Több mint 64 milliárdot fordított a kormány a budai egészségügy fejlesztésére
Újabb 5 milliárd forint érkezik a Szent János Kórház Kútvölgyi Tömb toronyépületének belső felújítására, mondta Gór Csaba:
Újabb 5 milliárd forint érkezik a Szent János Kórház Kútvölgyi Tömb toronyépületének belső felújítására, mondta Gór Csaba:
Az oltakozni szándékozókat naponta 7 és 19 óra között várják az ország 101 kórházában, valamint a szakrendelőkben is.
A védőoltásnak komoly szerepe van abban, hogy megakadályozza a súlyos tünetegyüttesek kialakulását.
Még nem találtak influenzavírust a levett mintákban.
A szemműtétet a francia egészségügyi minisztérium kevésbé tartja az életminőséget alapvetően befolyásolónak.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy fontos lenne a felek közötti együttműködés kialakítása a koronavírus és a migráció kérdésében.
A nyugdíjas attól lett ideges, mert a járványügyi helyzet miatt az épület előtt kellett várnia.
Már öt éve vitatkozott a gyártójával az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság.
Nem volt elégedett az ellátással, ezért támadta meg.
Az oltakozni vágyókat minden nap 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is várják.