Jelentős adótartozással lenne polgármester Juhász Péter, a saját pénzügyeit sem tudja kezelni
Juhász tucatnyi cége közül számos kényszertörléssel végezte, egyes vállalkozásai ellen rendszeresen végrehajtásokat rendeltek el.
Juhász tucatnyi cége közül számos kényszertörléssel végezte, egyes vállalkozásai ellen rendszeresen végrehajtásokat rendeltek el.
Nagy adótartozása van, el akarta kerülni a végrehajtást.
A klub adótartozása is jelzi, hogy bajban van a klub, de az eladásról jelenleg is folyamatosan zajlanak tárgyalások.
A NAV frissítette két nyilvántartását is.
Megszólalt a NAV, fontos kérdést tisztázott a befizetéssel kapcsolatban.
Méltánytalansági eljárást kezdeményeztek Tetlák Örs érdi alpolgármester ellen, miután kétszer is eltiltották a cégvezetéstől.
A Kontra.hu birtokába jutott dokumentum alapján a Momentum terézvárosi frakcióvezetője, Németh Helga a köztartozását a 60 hatos határidő alatt sem rendezte. Így a kormányhivatal eljárást kezdeményezett vele szemben.
Tavaly év végén több mint 1 millió 130 ezer adózónak volt hátraléka.
Tetlák Örsöt, az LMP elnökségi tagját két alkalommal is elmarasztalta a bíróság, mégis a baloldal érdi jelöltje lenne 2022-ben.
Már zajlik az adószámla-értesítők kiküldése, amely tartozásról vagy túlfizetésről tájékoztat.