„Egy oldtimer autó visszaadja a vezetés igazi élményét”

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó
Vágólapra másolva!
A szerencsi piactéren gyűltek össze a veteránautók, a halottaskocsi árnyékában kényelmesen hűsölhet a család.
Vágólapra másolva!
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Tíz éve minden harmadik szombaton Kézműves-, régiség-, és zsibvásárt rendeznek a szerencsi Buffalo Bill Western Étterem mögötti piactéren, ez alkalommal mi is ellátogattunk oda. Ezúttal valami különlegeset mutatott a rendezvény: a rajongók legnagyobb örömére oldtimer autók sokaságát vonultatta fel. Így a nosztalgikus és családias hangulatú vásáron antik órák, játékok és muranói üvegkülönlegességek mellett a régi idők kocsijaival fotózkodhattak a klasszikus járgányok fanatikusai.

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

A fiatalok megdöbbennek, milyen menő autója van Lászlónak
A 62 éves Szálkai László egy Ford Capri MK3-assal érkezett. Tizenévesen kezdett ellenállhatatlanul vonzódni az oldtimer autókhoz: „Ekkoriban a belga rokonaink Ford Caprikkal jártak hozzánk. Már akkor szerelmese lettem ezeknek az autóknak, és amikor nagyfiú lettem, amint lett egy kis pénzem, máris vettem magamnak egyet.”

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Szálkai László imádja, hogy 25 éves Caprija ma is egy fiatalos, sportos autó benyomását kelti. Amikor egyszer kiszállt belőle bottal a kezében, és fiatalok ültek egy benzinkútnál, eléggé megdöbbentek: Nézd már, az öregnek milyen kocsija van!
„Ezeket az oldtimereket sokkal kényelmesebb vezetni, mint a mai autókat. Nincs bennük kipörgésgátló, sem ABS. Érzi az ember, hogy ő fékezett, nem az elektronika, ami felemelő élmény a vezetés során!” - avat be minket az oldtimer autóvezetés örömeibe a Ford Capri MK3-a tulajdonosa.

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

„Valaki 16 milliót kínált érte, és a férjem kinevette”
Tóthné Teleki Marietta a férjével és a fiával érkezett az oldtimer kiállításra egy 1965-ös Ford Mustang Cabrióval.
„A férjem miatt ragadott magával az oldtimerek világa. Ez a csoda viszont olyan régóta van velünk, hogy most már szó sem lehet az eladásáról, ennek az autónak eszmei értéke van. Valaki 16 milliót kínált érte, és a férjem kinevette. Autós találkozókra szoktunk vele járni és kirándulni. Még ilyen melegben is óriási kaland Cabrióban ülni, igazi Cabrio-élményről beszélhetünk.”

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

„Matuzsálemi” kora ellenére az autó Tóthné Teleki Marietta szerint hibátlanul működik. A fia és a férje szervizelik, folyamatos a karbantartása. Bármilyen hibát észlelnek, az alkatrészt azonnal cserélik. Elég drága mulatság alkatrészt szerezni, de ha ez a család hobbija, akkor bizony áldozni kell rá.

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Egy Cadillac, aminek nagyon izgalmas a története
Kitta Zsolt az 1969-es Cadillac-kel érkezett, egy halottasautóval. A Cadillac-nek izgalmas története van:
„Az 1960-as években az S & S karosszériaépítő gyár egyik részlege egyedi kérésre, jó pénzért alakította át a régi diplomáciai autókat, mentőautókat és halottaskocsikat. Ekkoriban nagy divat volt ezeket az autókat meghosszabbítani, ekkoriban limuzint csináltak mindenből, mert így sokkal elegánsabbá váltak az autók. Ebből a Cadillacből összesen kettő készült a világon, és szerencsére az egyik az enyém lett.”

Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó

Egy meglehetősen gazdag amerikai a saját temetésére rendelte meg ezt az autót (de a halottaskocsival csak egy temetésen vett részt, a korábbi tulajdonosáén), később aztán értékesítették. Pár évvel ezelőtt egy filmes autókat készítő vállalat hozta be Magyarországra, miután Hollandiában egy tetoválócégnek volt a reklámautója. A kalandos előéletű Cadillacnak mindenki a csodájára járt az oldtimer kiállításon. Kitta Zsolt elmondta: korábban a Korda Stúdióban több filmben is szerepelt a „sokat látott” járgány.

Édes Richárd / boon.hu
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!