A világ legjobb autójának szánták – Mercedes-Benz 280 S (1970) veteránteszt

Alapmotorral futó és alacsony felszereltséggel is nagyon kifinomult a W108, veteránként azonban sokan az extrás V8-asokat keresik, jóval drágábban

Minőség, megbízhatóság és elegancia: a Mercedes W108/109 sorozata mércét állított a felső kategóriában, a Paul Bracq formatervezésével készült limuzin számos érdekes műszaki megoldást felvonultatott, és anno Magyarországon sem volt ismeretlen - ilyennel furikáztak a fontos káderek. Ezúttal egy szépen megőrzött 280 S alapkivitelen mutatjuk be az S-osztály közvetlen elődjének történetét és menettulajdonságait.

1965 volt az az év, amikor a Daimler-Benz megmutatta a világnak legfrissebb elképzelését a luxusról. Paul Bracq vezető dizájner és csapata sok stílusjegyet (az álló lámpákat, a monumentális hűtőmaszkot, a kétszintes lökhárítókat) átmentett az elődről, a W111/112-es „Fecskefarkúról". Mivel az uszonyok addigra kimentek a divatból, eltüntették őket a hátsó sárvédőkről, emellett alacsonyabbá és laposabbá formálták a karosszériát. Megnövelték az üvegfelületeket is, ami egyszerűbb formavilágú, a korízléshez jobban illeszkedő megjelenést eredményezett.

Két változat készült, a kisebb W108 „csak" 4,9 méter hosszú volt, a luxus W109-es pedig kereken 5 (némi áthallás azért volt a sorozatok között, az alapmodell SEL változatai szintén a hosszabb karosszériával futottak).

Elöl-hátul független futómű garantált remek menetkényelmet, a hátsó lengőtengely központi kiegyenlítő rugót kapott,

és a négy tárcsafék is alapból járt. Ugyanakkor nem volt új fejlesztés a teljes műszaki arzenál, a hathengereseket például csak felfrissítették: a 2,5 literes alapmotor a korábbi 2,2-es felfúrásával született, és kiviteltől függően 130-150 lóerőt teljesített.

Fölötte állt a rangsorban a befecskendezős 3,0 literes, amit az ötvenes évekbeli W189 Adenauerból emelték át 170 lóerősre izmozítva; ezt a gépet a W108 és a W109 is használta. A két típust egyszerre, 1965-ben mutatták be, a kisebbiket 250 S, 250 SE és 300 SEb változatban (az E a befecskendezést jelölte), a légrugózású nagyobbikból eleinte csak 300 SEL létezett. Alapból négyfokozatú kézi váltóval szerelték őket, de felárért ötös kézit is lehetett rendelni, és népszerű opció volt a négyfokozatú automata is, amelynek előválasztó karja a padló helyett a kormányoszlopra is kerülhetett.

Kétféle fényszóróval és akár V8-as motorral

Aztán 1966-ban Erich Waxenberg mérnöknek olyan ötlete támadt, hogy saját W109-esébe beteszi a diktátorok körében is kedvelt 600-as luxusautó 6,3 literes V8-as motorját, így új kategóriát teremtett: az „indokolatlanul erős limuzinokét". Annyira megtetszett a vezetőségnek a prototípus, hogy erősen limitált példányszámban sorozatgyártásba is vette. A 250 lóerős, hatalmas nyomatékú 300 SEL 6.3 az amerikai piacon nagy sláger lett, így a gyár később két kisebb, szélesebb vevőkör számára elérhető V8-ast is betett a kínálatba, 1969-ben a 3,5, két évvel később pedig (USA-kivitelben) a 4,5 literest.

Nem a mára legendás 6.3-as volt az egyedüli spéci kivitel: a stuttgarti üzemen belül (a Mercedes nem adta ki e munkát külső szakműhelynek) a 3,5 literesekből

készültek páncélozott kivitelek is, kifejezetten a veszélyesnek ítélt országokban működő német diplomáciai képviseleteknek.

Dél-Amerikában a hetvenes évek elején 28 ilyen gördülő erőd szolgált. Ami a szériamodelleket illeti, 1967-ben a 2,5-ös motort furatnöveléssel és más módosításokkal átalakították 2,8-assá, ezt porlasztóval (280 S) és Bosch befecskendezéssel (280 SE/SEL) is gyártották, 140, illetve 150 lóerős teljesítménnyel.

A W108/109 páros magasra tette a lécet, a konkurensek közül egyik sem tudta elérni a szintjét, pedig a BMW E3 formájában kifejezetten modern és sportos kihívója is érkezett. Műszaki újdonságai közé tartozott a mechanikust nyugdíjazó elektronikus befecskendezés (a 3,5 és 4,5 literes modelleknél), az automataváltók ma megszokott kulisszájára átállás (P-fokozat fent) és több Barényi Béla-féle biztonsági fejlesztés. Alapkivitelei „töklámpákkal" készültek, az amerikai kivitelű, illetve drágább halogénizzós európai modelleknek egymás feletti kerek ikerfényszórók adtak nemes karaktert.

