Meghökkentő új módszer terjed, akár az Ön autóját is percek alatt ellophatják ezzel a trükkel - videó

lopás
Vágólapra másolva!
Új trükkjük van az autótolvajoknak, a fényszórók csatlakozóján keresztül lopják el az egyik gyártó modelljeit.
Vágólapra másolva!

Egy kiberbiztonsági szakértőként dolgozó londoni férfi, Ian Tabor még tavaly járt úgy, hogy három hónap leforgása alatt kétszer is leszakították a Toyota RAV4-esének első lökhárítóját, továbbá részben a fényszóróját leszerelték. Értelmetlen rongálásra gyanakodott eleinte, a második eset után viszont nagyon is értelmet nyert: napokkal később ellopták az autóját, sőt a szomszéd Toyota Land Cruiserének is nyoma veszett - írta a Vezess.hu.

A módszer lényege az, hogy

a kulcsnélküli rendszerrel felszerelt modellek fedélzeti számítógépére a fényszóró csatlakozóján keresztül csatlakoznak fel a tolvajok.

A manipuláció eredményeként az autó úgy érzékeli, mintha az indítókulcs jelen lenne, így az ajtók nyitását és a motor beindítását is engedélyezi.

A dark weben beszerezhető eszköz gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy bluetoothos hangszóró, a Toyotán kívül Lexus-modellek esetében is bevethető. Arról egyelőre nem tudni, hogy Magyarországon vagy más európai országban loptak-e már el így autót.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!