Böjte Csabával találkozott Kásler Miklós
A ferences szerzetes decemberben épült fel a koronavírus-fertőzésből.
A ferences szerzetes decemberben épült fel a koronavírus-fertőzésből.
Az ápolók nemzetközi napja alkalmából a miniszter a járvány tanulságairól is beszélt.
Mind a 8500 mentősnek megköszönte a járványban mutatott helytállást is.
Ha hozzáadjuk azokat, akik már átestek a fertőzésen és felgyógyultak, akkor körülbelül ötmillió környékén lehet a védettek száma - mondta az Emmi minisztere.
A betegek felvételének feltétele, hogy érvényes védettségi igazolvánnyal rendelkezzenek vagy negatív PCR-teszteredménnyel - tudatta Kásler Miklós.
Szülei házába törtek be a hétvégén, a tettest még keresik.
Azt egyelőre nem tudni, mi tűnt el, illetve mekkora a kár.
Az érettségi első napján 1159 helyszínen több mint 111 ezer diák vizsgázott - mondta Kásler Miklós.
A magyar egészségügy túljutott a koronavírus-járvány harmadik hullámának legkritikusabb szakaszán - közölte Kásler Miklós.
Az Egészséges Budapest program keretében 120 millió forintból hozták létre a szakambulanciát - mondta Kásler Miklós.