Az USA-ból jön a világ legerősebb, kézi váltós autója, az 1817 lóerős Hennessey Venom F5-M

Fotó: Hennessey Performance
Vágólapra másolva!
A nyers vezetési élmény érdekében adták a vezető kezébe a váltó irányítását a Hennessey Venom F5-ösnél. A váltókart jó magasra építették be, hogy könnyen elérhető legyen.
Vágólapra másolva!
Fotó: Hennessey Performance

4 évvel ezelőtt mutatkozott be a Hennessey Venom F5-ös, ami 1817 lóerős biturbó V8-asával akkor a világ legerősebb sorozatgyártású autója volt. Akkor még 7 fokozatú robotizált váltót használt, idő közben 6 fokozatú robotizált váltóra váltottak, most pedig megszabadultak az elektrohidraulikus vezérléstől, azaz az F5-M esetén 6 fokozatú kézi kapcsolású váltót találunk az erőátvitelben. Ezzel ez az autó lett a világ legerősebb, kézi kapcsolású váltóval szerelt típusa.

Fotó: Hennessey Performance

Újraprogramozták a motorvezérlést, hogy egy kicsit finomabban érkezzen meg a teljesítmény, ezzel is esélyt adva a sofőrnek a kontroll megtartására – van ugyan menetstabilizáló, de az kikapcsolható, hogy tényleg a nyers vezetési élményt kapja a sofőr. A kézi kapcsolású váltó miatt át kellett alakítani az első ülések közötti konzolt, ami alumíniumból készül a váltókarhoz hasonlóan. Kívülről a 140 cm hosszú függőleges vezérsíkról lehet felismerni a Hennessey Venom F5-M Roadstert.

Fotó: Hennessey Performance

Mindössze 12 darab, kézi kapcsolású váltóval szerelt Venom roadstert építenek, a vételár 2,65 millió dollár, és mondani se kell, hogy már előre értékesítették az összeset. A Hennessey garantálja, hogy nem lesz 2 egyforma ezek között.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!