Kékvérű szigetlakó, zöld rendszámmal - Jaguar E-Pace P300e teszt

Ha van márka, amelytől a legkevésbé számítottunk háromhengeres benzinmotorra, akkor az mindenképpen a Jaguar, bár egy kifinomult plug-in hibrid hajtásba illesztve azért máshogy esnek latba az előítéletek. Az angol kompakt SUV emellett számtalan tulajdonságában különbözik az egyeduralkodó német riválisoktól – lássuk, mindezek előnyére vagy hátrányára válnak-e inkább.

Mindig is különc márka volt a Jaguar: korábbi modelljei sem olvadtak be a masszába, angol eleganciát és arisztokrata felsőbbrendűséget kínáltak a nagy angol elitgyártóknál, például a Rolls-Royce-nál jóval elérhetőbb áron. Aztán '89-ben a Ford érkezésével tucattermelésbe fogtak, sajnos továbbra is jó pár megbízhatósági problémával fűszerezve, de 2008 óta új világ van, a Tata (a Land Rover társaságában) felvásárolta őket, és próbálnak visszatérni a különc prémium szerepbe, kisebb-nagyobb sikerekkel. A divatot követve pedig az addig tabunak számító SUV-ok gyártásába is belefogtak, több méretben.

Hol másutt is kezdték volna a portfólió villamosítását, mint a szabadidő-autóknál, a teljesen elektromos I-Pace mellett a nagyobb F-Pace, illetve a kompakt E-Pace plug-in hibrid hajtást kapott. Utóbbi tesztünk főszereplője;

a keresztmotoros modell 2017-ben mutatkozott be, és tavaly ősszel átesett a félidőben esedékes ráncfelvarráson.

Ekkor némileg határozottabb lett a vonalvezetése, de szokott módon a leginkább szembetűnő változás a nappali LED-es menetfények átvariálása: immár 2x2 J betű alakzat világít elöl, és az indexfények is dinamikusan mozognak.

Zsúfolt és népszerű a kompakt SUV-ok kategóriája (lásd BMW X1, Mercedes GLA és társaik), nehéz itt újat mutatni formában, de a legkisebb Jaguar ki tud emelkedni a tömegből. Semmi sincs túlbonyolítva, már-már skandináv hatású a letisztultság, és az E-Pace az élő bizonyíték arra, hogy egy autó jó kiállásához nem kell feltétlenül szűkre húzott, agresszív front és vicsorgó hűtőrács. Tetszett a pasztellszürke (Borasco Grey) fényezés a Black Edition csomaghoz járó fekete betétekkel, ráadásul a hatalmas 20 colos, fényes fekete felniknél még nagyobbak is szerepelnek az extralistán.

Nehézsúlyú, de nem felvágós versenyző

Ezüst és krómozott díszítések lényegében sehol sincsenek rajta, ami nem is baj, hiszen az elmúlt néhány évtizedben eléggé elkoptatta az autóipar ezeket a színeket és anyagokat. A biliárdgolyóra emlékeztető formavilág, ha méreteiben nem is, súlyával viszont alaposan kilóg a mezőnyből: 2,2 tonna majdnem, ami megdöbbentő, hiszen a nagyobb F-Pace mindössze 16 kilóval nyom nála többet. De lássuk az utasterét: a külsővel összhangban ez is visszafogott módon prémium, gyökeresen eltér a tervezési filozófia a nagy német presztízsmárkák világától, ami az angolok részéről okos húzás volt.

Nincsen nagyzolás és kivagyiság, elmaradtak a millióféleképp konfigurálható LED-es hangulatfények, gesztusokkal sem vezérelhető az infotainment.

Hiányoznak az olyan erőltetett kütyük, amiket a gyártók csak azért szoktak bevetni, hogy elmondhassák: ez az első olyan autó a világon, amelyikben például füttyszóra nyílik a tanksapka.

És a minőség? A szem előtt lévő anyagokban nincs hiba a Jaguarban, a tetőkárpit puha alcantarából készült, a lábhoz közeli műanyagok viszont kínosan kopogósak. Minden vaskos és masszív, az A-oszlop olyannyira, hogy még a kilátásban is akadályoz.

Hatalmas és minden irányban prímán tart a fotel, a hangulat sokkal inkább kényelmes, mint sportos. A súly szerencsére minden részletén, így a precíz kezelőszervek működésén is érződik, és ez megadja a minőségi alaphangulatot. Nagyon feltűnő a rettenetesen erős vágy a Jaguarnál, hogy az élenjáró prémiumgyártók mezőnyéhez felzárkózzon, és közel is jár hozzá; akad viszont néhány olyan részlet, amin még csiszolni kell. Ebben a műfajban ugyanis magasak a vevők elvárásai, az E-Pace egyszerűsége pedig néha már túlzó is, ilyen részlet például a digitális rendszerek minimális testreszabhatósága.

Sok gomb maradt, de nem hagyományosak

Nincsenek témák, az e-műszeregységen annyit lehet eldönteni, hogy a két kerek mutató között a fedélzeti számítógép adatait vagy a térképet szeretnénk-e látni. A multimédia egyébként rengeteget fejlődött, a kijelzők minőségére és felbontására nem lehet panasz, és az egész rendszer zökkenőmentesen is működik. Szerencsére megmaradt a fizikai klímaszabályozás, bár a kapcsolók kialakításával túllőttek a célon. Fényes fekete a gombpanel a kijelző alatt és a kormányon is, de a látszattal ellentétben nem érintős, hanem fizikailag be kell nyomni, ilyenkor a teljes panel billen.

Jobb persze, mintha érintős lenne, de a nyomáspont bizonytalan, nekem egy hét után is oda kellett néznem a rádiócsatorna váltáshoz, ezzel pedig pont elveszett a klasszikus fizikai gomb előnye.

A kijelző alatti tárcsákat kifelé húzva egyébként a szellőzés erőssége, befelé nyomva az ülésfűtés erőssége szabályozható,

ami érdekes, és tulajdonképpen megszerethető megoldás, bár mások inkább a feladványoktól mentes kezelhetőséget értékelnék. Szerencsére a Meridian hifi hangereje sima potméterrel állítható, a váltó előválasztó karja viszont a mai divatnak megfelelően elektronikus.

A kompakt SUV-ok kategóriája nem a pazarló helybőségről szól, de elöl az E-Pace közel kompromisszummentes. Egyedül az utasoldali lábhely íve meredekebb a kívánatosnál, de ha nem ül senki hátul, akkor nyilván szépen hátra lehet zümmögtetni az elektromos ülést. A hátsó sorban sincs nagy nyomorgás, a fix üvegtető ellenére korrekt módon elfér a felnőtt utasok lába és a feje is, de persze a nagyobb F-Pace érezhető pluszt tud nyújtani hozzá képest helykínálatban és térérzetben. A csomagtér nagyjából 400 literes, ami épp megfelel egy ilyen méretű akkus hibridtől elvárhatónak.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!