"Meglátogassam anyádat? - Igen, légyszíves, és csináld is meg! Majd aztán apunak szólítalak" - búcsúzott egyik barátjától a Parlament előtti indulásnál Tulipán, a szerelő. Ő készíttette fel a kocsit a ralira. Pénteken egész nap bütykölte - a generátorral akadt némi probléma. Aztán telepakolta. De reggel a parlament előtt is került még bele egy s más. Például a babkonzervek, ajándékok tömege, pólók.
Nóra később jött, hozta a kütyüket: kamerát, törhetetlen laptopot, fényképezőgépet, GPS-t, műholdas telefont. A kocsi értékét meghaladó felszerelést pakolt be egy kisebb bőröndbe. Én egy jegyzettömbbel, egy mobillal, és néhány tollal készültem.
A parlament előtt jókedvű utazók gyülekeztek. Hangos zene szólt, a diszkóhangulathoz a ködgépként füstölő dízelek is hozzájárultak. "Apa, had súgjak valamit: szeretnék veletek menni" - kérleltek a kislányok. Csak meglepetést tudtam ígérni nekik Afrikából.
Kilenc körül indultunk. Budaörsnél tankolás, 3 bár a hátsó gumikba, és túl vagyunk az első izzócserén is. Veszprém felé nagy a köd. Három balesetet láttunk 5 kilométeren belül, bamakósok nem voltak köztük. Tulipánnal a régi jó csepel bringákat idézzük.