Alapmodellként is kifinomult és kényelmes

Tesztpéldányunk a W108-sorozat a második kiadásának (1967-1972) legszerényebb képviselője, 280-as motorral, két duplatorkú porlasztóval és négysebességes kézi váltóval. Európai változat km/h-ban mutató sebességmérővel, kevés extrával, alufelni helyett a jellegzetes fém dísztárcsákkal. Szépen megőrzött, sosem restaurált példány Olaszországból, Velence közeléből. Aranyat ér, ha az embernek a helyszínen van külön segítő csapata, hogy a vágyott modellt felkutassa – alkalomadtán lealkudja az árát – és hazaszállítsa, több más veterán mellett ez a modell is így került Zentai Viktor garázsába.

Diszkrét elegancia és praktikum jellemző a beltérre, egyáltalán nem hivalkodó. Mindössze néhány valódi fába ágyazott kapcsolóból és a kupola alól kikandikáló óra-trióból áll a műszerfal, előttük a mutatós, króm-kürtkarikás nagy kormánnyal.

Megfelelő méretűek és komfortosak a fejtámla nélküli ülések, a lábtér átlagos testalkatú utasoknak elöl-hátul bőséges.

Alapjáraton a soros hathengeres motor illedelmesen surrog, a sebesség és fordulatszám növelésével megjön ugyan a hangja, de sosem lesz zajos, sőt, korához képest iszákossággal sem vádolható: átlagosan 13 litert benzint fogyaszt.

Jó konstrukció a pontos váltó, a márka több típusában is szolgált, négy hosszú sebességfokozattal gazdálkodhatunk: egyesben akár 60 km/h-ig is elhúzatható a Mercedes, harmadikban pedig 140 a határ. Persze ezt kár rendszeresen erőltetni, a motor nem igazán pörgős, cserébe nyomatékos. Könnyedén fel tudja venni az autópályás utazótempót, és kényelmesen tartja akár teljes terheléssel is, miközben a menetkomfort és az egyenesfutás is meggyőző. Kanyarban csak keveset dől a 280 S, jó aszfalton simán suhan, és a töredezetten is jól teljesít, de az összes úthibát nem tudja eltüntetni.

Állt belőle néhány a Kádár-elit pártgarázsában

Kormánygépe golyópályás, így a fogaslécesekénél természetesen több a holtjátéka. Ma már nehezen hihető, de a szervorásegítés nem volt alapáras, és ebben sincsen, így kell egy kis izommunka a volán forgatásához. Erős fék ügyködik a lassításon, rásegítővel is megtámogatva – a négy tárcsás rendszer egyébként nem csak a csúcssorozat kiváltsága volt, a Mercedes mindig adott a biztonságra, a kisebb és három évvel később bemutatt W114-esek (Állólámpások) is így készültek. Összességében
a W108-as korának egyik legjobb limuzinja volt, alapmodellként is kényelmes és élvezetes vezetni.

Magyarországon is szolgáltak W108-asok a szocializmus idején, ezek vagy magas rangú állami funkcionáriusokat hordoztak, köztük a szovjet limuzinokért nem különösebben rajongó Kádár Jánost, vagy pedig a BRFK-nál kék-fehér fényezéssel, villogóval ellátva delegációkat kísértek (erről a korabeli rendőrautókat bemutató galériában találhat képet). Utódja, a tévésorozat alapján Jockey-Merciként emlegetett W116-os még kifinomultabb szerkezet volt és elsőként viselte az S-osztály elnevezést, de sok veterános a ritkább W108-as klasszikus, hatvanas évekbeli hangulatáért rajong.

Műszaki adatok – Mercedes-Benz 280 S (W108)

Motor: OHC-vezérlésű, soros hathengeres benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Hengerűrtartalom: 2778 cm. Furat x löket: 86,5 x 78,8 mm. Kompresszióviszony: 9,0:1. Teljesítmény: 140 LE, 4200/perc fordulaton. Nyomaték: 223 Nm, 3600/perc fordulaton.

Erőátvitel: négyfokozatú kézi váltó, hátsókerék-hajtás.

Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros kanyarstabilizátorral, hátul hosszanti vezetőkaros, vízszintes segédrugóval. Elöl-hátul csavarrugók és hidraulikus lengéscsillapítók. Kétkörös fékrendszer tárcsafékekkel és szervóval.

Felépítmény: négyajtós, ötüléses, önhordó acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4900 x 1810 x 1440 mm. Tengelytáv: 2750 mm. Csomagtartó: 610 l. Tank: 82 l. Saját tömeg: 1495 kg.

Végsebesség: 185 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 12,5 s.

Még több olvasnivaló a Retro Mobil októberi számában: