Kézből telefonáltak és öv nélkül vezettek, mert nem tudták, honnan figyel a rendőrség

drón
Vágólapra másolva!
Ismét drónnal csaptak le a szabálytalan autósokra Tolna megyében.
Vágólapra másolva!

Tolna megyében december 28-án fokozott közlekedési ellenőrzést szerveztek, mely során a szabálysértők kiszűrésére drónt is bevetettek. A rendőrök a néhány órás akció alkalmával ezúttal az elsőbbség, az előzés, a kanyarodás szabályainak betartására, valamint a passzív biztonsági eszközök használatára és az ittas sofőrök kiszűrésére fókuszáltak.

A nap folyamán 19 olyan közlekedővel szemben jártak el, akik valamilyen közlekedési szabályt megsértettek. 160 sofőrrel fújattak szondát, akik közül egy esetben pozitív értéket mutatott a készülék. Három közlekedő nem használta a biztonsági övét, és akadt egy olyan sofőr is, aki a piros lámpán hajtott át. Voltak, akik menet közben kézben tartott mobiltelefont használtak, illetve olyanok is, akik a Stop tábla jelzése ellenére nem álltak meg. Volt olyan sofőr is az ellenőrzöttek között, aki jogosítvány nélkül vezetett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!