Elnézte a sávváltást az autópályán, súlyos árat fizetett érte

gif, baleset,
Vágólapra másolva!
Nem mérte fel jól a járműve hosszát a lakóautó sofőrje.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban, Washington államban vette fel az alábbi balesetet egy teherautó fedélzeti kamerája. A videón egy nagy lakóautó látható, amint lassan előzi a kamerás kamiont, aztán a sofőrje bekapcsolja az irányjelzőt, és elkezd jobbra átsorolni ugyanabba a sávba. Innentől gyorsan elromlanak a dolgok. Úgy tűnik, hogy a lakóautó sofőrje jelentősen alábecsülte járműve hosszát, és túl hamar váltott sávot.

Emiatt a lakóautó jobb hátulja megtámaszkodott a kamion bal első sarkán, és a szabadidő-jármű egyre nagyobb szöget kezdett el bezárni a sávval, míg a kamionos fékezni nem kezdett. Ezzel kiszabadult a halálos ölelésből a lakóautó, de ekkor már annyira keresztbe állt, hogy nekiment az út szélén letett beton korlátnak. Onnan pingponglabdaként pattant át a másik oldalon lévő hasonló elválasztónak, amely már felborította a járművet. Nem világos, hogy sérültek-e meg utasok a balesetben, de tekintettel a járműben elszenvedett károkra, egyértelműen nem fognak egyhamar újabb szabadságra menni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!