Háromszor közelítettük meg a körforgalom közepén álló víztorony-szerű épületet - minden alkalommal másik irányból. Az út során nem tévedtünk el, de Bamakóba érve kissé elnavigáltuk magunkat - meg a mögöttünk jövő két kocsit. Ez azonban csak pár perces kitérő volt, vasárnap délután megérkeztünk a mali fővárosba.
Az utakon rengeteg kismotor rohangál, rajtuk színes ruhás nők, szakállas öregek, gyöngytyúkot szállító fiatalok, gyakran egész családok. Az épületek java többnyire egy- vagy kétszintes, a külvárosban még itt is látni vályogházikókat.
A harmadik szállodában találtunk szabad szobát - a két utolsót -, de estefelé még voltak olyanok, akiknek nem volt szállásuk, mivel az a hotel, ahol a legtöbb ralis megszállt volna, kiadott több lefoglalt helyet.
A parkolókban már javában folyik az alkudozás, helyi nepperek méregetik a kocsikat, nyomott áron próbálják megvenni a köves hegyeket, poros sivatagokat, tüskés szavannákat megjárt járgányokat. Van, aki azt mondja, inkább elajándékozza autóját, ne a nepper járjon jól. A ralisok között fekete árusok lézengenek, eredetinek mondott timbuktui tuareg ékszereket, apróságokat és füvet kínálgatnak barátkozós stílusban.
Itt van a Velorex, de a két fiú nem adja el a járgányt, mennek tovább. Itt van a szombaton rommá tört Suzuki - vontatták -, gazdái gondban vannak, mert haza akartak menni a kocsival. Itt vannak a szegedi barlangászok - autójuk nélkül. A végképp kidőlt jószágon Narában adtak túl, nem sokkal több, mint ezer euróét. Onnan a hummeresek csomagterében utaztak. Itt parkol a BKV-busz, a motorok, és sok terepjáró, kisbusz. Még mindig vörösek a rájuk ragadt portól.
Az utolsó bő kétszáz kilométer nekünk sem telt események nélkül. A golfos fiúk, akikkel együtt jöttünk, ezúttal egy helyi motoroson segítettek, aki defektet kapott. Feldobták a platóra a hátsó sárhányóján bin Laden képével felmatricázott motort, szakállas gazdája mellékucorodott, és elvitték a legközelebbi gumisig. Első alkalommal láttunk skorpiót - egy termeszvár alatt, amely sok száz másikkal együtt állt egy mezőségen az út mellett.
Több mint 8500 kilométert tettünk meg Szüfiben ülve. A kocsit kétszer kellett javíttatnunk, és számtalanszor tankoltunk bele, de Maliban már csak a pótkannákban meglévő gázolajat használtuk. A hideg otthoni télből a langyos mediterrán vidékeken át az afrikai hőségig, vagy a szürke európai jólétből a színes afrikai szegénységig autóztunk.
Most egy hidegzuhanytól felfrissülve - melegvíz nincs -, de a hosszú úttól elgyötörve gépelek a szállodai szobában. A túra véget ért, már csak két nap van hátra Nyugat-Afrika nyüzsgő szívében.