Utoljára a vasfüggöny lebontása idején gyártott kupét a Skoda, a Rapidot, de most az elektromos Enyaq iV-ből újra készül ilyen karosszériaváltozat, bár az elnevezésen és a farmotoron kívül nem sok közöset találni bennük. Ez már nem egy filigrán, alacsony építésű, kétajtós, hanem egy drabális, 2,2 tonnás SUV-kupé, ami
szinte csak annyiban különbözik a normál Enyaq iV-től, hogy laposabb szögben áll a hátsó szélvédője.
Ezt a trükköt elsőként a BMW alkalmazta, amikor a második X5-ből elkészítette az X6-ost, de azóta már számtalan márka, többek között a Mercedes és a Porsche is rájött, hogy egy szabadidő-autót akár drágábban is el lehet adni, ha lecsapják a hátulját és ettől kupéként hivatkoznak rá.
Nagyjából 760 ezer forint az Enyaq iV esetében az árkülönbség a két karosszériaváltozat között, a vevő a divatosabb formán felül ezért még megkapja alapáron a nyithatatlan, óriási panoráma üvegtetőt is; ha ezt is számításba vesszük, az árkülönbség nem jelentős. Nem kíván komoly kompromisszumokat a lapos far, a csomagtartó mérete 585-ről csak 570 literre csökkent, igaz, lehajtott ülésekkel már 100 literre nő a differencia (1610 vs. 1710 l). Azért volt szükség a panoráma üvegtetőre, hogy kompenzálják a pár centivel kisebb hátsó fejteret, ezért elhúzható árnyékolót sem kapott, viszont megnövelték a hővisszaverő képességét.
Az Enyaq Coupé iV az újgenerációs Skodák zászlóshajója, más, újabb formanyelvet használ, mint a Kodiaq, méreteit (4,65 m hossz, 1,88 m szélesség, 1,6 m magasság) nem is próbálja leplezni, sőt, valahogy nagyobbnak tűnik annál, mint amekkora valójában.
Mivel profilból elnyújtott cseppet formáz a kupés farrész, a légellenállása jobb, mint a normál Enyaq iV-é
(az alaktényező 0,234 a 0,265 helyett), igaz, az RS változaté kicsivel rosszabb (0,248), mint a többi kupéé az agresszívebb lökhárítók miatt.
A határozott élekkel megrajzolt, zömök karosszéria legizgalmasabb részei a cseh üvegművészetre utaló LED fényszórók (az RS-ben alapáron mátrix LED technológiával) és LED hátsó lámpák, de nem mehetünk el szó nélkül az RS-hez szintén szériatartozékként adott világító hűtőmaszk mellett sem, amit a Skoda kristályarcnak hív. 130 darab LED világítja meg a fogakat mintázó, ezért az elöl haladó autók sofőrjeit sötétben őrületbe kergető átlátszó rácselemeket, amelyek nyitáskor és záráskor látványos fényanimációkat játszanak le, menet közben pedig folyamatosan világítanak.
Az utolsó Skoda kupék
A hetvenes évek nyugaton és a versenypályákon is sikeres Skoda kupéját, a 110/130 R-t 1981-ben a Garde váltotta fel. A 105/120-as sorozatra épült kétajtós a szedánnál igényesebb hátsó futóművet, precízebb fogasléces kormányművet és jobb oldaltartású, beépített fejtámlákkal ellátott első üléseket kapott, 55 lóerős teljesítménye 150 km/h-s végsebességet tett lehetővé. Három év alatt több mint 11 ezer példány készült belőle Kvasinyban és Pozsonyban. Ezt a modellt 1984-ben követte a Rapid (képünkön), amely már a neves olasz formatervező, Giorgio Giugiaro által rajzolt karosszériát kapott. Teljesítménye 55 és 63 lóerő között volt, az erősebb változatok (135 és 136) főként nyugati exportra készültek. 1990-ig több mint 33 ezer példányt gyártottak a "keleti Porschéből", ahogy a farmotoros elrendezése miatt becézték.Az RS csomag részeként fejtámlával egybeépített, perforált bőr-szövet kárpitozású sportülések, fém pedálok, perforált bőrrel borított, fűthető kormány, részben Alcantara borítású műszerfal, és szénszál-hatású díszbetétek kerültek az Enyaq Coupé iV belsejébe, a kimondottan jó minőségérzetet csak az olcsó műanyagból készült ajtóbehúzó és a nyöszörgő üvegtető rontja le. Ismerős lehet az aktuális Octaviából a hullámos műszerfal-dizájn és a kétküllős kormány, de a vezető előtt lévő apró, 5,3 colos digitális műszerfal más, és a gesztusvezérléssel is irányítható központi érintőképernyő itt nagyobb, 13 colos. A beépített e-SIM kártyával folyamatos online kapcsolatban áll az Enyaq, emiatt van fedélzeti wifi, valós időben frissülő navigáció, applikációból, a távolból vezérelhető töltés és légkondicionálás, is, ráadásul az Android Auto/Apple CarPlay vezeték nélkül is működik.
Valamivel könnyebb használni a műszerfali kapcsolókat, mint a Volkswagen ID modellekben, mert a Skoda több hagyományos gombot alkalmaz (világításpanel, kormány, középkonzol), és a hátsó ablakok is külön vezérlőgombot kaptak. Igaz, a klímát itt is a menüből kell kezelni, bár van legalább egy fizikai gomb, amely azonnal bevisz minket a megfelelő almenübe. Beülés után
az indítógombot sem kell megnyomni, lehet egyből D-be húzni az irányválasztót, és indulni.
A kormányon is igazi gombok vannak, nem csak kapacitív felületek, igaz, a tekerő-billenő hengerek használatát egy hét alatt sem tudtam megszokni. Ennek ellenére még mindig jobb innen változtatni a hangerőt, mint az érintőképernyő alján lévő, megvilágítatlan csúszkával.
Egy Skodától ma már elvárják a vevők az ügyes részletmegoldásokat, és az Enyaq Coupé iV sem okoz csalódást ebből a szempontból. A vezetőoldali ajtóban esernyő rejtettek el, a hátsó fejtámlákat alváshoz ideális támasszal is lehet kérni, az ablakmosó tartály gumifedele tölcsérré alakítható, a csomagtérfedélben jégkaparót, a csomagtérpadlóban pedig tárolórekeszeket rejtettek el. Ide lehet tenni a töltőkábeleket, melyekhez a figyelmes Skoda egy tisztítószivaccsal bélelt gumitáskát is mellékel.
A cikk folytatódik a második oldalon, kérjük lapozzon!