Ki hype Londonban? - Trendi írók, unt mamutok

Na most tegyük szívünkre a kezünket: mielőtt a gyönyörű Keira Knightley szexi zöld estélyiben és félreérthető pózban a könyvespolcra nem szegeződött a Vágy és vezeklés szuggesztív jelenetében, hallottuk mi egyáltalán Ian MacEwan nevét? "Nem kérdés, Ian MacEwan uralta az elmúlt évtized brit irodalmát"- értékelte ehhez képest a helyzetet múlt év végén a tekintélyes Guardian kritikusa. Az angol egyik legfontosabb írónemzet, mégis úgy tűnik, mi lemaradtunk Byronnál. Pedig most is történik ott valami, hogy mást ne mondjunk, az utóbbi öt Nobel-díjból hármat brit szerzők zsebeltek be. Az irodalmi díjak persze nem mondanak sokat arról, hogy mit olvasnak az emberek a londoni metrón, melyik könyvet veszik meg a feleségüknek, kit sztárolnak és kire húzzák az orrukat. Mi megpróbáltuk feltérképezni London irodalmi életét: íródinoszauruszok és friss hangok Harry Potteren innen és Nobelen túl. Tarts velünk, légy képben.

Nálunk mintha még felfedezésre várnának, pedig könnyed, szórakoztató, modern és tartalmas szerzők, ráadásul hazájukban elismertek és frissek. Zadie Smith, David Mitchell, illetve Julian Barnes könyvei megjelentek már magyarul (Ulpius, illetve Európa), mégsem forog nevük nálunk közszájon.

Zadie Smith hihetetlen csaj: jamaikai származású, gyönyörű, és még egyetemista korában, a cambridge-i diákok novellagyűjteményében közölt írása alapján ajánlott neki egy kiadó szerződést. Végül egy aukción licitáltak meg sem írt (!) első regényének kiadási jogaira. Zadie beváltotta a reményeket, a 25 éves korában megjelent Fehér fogak nemcsak rengeteg irodalmi díjat gyűjtött be, de bestseller is lett. A könyv népszerűsége persze köszönhető volt annak a felhajtásnak, ami akkor Zadie-t körülvette - és amely mára messze lecsengett. A Fehér fogak nem egy új Varázshegy, de nagyon jól írja le azt a hihetetlenül multikulti világot, amelynek irodalmi ábrázolását nagyon igényelte az ezredfordulón átlépett London.

A történet három család körül bonyolódik: egy jamaikai-brit házaspár, egy Bangladesből érkezett mohamedán család, valamint egy zsidó-katolikus értelmiségi família - és persze az összes gyermek, akik megpróbálnak felnőni, hivatást, hitet és szerelmet találni egy elég zavaros világban. Zadie Smith második könyve már csalódottságot hozott elvontsága és nehezen érthetősége miatt, a harmadik, a Szépségről viszont újra behozta a fiatal lányt az irodalmi vérkeringésbe. A regény a Fehér fogak konfliktusait variálja amerikai környezetben.

Zadie Smith első regénye már klasszikusnak számít

A furcsa arcú Julian Barnes tulajdonképpen egy kicsit idősebb, mint Zadie Smith és David Mitchell, de írásai megfiatalítják: első nagy sikere a Flaubert papagája volt, amelyben egy idős kutató rákattan a francia íróra, a sztoriban ráadásul egy kitömött papagáj is nagy szerepet kap; de mégsem ezt a regényét ajánljuk elsősorban, hanem például A világ története 10 és fél fejezetben-t vagy az Anglia, Angliá-t: az első egy vicces-filozofikus histográfia-paródia, a másik pedig egy (ön)ironikus-utopisztikus regény arról, hogy mi kapna helyet egy Anglia, Anglia nevű frissen alapított szórakoztató témaparkban.

Julian Barnest imádják a britek

A harmincas éveinek végén járó David Mitchell első regénye, az 1999-es Szellemírók után úgy tűnt, mintha ő lenne a brit regény Jim Jarmousch-a: a könyvben kilenc különböző történet fonódik össze hasonló logikával, mint a Mystery Train vagy az Éjszaka a Földön. A regény persze robbanásszerű siker volt, az egyik legfiatalabb ifjú tehetségnek kiáltották Mitchellt.

Harmadik regénye, a Cloud Atlas (nálunk még nem jelent meg magyarul) pedig a Szellemírók által kirajzolt képzeletbeli lécet is megugrotta: Mitchell isteni ötlettel építette az egymás után következő történeteket egymásba, mintha csak színes matrjoska-babák lennének. Egy fiatal angol zenész a harmincas években elolvassa egy csendes-óceáni angol tisztviselő naplóját az 1800-as évekből, majd megírja levelekben egy barátjának, amelyeket majd csak a hetvenes években olvas egy kaliforniai újságírónő, aki kéziratot ír belőle, amely aztán egy brit kiadóhoz jut el, ezt a történetet pedig moziban látja egy Koreában élő klón, és így jutunk el a történelem utáni korszakig. Mitchellről már kétszer gondolták az irodalmi bukmékerek, hogy tuti megnyeri a Bookert, eddig még nem tette meg, pedig 2004-ben nagyon a közelében volt.

