosnak, az európai gyártmányokhoz képest kevés a műszer, egy testes sebességmérőn és tankszint mutatón kívül nincs is más.
Hátborzongatóan szól a 7700 köbcenti, ami gázadásra fokozódik, pedig nyugodtan és alacsony fordulatokon jár. Mindent izomból old meg. A korábban már többször dicsért Turbo Hydra Matic 400-as automataváltó dolgozik benne, ez a THM-350-es nagyobb terhelésekre méretezett, erősebb változata, a Chevrolet és a GMC teherautókba is beszerelte. Háromfokozatú, de normál vezetésnél gyakorlatilag csak a hosszú másodikat és a még hosszabb harmadikat használja. Egyesbe csak a padlógázra kapcsol, vagy ha mi toljuk oda („L" azaz „Low" pozícióba) a választókart.
345 lóerő küzd meg a 2,5 tonnás bálnatesttel, ennek ellenére szépen és élvezetesen gyorsul. A gépkönyv szerint 12 másodperc alatt futja a 100 km/h-t, ami nem rossz teljesítmény. Eközben kifogástalanul, hidegen is rángatásmentesen kapcsolgat az automataváltó. Valósággal szétterül az úton a Series 75, hatalmas tengelytávja miatt is stabilan és nyílegyenesen fut, a nyomvályúkról, kátyúkról és keresztbordákról tudomást sem vesz. Még teltház nélkül is jókora a tömeg, malomkerék méretűek a ballonos gumik, mindez az amerikásan puha futóművel együtt minden úthibát kivasal.
Ezért is lehet maximálisan élvezni az utazást, és közben nézni, ahogy az előttünk elterülő pingpongasztalnyi motorháztetőn tükröződve futnak a felhők és a fák. A legkellemesebb a 90-100 km/h-s cirkálás (de ha kell, az autópálya tempót is erőlködés nélkül tartja),
a lágy felfüggesztésnek azonban ára van: bólogató-imbolygó a koreográfia, már enyhe ívekben is nagyot billen a karosszéria,
a sportos vezetési stílus könnyen tengeribeteggé teheti az utasokat. Tipikusan amerikai kormánnyal – kis átmérő, vékony karima, jókora holtjáték – lehet irányítani a Cadillacet, erős szervóval.
Érdekes módon a Series 75-nél folyamatosan ugyanolyan erővel dogozik a rásegítés, míg a kisebb Sixty Special-ben sebességfüggő. Sokat kell forgatni a két végállás között, ami könnyen, akár tenyérrel is megy, ez jól jön manőverezésnél, parkolásnál. Az elöl tárcsa-, hátul dobfék kombináció rásegítővel és hátsó fékerő-szabályozóval a korban kimagaslónak számított, és ma is kielégítően állítja meg. Jól szemlélteti a Fleetwood, hogy lehetett pluszt nyújtani az eleve hatalmas amerikai átlagcirkálókhoz képest, és annak idején (legalábbis az olajválságig) nem volt tétel a 22 liter körüli átlagfogyasztás.
Műszaki adatok - Cadillac Series 75 Fleetwood (1971)
Motor: OHV-vezérlésű, V8-as benzinmotor elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 7729 cm3. Furat x löket: 109,2 x 103,1 mm. Kompresszióviszony: 8,5:1. Teljesítmény: 345 LE, 4400/perc fordulaton. Nyomaték: 678 Nm, 2800/perc fordulaton.
Erőátvitel: háromfokozatú automataváltó, hátsókerék-hajtás.
Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros futómű tekercsrugókkal, hátul merevtengely tekercsrugókkal és pneumatikus szintszabályozással. Kétkörös hidraulikus fékrendszer rásegítővel, elől tárcsa-, hátul dobfékek.
Felépítmény: négyajtós, nyolcüléses zárt acélkarosszéria alvázon. Hosszúság x szélesség x magasság: 6281 x 2027 x 1475 mm. Tengelytáv: 3848 mm. Csomagtartó: 480 l. Tank: 102 l. Saját tömeg: 2540 kg.
Gyorsulás (0-100 km/h): 12,0 s. Végsebesség: 185 km/h.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil augusztusi számában: