35 év házasság után részegen leszúrta a férjét
A somogyi asszony először tagadta a tettét, majd beismerte, de szerinte férje nem ezért halt meg.
A somogyi asszony először tagadta a tettét, majd beismerte, de szerinte férje nem ezért halt meg.
Először elítélték apát és fiát gyilkosság miatt, majd felmentették őket, kaptak 45 millió forint kártérítést, most újra elővették őket.
A budapesti férfi nem tudta feldolgozni, hogy szakított vele, ezért inkább megölte volt barátnőjét.
A nő tavaly áprilisban tűnt el, most találták meg a maradványait egy ház pincéjében.
A 76 éves gyanúsított azt állítja, a nő megtámadta, ő csak védekezett.
A Bors úgy tudja, a rendőrök több tettest keresnek.
Most egy korábbi erőszakos közösülés miatt ült börtönben. De 2005-ben állítólag megölt egy hajléktalant, tavaly pedig egy nőt.
Elkezdődött annak a férfinak a pere, aki több prostituáltra is rátámadt a 44-es út mellett.
A 79 éves, zárkózottan élő néni szinte csak a szomszédjában élő nővel tartott kapcsolatot. Az 54 éves szomszédnő 2 hétig félrevezette a rendőrséget tanúvallomásaival, majd lebukott.
A nő lakótársai percekig hallgatták a sikoltozást, de egyikük inkább magára zárta az ajtót.