David Mitchell jelenleg Japánban él japán feleségével, Keikóval és két fiukkal

Nick Hornbyval kapcsolatban rögtön az a kérdés jut az ember eszébe, hogy na mégis, hát akkor mi vele a baj? A kritikusok azt írják róla, hogy jó, olvasóként imádni lehet, üzletileg pedig éppen generációjának legsikeresebb szerzője - akkor mi is van? Nyert pár kisebb díjat, de Bookerre például még csak nem jelölték (na jó, egyszer szerepelt az úgynevezett "hosszúlistán" a Hogyan legyünk jók-kal, ami éppen nem a legjobb regénye). Hornby azonban nem is szereti a brit díjakat: azt mondja, jobban azonosul az amerikai írókkal, mert ők mindig törekednek arra, hogy olvashatóak, élvezetesek legyenek, míg a britek nagyon koncentrálnak, hogy mesteri regényeket komponáljanak - amiket aztán nem olvas senki.

Őt bezzeg olvassuk: témái emberközeliek (popkultúrát is szoktak emlegetni vele kapcsolatban) - foci, zene, koncertek és meccsek, sarki közért, és talán éppen ez vele a probléma. A kényes ízlésűek számára Hornby billeg a ponyva és a szépirodalom között, és ez bizony nem elég brites. Pedig a pasas zseniális, de valószínűleg ezt nem is kell mondanunk, hiszen három regényéből is készítettek már filmet, a negyedik (Hosszú út lefelé) joga pedig Johnny Deppnél pihen.

Nick Hornby fantasztikus, és ennél nem is kell több

Az elmúlt évben Lloyd Jones Mr Pip-je vonta magára a közönség figyelmét, sokan az ő regényének drukkoltak a legutolsó Booker-tippmixen. A könyv egy Dickens-alapú pápua-új-guinea-i történet ironikusan ábrázolt kisebb helyi csatározással, jólelkű, idősödő tanárral és sok gyerekkel - ha találkozunk a kötettel egy külföldi könyvespolcon, kukkantsunk bele.

A 2007-es Booker-díj finalistái egy sorban - Lloyd Jones (jobbról a második) ott figyel Ian McEwan (jobbszélső) mellett, Nicola Barter (balról az első) és Mohsin Hamid (balról második) regényét is nagyon dicsérték a kritikusok; és aki végül győzött: Anne Enright (jobbról harmadik)

Érdekes, hogy akik lázadoznak a McEwan-Amis-Rushdie által uralt irodalmi univerzum ellen, azok azt is követelik, hogy Irvine Welsh és Ballard azonnal kerüljön bele a pikszisbe. Egyiküknek sem osztanának soha Nobel-díjat, pedig teljesítményükkel hozzátettek a nemzeti szellemi össztermékhez. JG Ballard a brit irodalom elfeledett enfant terrible-je: a mainstreamből kimaradt, őt úgy szokás szeretni, mint a kábítószert. Akkora a fantáziája, mint az amerikai Philip K. Dick-nek (aki többek között a Szárnyas fejvadász és a Különvélemény című filmek atyja), és olyan botrányos, mint Bret Easton Ellis (Amerikai pszicho). Sokat elárul róla, hogy Crash című regényének kéziratára a kiadó lektora annyit írt: "A szerzőn már a pszichiátria sem segítene. Nem ajánlom publikálásra". Az autósbalesetekre izguló fetisiszta párocska történetét jellemző módon aztán David Cronenberg filmesítette meg Karambol címmel Rosanne Arquette-tel, James Spaderrel és Holly Hunterrel.

Furcsa, hogy annak ellenére, hogy Ballard kultstátuszát sötét, depresszív sci-fije alapozták meg (még jelző is született nevéből: ballardiánus), legnépszerűbb regénye az önéletrajzi ihletésű A nap birodalma, amelyet a 13 éves Christian Bale-lel a főszerepben Spielberg filmesített meg. A regény népszerűségét leginkább a történelmi háttér magyarázza: Ballard Shanghaiban született, és gyermekként két évet töltött el egy internáló táborban Pearl Harbour után. Sokan ezzel a traumával magyarázzák komor anti-utópiáit is... A súlyos rákkal küzdő írónak két éve jelent meg utoljára regénye Kingdom Come címmel: összeesküvéselmélet-gyanús, misztikus krimi, amely a fogyasztó kultúrát fasizmusnak láttatja.

Irvine Welsh kissé leharcoltnak tűnik

Irvine Welsh a Trainspotting-ot adta a világnak, és ez nem kevés, noha ezt sem értékelik a negyedszázad legjobb könyveit soroló irodalmi listák. Kultszerző ő, akiről orrvérzésig blogolnak nagyot álmodó fiatal fiúk. A gyér hajú, skót író 1993-ban elkapott valami nagyon fontosat az edinburgh-i korszellemből, de való igaz, hogy azóta csak ekörül a téma forog. Akármelyik későbbi kötetét nézzük meg (The Acid House, Marabou Stork Nightmares), heroin, pornó és kiábrándultság lesz benne. Legutóbbi regénye, a The Bedroom Secrets of the Master Chefs sem lett túl átütő, még mindig ugyanazok a témák variálódnak benne. De a Trainspotting akkor is klasszikus.