Méhek öltek meg 63 veszélyeztetett pingvint Dél-Afrikában
A szakértők nem találtak semmiféle külső sérülést a tetemeken.
A szakértők nem találtak semmiféle külső sérülést a tetemeken.
Segélyszervezetek szerint legalább kétmillió embert érint a szárazság.
Felkavaró képsorokat rögzítettek a Kruger Nemzeti Parkban.
Titánok találkozását kapták lencsevégre egy afrikai nemzeti park látogatói.
A drámai jelenet a turisták szeme előtt zajlott, brutális képet sikerült rögzíteni.
Egy új és különös szakma meglehetősen nyereséges, hiszen még csak kevesen foglalkoznak vele.
A mostani az első eset, hogy a kontinens nyugati részén is megjelent a kór.
Az iszlamista Boko Haram újult erővel folytatja az emberrablásokat.
Igen ritkán fordul elő, hogy a leopárdfóka élőhelyétől ilyen messze úszik északra.
Egyszerűen kihúzták a négy metszőfogat.