Stefan Klein feltaláló, a cég alapítója és vezetője szerint a hatósági engedély birtokában egy "nagyon hatékony repülő autó" sorozatgyártása indulhat meg. A vállalkozó szerint a hibrid közlekedési eszköz megváltoztatja a középtávú - 2000 kilométernél rövidebb - utazásokat. A repülő autó prototípusa 2021 júniusában tette meg első sikeres városközi útját Nyitra és Pozsony között, 25 perc alatt gyűrve le a mintegy 80 kilométeres távolságot, háromszor gyorsabban, mint egy átlagos személyautó.
Az 1,6 literes BMW-motorral szerelt jármű felszállásához 300 méteres kifutópálya szükséges,
és ha már a levegőben van, 170 km/h-s átlagsebességgel ezer kilométert tehet meg a benne lévő üzemanyaggal. A konstruktőr szerint az autó egyetlen gomb megnyomásával, három perc alatt repülőgéppé változik.
A hatósági engedély megszerzéséhez a kétüléses repülő autónak több mint 200 fel- és leszállást, és 70 órányi repülést kellett teljesítenie az európai légügyi hatóság, az EASA szabványai szerint.
A cég egy éven belül ígéri a sorozatgyártású "kétéltű" járműveket,
amelyeket - mint azt korábban közölték - elsősorban nem az országutakkal sűrűn behálózott Közép-Európának szánják.
A repülő autót
csak olyanok vezethetik majd, akik rendelkeznek pilótaengedéllyel.